Egy majdnem büszke város krónikája

Egy év eltöltése egy majdnem büszke városban, egy nagy-nagy ország nagy-nagy folyama mellett.

Friss topikok

  • Abhinanda: Gyorsan kimentem a tetőteraszra megnézni, lemaradtam-e valamiről. De nem, India jól hallhatóan és ... (2009.08.06. 18:18) Kína egy újonc szemével
  • felegar: A múltkor, hála a Facebooknak, elgondolkodtam rajta, hogy mi az az 5 város, ahová önszántamból nem... (2009.08.05. 16:20) Ahh, szabadság!
  • ssüni: @felegar: Rob, nem csak te vagy irigy! :-) (2009.08.01. 19:11) Selyem
  • Abhinanda: Nézze, én nem értek se Tibethez, se a gazdasághoz, úgyhogy nem is tudok olyan nagyívű következteté... (2009.07.13. 21:36) Tibbat
  • orangeman: Az én Jótevőm fia egész tisztelettudó. Bár az édesapja így is problémázik, hogy nem 听话, de az apák... (2009.06.27. 15:10) Templom és a gyerekek

HTML

A Három Szurdok 2. – Turistáskodás

2008.11.10. 11:47 | Flotador | Szólj hozzá!

A Három Szurdok két dologról híres. Egyrészt a festői környezete miatt, másrészt meg azért, mert a nagy-nagy nép kitalálta, hogy itt építi meg a világ legnagyobb gátját és még pár világ legnagyobb dolgát. Igazából ez utóbbi nevezetességről lehet a nyugati sajtóban a legtöbbet olvasni.

A Gátról nem tudok túl sok mindent, csak azt, hogy nagyon-nagyon rossz, és persze nagyon-nagyon jó. És senki se tudja, hogy melyik mellett tegye le a voksát. A terv nem nagy-nagy ország utóbbi őrült időszakainak egyikében született, már Szun Jat-szen felvetette a gát építésének szükségét 1919-ben. Végül 1994-ben kezdődött meg az építés, s igazából pár hete fejezték be szinte teljesen. Ettől függetlenül csak 2012-ben fog teljes kapacitással működni, mert még kell pár plusz szög és csavar rá. A lényeg, hogy a kapacitása baromi nagy, és nem csak energiát termel, de szabályozza a nagy-nagy folyam későbbi szakaszait is, így nem lesznek áradások. Még biztos ötvenezer egyéb dolgot is csinál e hasznos építmény, de sokkal többet lehet hallani a negatív hatásairól. Egyrészt a víz szintje 175 méter magasan fog állni, a Három Szurdok csúcsainak alsó száz méterét elönti a víz, jelentősen rombolva a tájat. A legalsó szurdok például már nem is szurdok, ott már nagyobb tó mérete van a víznek, s a szurdokból kisebb tóparti dombok lettek. Persze nem csak turisztikai jelentősége van a dolognak. Ezen a területen azért jópár folyóparti város és falu található, melyeket szépen elöntött a víz. Általában az emberek szépen a hegyoldalban feljebb újra megépítették a várost, a falvakat, de így is több mint egymillió embernek kellett elhagynia a lakóhelyét. A hivatalos kormányadatok szerint. Tehát szorozzuk meg párral. Emellett a megnövekedett víz földrengésveszélyes, egyre több a földcsuszamlás, beláthatatlan károkat okoz a faunában, és még szintén ötvenezer egyéb gondot okoz. Az utóbbi időben már a vezető politikusok is megkérdőjelezik a Gát szükségességét, de már késő. És igazából még mindig jobb, mint többszáz újabb szénerőmű. Én nem tudok állást foglalni, mert persze a messzi Nyugatról az ember fújol, de itt már látja az ember, hogy ennek a másfélmilliárd embernek baromira kell valahonnan energia. Ráadásul úgy meg végképp nem fújolhatok, hogy én is a Gátból származó áramot használom, és ennek segítségével írom e blogot is. Úgyhogy amíg ezt olvassátok, ti sem fújolhattok.

