Nagy-nagy országot és a hangulatát a legjobban a buszozással és a hardseates vonatozással lehet megismerni. A fővárosnak nagyon jól szervezett és modern a tömegközlekedése, habár ott rásegít a rengeteg metróvonal. Majdnem büszke városban már kicsit más a helyzet, de ettől függetlenül bármikor bárhová el lehet jutni. Csak kis lassabban és fárasztóbban.
Majdnem büszke város azon szerencsétlen tízmilliós gigahelyek közé tartozik, ahol nincs metró. Igazából elvileg épül egy, de a dolog igen lassan halad, mert a nagy-nagy folyó tényleg elég nagy, s alatta nagyon nehéz átvezetni. De persze a város közepén áthaladó nagy folyók mindig jó hivatkozási alapot kínálnak... Úgyhogy a tömegközlekedés a buszozásra szorul. Buszjáratok viszont vannak dögivel, megszámoltam a térképen, úgy 250 különböző buszjárat van. És ezek közül a legtöbbnek az útvonala egy-másfél órás hosszú. Úgyhogy ha már metró nincs, akkor van egy fejlett buszhálózat, erre panasz nem lehet.
A buszokról nem tudom megállapítani, hogy mennyi idősek. Mind szép tarkák, s kívül-belül tele vannak reklámmal. Légkondi mindegyikben van, melyet tényleg használnak is, úgyhogy gyilkos időben a buszozás is kellemes program. Még nem láttam lerobbant, elromlott buszt, s elég tisztán is vannak tartva.
A buszra való felszállásnál kezdődik igazából az első nehézség. A megállók nagy-nagy országban kicsit máshogy működnek, mint otthon, de épp ezért működik a rendszer. Egy buszmegálló igazából egy kb. 100-150 méter hosszú területet jelent a városi autópálya mentén. Az egyetem előtti fő buszmegállóban úgy húsz különböző járat áll meg, s mivel elég gyakran jár minden busz, ezért ezen a szakaszon úgy négy-öt busz mindig bent áll. A gond az, hogy az embernek vadul kell figyelnie, hogy az általa kinézett járat épp bent van-e, s ha meglátja az ember, akkor rögtön szaladni kell oda hozzá, s integetni a vezetőnek, hogy várja meg. Felszállni csak az első ajtón lehet, mert a vezetőnek kell fizetni. Van egy kis bödönke előtte, ebbe kell bedobni a már előkészített két pénznyi aprópénzt. Utána lehet benyomakodni a busz hátuljába, ahol az embert már várja úgy százötven másik ember. A fizetésnél érdekes becsületesség vehető észre a nagy-nagy nép tagjaiban. Egyszerűen mindenki hihetetlenül rendesen fizet, a pontos összeget dobja be, s amikor olyan nagy a tömeg, hogy az első ajtón nem lehet felszállni, csak a hátsón, akkor is előtte valahogy eljuttatja azt a pár pénzt a dobozkába.
Az élet a buszon nagyon nehéz. Mert nagyon-nagyon-nagyon sokan vannak rajta. A nap minden szakaszában, vasárnap reggel is. Úgyhogy a buszozás egy hosszú nyomakodásból áll. Ülőhelyet biztos nem talál az ember, de eleve nem vagyok leülős típus. Jó állóhelyek sincsenek, és folyamatosan változtatni kell az embernek a helyét, ahogy a szállnak fel új emberek, s egyre nagyobb lesz a tömeg. Ami rossz még, hogy a buszon való idő mindig nagyon sokáig tart, lévén, hogy a távolságok igencsak nagyok. Simán tud menni az ember egy órát egy busszal úgy, hogy a térképen haladt kábé két centit. Van, hogy tizenöt percig nem áll meg a busz két megálló között, és ez nem a dugó miatt van.
De nagyon szeretek itt buszozni, mert nekem nagyon izgalmas. Lehet nézni a végtelen várost, a furcsa épületeket, a sok-sok embert az utcán, megunhatatlan a nyüzsgés. Ettől függetlenül hihetetlenül csodálatos érzés, ahogy a célhelyen kiokád magából a gépszörny, kifacsarva, kék-zöld foltokkal, de talán még egészben, s folytathatom az utam a virágos réteken az üde levegőben.
Nem tudom, hogy milyen pszichológiai teszteket kell elvégeznie egy itteni buszvezetőnek, de ezeket az embereket nem lehet semmivel sem kihozni a sodrából. Mármint persze néha ordítoznak, de ez még a legkevesebb. Eleve ahogy a tízsávos utakon szlalomoznak egy hatalmas, gyakran emeletes gépszörnnyel a nagy-nagy ország nem éppen európai jellegű közlekedésében, már az is profibbá teszi az összes vezetőt az összes autóversenyzőnél. Ráadásul elég gyorsan is vezetnek, nem cécóznak. Másrészt meg a megállókban az emberek és a beállt buszok között kell szlalomozni, s amikor már harmadszorra elindulna végre, akkor szalad elő egy ember a tömegből, hogy még fel akar szállni. S a hős vezető ugyanolyan rendesen mindig kinyitja az ajtót. Az itteni buszvezetők mind hősök, csodálatos emberek! Amúgy a legtöbb elég fiatal, tehát lehet, hogy korán halnak.
