Egy majdnem büszke város krónikája

Egy év eltöltése egy majdnem büszke városban, egy nagy-nagy ország nagy-nagy folyama mellett.

Friss topikok

  • Abhinanda: Gyorsan kimentem a tetőteraszra megnézni, lemaradtam-e valamiről. De nem, India jól hallhatóan és ... (2009.08.06. 18:18) Kína egy újonc szemével
  • felegar: A múltkor, hála a Facebooknak, elgondolkodtam rajta, hogy mi az az 5 város, ahová önszántamból nem... (2009.08.05. 16:20) Ahh, szabadság!
  • ssüni: @felegar: Rob, nem csak te vagy irigy! :-) (2009.08.01. 19:11) Selyem
  • Abhinanda: Nézze, én nem értek se Tibethez, se a gazdasághoz, úgyhogy nem is tudok olyan nagyívű következteté... (2009.07.13. 21:36) Tibbat
  • orangeman: Az én Jótevőm fia egész tisztelettudó. Bár az édesapja így is problémázik, hogy nem 听话, de az apák... (2009.06.27. 15:10) Templom és a gyerekek

HTML

A Három Szurdok 1. – Hajókázás

2008.11.07. 08:03 | Flotador | Szólj hozzá!

Tegnap nagy sietve visszatértünk a majdnem büszke városba, hogy nagy stréberen ma hajnalban mehessünk nyelvórákra. Aztán fél 8-kor bemondták, hogy délelőttre még kitolják a sportnapokat, így a reggeli órák elmaradnak. Mindegy, így kellett történnie. Három nap alatt végigrobogtuk a végigrobognivalókat, és megint az az érzésem volt, hogy ha én nem én lennék, akkor baromira irigykednék a nem-én srácra, mert fene jó dolga van, állati szép és izgalmas dolgokat lát és tapasztal.

Az útibeszámolót megint több részletben közli a krónika, csak hogy jó elnyújtott és unalmas legyen. Először a nagy-nagy folyón való közlekedésről fogok elmélkedni, a folytatásban a Három Szurdok és egyéb változatainak bemutatása következik, majd egy furcsa városkát mutatok be, melybe rögtön beleszerettem, s eddigi kedvenc nagy-nagy városommá nyilvánítottam.

Még a beszámoló kezdete előtt egy szörnyű vétségemet ki kell javítanom, mert útközben rájöttem, hogy nem is Pandaföldébe léptem át. Hanem egy általam sokkal érdekesebbnek tartott vidékre, az Újra Ünneplő Város felségterületére. Az Újra Ünneplő Város egy furcsa helye nagy-nagy országnak. A nagy-nagy folyó mentén fekszik, korábban Pandafölde részét képezte, de aztán úgy megnőtt, hogy önálló életet kezdett élni, s végül kiszakadt Pandaföldéből, s egy jogilag önálló közigazgatási területté vált. A városhoz tartozó mezőgazdasági területekkel, kisvároskákkal együtt a kiszakadt vidék 82000 km², mini Magyarország. Én ez utóbbi területeken jártam, a városba nem néztem be, mert az azért jóval messzebb van. A várost amúgy így kell elképzelni. Kedves kis hely.

A majdnem büszke városból egy rövid ötórás vonatúttal jutottunk a Megfelelő Bőség Városába. Ez egy négymilliós kisváros, még a Tartomány részét képezi. A vonatozás ideje alatt lassan átalakult a táj, a síkvidékről beértünk a dimbes-dombos hegyekbe, s a növényzet is trópusibbá alakult. Megtudtuk a vonaton, hogy a Megfelelő Bőség Városa híres a narancsáról, s ez be is igazolódott, mert egy idő után tényleg mindenhol narancs- és pomeloligetek között haladt át a vonat. Épp most van az érés ideje, így minden fa roskadozott a gyümölcsöktől. A Megfelelő Bőség Városa mellett helyezkedik el a hírhedt Három Szurdok Gát, s a folyamon felfele kezdődik a Három Szurdok vidéke. A Három Szurdok szakasza 193 km hosszú. Nekünk nem volt célunk ezen végigmenni, csak a közepéig hajóztunk be, a Boszorkány-hegy Városába. A Boszorkány-hegy Városánál folyik bele egy kisebb folyócska a nagy-nagy folyóba, s azon található a Kis Három Szurdok, majd a Mini Három Szurdok. Nekünk ez volt a fő célunk. Amúgy az útikönyvekben semmi értelmes információ nincs erről a vidékről, interneten, sok-sok beszámolóból sikerült összeollóznom, hogy mit érdemes megnézni, de azt, hogy hogyan lehet ezekhez eljutni, arra nekünk kellett rájönnünk. Nagy-nagy nyelvtudással persze jelentősen egyszerűsödik a dolog, de aki egyszer el szeretne jutni erre a vidékre, s nem egy méregdrága luxushajóra bezárva szeretné ezt megoldani, akkor nyugodtan kérdezzen engem.

