Mesetartomány a nyugati végeken van, és azért hívom Mesetartománynak, mert a tartományi székhelyét Mesevárosnak neveztem el. Elég volt a buszpályaudvaron eltölteni egy órát, hogy ezt a nevet kiérdemelje. Itt találkozik minden furcsa kultúra. Nagy-nagy ország nyugati része tele van muszlimmal, úgyhogy ez a város is dúskált az elkendőzött asszonyokban, a sipkás-szakállas bácsikban. De itt ér véget a tibeti fennsík is, úgyhogy tele van nagy kabátba csomagolt kalapos tibeti asszonyokkal, vörös ruhás szerzetesekkel. Igazi nagy-nagy csak egy-egy volt. Furcsa, ahogy Tibet keveredik itt Közép-Ázsiával, a muszlim kultúrával. Mesevilág ez itt.

 

Sose voltam nagy Tibet-bolond, s az itt eltöltött pár nap sem győzött meg. Tibetnek azt hiszem a marketingje profi, marketingmenedzser a dalai láma. De igazából nem tudom, hogy bárhol megtalálható-e az a tibeti romantika, amit a nyugatiak várnak. Valószínűleg sose létezett. A táj szép, a mindenfele elszórt kolostorok és sztúpák se rosszak, de a tibetiek itt egy igazi alja nép. Egyszerűen csököttek, töketlenek, bénák. Legalábbis vidéken. Ahol voltunk, az egy tibeti autonóm prefektúra volt, de ettől függetlenül a muszlimok már szépen kiszorították őket, mindent ők irányítanak, minden boltot, szállást, éttermet ők működtetnek. Nem tudom, hogy ez régi történelmi dolog, vagy nagy-nagy ország gyarmatosítása következtében alakult-e így. (Érdekes, hogy ahol pedig a muszlimoknak van autonóm területük, ott ők a bénák, és mindent a hanok irányítanak.) A tibetiek meg valahogy megmaradtak az ősidőkben. Tibeti ősöreg boszorkánynők és -férfiak járnak ijesztően az utcákon, mindenhová betérnek, s addig nem tágítanak, amíg nem kapnak pénzt a kinyújtott tenyerükbe. Iszonyat agresszívek és rengetegen vannak. A férfiak nagy része bevonul szerzetesnek, s roppant produktív életet élnek, sétálgatnak fel-alá, néha meditálnak egyet közösen, sms-ezgetnek, tollasoznak, festegetnek, ülnek a kolostor előtt a padon és cseverésznek. Eközben a kolostor körül a falu asszonyai dolgoznak, mivel a férfiakat vagy felszívta a kolostor, vagy ki tudja hova tűntek. Éppen újrakövezték a kolostor előtti kis teret, ugyebár csak a helyi nők dolgoztak, ők cipelték az ötvenkilós köveket a hátukon, miközben a szerzetes férfiak elégedetten szemlélték a folyó munkát. Csak nőket láttunk dolgozni a földeken is, lepukkant, koszos asszonyok és lányok, akik lassan baktatnak málhákkal az út mentén kis földkunyhóik felé. Az élet is teljesen a kolostor köré csoportosul. A nők robotolnak, a szerzetesek meg sétálgatnak fel-alá. Lhászában azért biztos jobb a helyzet, talán az értelmiség ott tömörül, de itt, egy tibeti autonóm megye székhelyén a muszlimok szépen átvették a gazdaság irányítását, míg a tibetiek meg nem tudnak kitörni a szarjukból, pedig biztos lenne rá lehetőségük. Aztán egy-két igazi nagy-nagy han is megfordul itt, mind jól öltözött, tiszta és egészséges feje van, nem is tudtuk, hogy mi a csudát keresnek itt. Talán mérnökök.

 

Amit így ez alapján a tibetiekből láttam, az alapján tényleg azt tudom mondani, hogy tényleg a hanok voltak a kultúrahozók. A híres tibeti kultúra igazából kimerül abban, hogy kolostorok és buddhizmus. Emellett vannak az ókori körülmények között élő mocskos-szutykos parasztok, akik próbálnak valamit termelgetni a sok ezer méter magasban. A hanok eljövetele előtt ráadásul a kolostorok és a pap elit irányítottak mindent, félig feudális, félig rabszolgatartó társadalmat tartva fenn, iszonyat nyomorban tartva a népet. Aztán az 50-es években jöttek a hanok. Őket se kell azért védeni, rengeteg mindent leromboltak, biztos jól kiszopatták a tibetieket is, de emellett behozták igazából a 20-21. századot is. Utakat, kórházakat, iskolákat építettek, felvezették a vasutat, bekapcsolták az ókori rendszert a nagy-nagy ország vérkeringésébe. A tibetiek viszont egyáltalán nem kértek ebből. Ők boldogan folytatták volna nyomorúságos életmódjukat, de legalább hanoktól mentesen. De kis nép, töketlen nép, dalai láma nélkül a világ semmit sem tudna róluk. A hanok meg sokan vannak, kifogyhatatlan tőkével rendelkeznek, ráadásul a tibetiekhez képest szupertanultak és szuperokosak. Így szegény tibetieknek tényleg semmi esélyük.