Még érkezésünk napján szerettünk volna egy gyorshajóra szállni, mely pár óra alatt felvisz minket a Boszorkány-hegy Városába, ott megaludtunk volna, másnap gyönyörködtünk volna egy nagyot, majd visszatértünk volna. A terv azonban változott, mert az aznapi gyorshajó addigra már elment. Helyette nagy örömömre a helyi buszhajóval mentünk. Aki olvasta Peter Hessler: Két Év Nagy-nagy Országban című könyvét (aki még nem tette, az feltétlenül pótolja e mulasztását), az emlékezhet rá, ahogy részletesen elemzi, hogy milyen volt a kis hajókája, amin leutazott a nagy-nagy folyón. Nagy örömömre kiderült, hogy mi is pont ugyanilyen hajóval utazunk felfele a folyamon. Ez egy irgalmatlan lassú alkalmatosság, nem turistahajó, hanem sima közlekedési eszköz. Jó lerobbant, s van benne mindenféle osztály az utasoknak, mivel az út több napos a két végállomása között. Mi délután háromkor szálltunk hajóra, s másnap reggel kellett a Boszorkány-hegy Városába érnünk. Középosztályt választottunk, ami egy kis lyukat jelentett két koszos emeletesággyal. Ez tökéletesen megfelelt a célunknak, habár útitársaim azért néha fáztak, végülis november van már itt is. 

Egyedüli negatívuma az ennek a tömegközlekedési alkalmatosságnak, hogy a Három Szurdok Vidékén éjszaka halad át, mert iszonyat lelassítják a zsilipek az útját. A Megfelelő Bőség Városában található egy kisebb gátacska, itt várt ránk az első zsilip. A hajónak egy órát kellett sorba állnia, hogy sorra kerüljön. Itt csak egy szintet, 18 métert emeltek meg. Ez úgy történik, hogy a hajó beáll egy nagy kamrába, bezárják mögöttünk nagy lassan a gigantikus kaput, s szép lassan megtöltik a kamrát vízzel. A hajó felemelkedik, majd a kamra túlsó oldalán kinyitják a másik kaput, s a hajó boldogan siklik tovább 18 méterrel magasabban. A folyamat viszont igencsak lassú, mert a kamrába több hajó is befér, s a nagy-nagy nép takarékosság gyanánt minden lehető helyet kihasznál, így nagyon sokat tökölnek azzal, hogy több hajó beférjen a kamrarendszerbe. Az emelés már gyorsan eltelik, öt perc alatt megtöltik vízzel a rendszert.

Az első gát után be is sötétedett, de további órák kellettek, mire a hajó végül eljutott az igazi, hírhedt gáthoz. Ezt nem láttuk, mert a zsiliprendszer nagyobb, mint a nagy gátfal, ezért valahol a gát mellett helyezkedik el. Itt is vagy egy órát vártunk, hogy összegyűljön öt hajó, amelyik befér az előzőnél jóval nagyobb zsilipkamrába. Persze öt hajó sokkal több időt tököl azzal, hogy elférjen a kamrában. Aztán a kamrák felirata alapján tudatosult bennünk, hogy lévén a világ legnagyobb gátjáról szó, ezért nem csak egy zsilipkamrácskába emelnek fel minket, hanem egymás után mindjárt hatban! Ami kamránként félórás procedúrát számítva összesen háromórás folyamatatot jelentett. Én a harmadik emelés után eluntam magam, mert annyira nem vidám öt büdös szennyet kibocsátó hajó közt egy óriási betondobozba zárva nézni a négy szürke falat a hideg őszi éjjel órákon át. Mellettünk egy luxus nagyhajó volt, fehér emberekkel. Érdekes volt bekukucskálni a hatalmas lakosztályaikba. Kicsit különbözött a mi két kis koszos vaságyunktól...

Amúgy pompásan aludtam a hajón. Másnap reggel meg is érkezünk a Boszorkány-hegy Városába, melyet a folyóból nézve rögtön ki is nyilvánítottam az első igazi büszke városnak, mellyel nagy-nagy országban találkoztam. Aztán később ezt a nézetemet megváltoztattam, s kedvenc városommá nyilvánítottam, de erről majd később. (Apropó, azt hiszem a Fei-folyók Találkozásának Városát utólag büszkévé nyilvánítom, de ehhez még kell a Büszke Várossá Nyilvánító Bizottság másik tagjának is aláírása, így a procedúra még folyamatban.) Az aznapról szóló események majd a második részben kerülnek a krónikába.

Másnap visszafele végül már a gyorshajóra szálltunk, mellyel a tizenhét órás utat lecsökkentettük három órára. Persze a hajójegy is drágább, de legalább láttam nappal két szurdokot az igazi Három Szurdokból, s nem kellett a zsiliprendszernél újabb órákat tökölni, mert előtte átpakolták az utasokat buszokra, s az őserdőn át visszarepítettek minket a Megfelelő Bőség Városába. Amúgy ez a város sem rossz hely, teljesen szokásos nagy-nagy város. Aki elnézett már igazi nagy-nagy városba, az rájön, hogy mindegyik teljesen ugyanúgy néz ki a járdakövezettől kezdve a reklámokon át az épületekig, ezért majdnem büszke város után minden nagy-nagy városban otthonosan érzem magam. Persze igazából az európai városok is tök ugyanolyannak tűnhetnek egy ázsiai számára. A különbség a táj, az éghajlat, az emberek, meg városonként az öt nagyobb nevezetesség. Itt is így van ez. Habár az igazán neves nagy-nagy városok, például a Főváros, a Bűnös Kikötő, a Déli Kikötő azért mások.  

Képek itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://majdnembuszkevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr45755198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.