 

Persze azért a kép ennél sokkal árnyaltabb. Én túl materiális vagyok, úgyhogy engem valahogy ez a gazdasági meg társadalomfejlődési oldala jobban megfogott a dolognak, de egy tibeti kultúrához és művészethez értő, vagy egyszerűen csak egy sima tibeti lakos biztos fel tud hozni ezer indokot, hogy miért kell utálni a hanokat. Az igazság valahol a kettő között van. De a folyamat már elindult, és ez ellen nagyon nem lehet mit tenni. Biztos lenne valami arany középút, de ehhez a tibetieknek is kicsit össze kellene szedniük magukat, és mivel a papság a mérvadó, a kezükben lenne a kulcs. De a buddhizmus a passzivitást, lemondást és beletörődést tartja a nagy erénynek, úgyhogy igazából a normális, tanult, nem pap tibeti értelmiség tudna csak segíteni.     

 

Jártunk pár kolostorban. Nagyon aranyosak a kis szerzetesgyerkőcök. Gondolom a szülők beadják a kölyköket a papsághoz, addig se kell velük foglalkozni. A szerzetesgyerekeknek tiszta és egészséges a kinézete, de a kolostor előtt ott játszadoznak régebbi, még be nem vonult játszótársaikkal, ápoltságuk ég és föld.

 

Ennek a városnak nagyon híres a tibeti művészete, egy külön iskola. Tényleg jól néztek ki a hímzett-festett vásznak, egy ehhez értő művészettörténész évekig gizdulhatna errefelé.

 

A táj jó. Fennsík ez, tehát az, hogy kb. 3000 méteren vagyunk, nem jelent igazából semmit. A völgyek zöldek, folyik a földművelés, ott tömörülnek a városkák, falvak, körülöttük meg füves hegycsúcsok. Egyre felmásztunk. Kemény volt.

 

Tibetet egyelőre kilőttem. Az biztos, hogy jobb lett volna bemenni tisztább tibeti vidékre, ahol nem nyomul annyi erősebb nép, jobban megőrződött a hagyományos kultúra, de a nagy tibeti tartományba rohadt bonyolult és drága bejutni, a közelebbi jó területek meg pont be voltak zárva a külföldiek előtt (habár találkoztunk pár franciával, akiknek trükkösen sikerült bejutniuk). Viszont Lhásza is olyan lehet, ahol a tibetiek ki vannak már szorítva mindenből. Csak ott nem a muszlimok kezében vannak a dolgok, hanem a még okosabb hanokéban.

 

Egyszer még mindenképp felmegyek a nagy tibeti tartományba, de ehhez még gazdagodnom kell, meg rengeteg felkészülést igényel. A nap gyilkosan éget már 3000 méteren is, hát még feljebb, éjszaka nyáron is simán lemegy mínuszba a hőmérő szála, és engem a hegyek érdekelnek, nem a gonosz elnyomó kolostorok, a hegyekhez viszont sok jó felszerelés kell. Két nap alatt egy kis ízt kaptunk a jelenlegi helyzetből, és egyáltalán nem nyűgözött le minket.

 

Vidéki tibetiek, kapjátok össze magatokat! Férfiak, vonuljatok ki a kolostorokból, és kezdjetek el valami értelmeset is csinálni, előrébb vivve a népeteket, asszonyok, meg ne nyaljátok a papság seggét, és ne egész nap a kolostort sepergessétek és napi ezerszer az aranyozott szobrok előtt borulgassatok, hanem nyissatok tibeti éttermeket a hülye nyugati turistáknak, akik boldogan költenének egy rakás pénzt a helyi joghurtotokért és tejes teáért. (És köszönjük a nagy csapat tibeti parasztasszonynak, hogy leültettek minket maguk mellé a fűbe, jól megetettek és megitattak szegényes kis elemózsiájukból. Különben az életben nem jutottunk volna fel a hegycsúcsra.)