A Három Szurdok vidékéről az internetes fórumokon ki lehetett venni, hogy elég felesleges mind a majdnem 200 km-en végigutazni, mert a táj eléggé ugyanolyan. Ugyanolyan fantasztikus. De ha az embernek igazából csak egy napja van, akkor keményen szelektálni kell. Van egy sokkal szebb és látványosabb szurdokrész, a Kis Három Szurdok. A Boszorkány-hegy Városánál, ahol az igazi három Szurdok Közül a Boszorkány Szurdok is található, ott folyik a nagy-nagy folyamba a Nagy Nyugodtság folyó. Ez egy kisebb folyócska, mely szintén rendelkezik egy Három Szurdokkal, majd felsőbb ágain egy Mini Három Szurdokkal is. Ezek voltak hát a fő céljaink. És most sorolja fel mindenki emlékezetből a fentebb található tulajdonneveket.

Igazából csak annyit tudtunk, hogy a Boszorkány-hegy Városától kezdődik az a mégszebb szakasz, de hogy hogyan jutunk el oda, azt nem tudtuk. Végül reggel 8-ra értünk a város kikötőjébe a lassú hajóval. Itt rögtön lecsaptak ránk többen is. Ez teljesen szokványos minden érzekéskor, pályaudvarokon. Az ember mellé rögtön odacsapódik pár levakarhatatlan nagy-nagy ember, és felajánlja minden segítségét. Én velük mindig nagyon bizalmatlan vagyok, de sokszor kiderül, hogy tényleg tök sokat tudnak segíteni. Van, hogy a hivatalosnak a feléért szereznek tök jó szállást, és ezen még az ő nyeresége is rajta van, van csomó ismerőse, tudja honnan hová kell menni, mindent tud. Persze jól át is verhet, úgyhogy vigyázni kell velük. Végülis kiderült a csodálatos reggeli ajánlatokból, hogy épp két perc múlva fog indulni egy turistahajó a térségbe, úgyhogy azonnal vegyünk jegyet, a következő csak délben indul. Végül hittünk nekik, és a hajó tényleg épphogy csak megvárt minket. 

A turistahajó egy rakás nagy-nagy turistát szállított, mi voltunk az egyedüli külföldiek. Volt idegenvezetőnéni is, egész érthetően beszélt. Az út jó hosszú volt, úgy délután kettőre értünk csak vissza. Közben át kellett szállni többször is. A Kis Három Szurdok bejáratánál van egy híd, de mivel az utóbbi napokban nagyon sokat emelkedett a víz (nem a gát miatt), ezért a híd alatt a mi nagyobb hajónk nem fért át. Ezért átszállítottak több kisebb hajóba, majd a híd után újra nagyobb hajóra szálltunk. A Mini Három Szurdoknál meg kis csónakokba pakoltak minket. Ott még mentőmellényt is kaptunk, s helyi parasztbácsi társaságában jártuk be a vidéket. A táj amúgy fantasztikusan szép volt, de ezt felesleges részleteznem, feltettem kismillió ugyanolyan képet.

Persze a nagy-nagy turisták itt is lelkesen szerettek volna velünk fotózkodni. Volt egy hivatalos fényképész, aki minden turistát lefotózott a hajó orrában. Aztán később észrevett minket is, ezért minket is beállított díszletnek a hajó orrába, s újra jöhettek a turisták fotózkodni, most már velünk. Volt is sorállás!

A víz már majdnem elérte a 175 méteres csúcsmagasságot. Hivatalosan azt hiszem úgy százötvenvalahány, de most sok volt a csapadék, ezért eleve még jobban megemelkedett. A hegyoldalakban, falvakban nagy táblák jelzik a 175 méteres szintet. Amikor Peter Hessler, a múltkor említett író úgy tizenvalahány éve erre járt, akkor ezek a táblák még jó magasan a hegyoldalakban, a városok meredek utcáin voltak. Most meg már közvetlenül a part mellett. El se tudom képzelni, mi lehet a víz alatt, hány ház, város. A kisebb folyó egy szakaszon kisebb tóvá szélesedett ki. Egy helyi lakos később mondta, hogy régebben ide be se fért a turistahajónk. A másik ilyen példa a Boszorkány-hegy Városa, amit nagy naivan büszkének tituláltam. Bent a városban egy embertől megkérdeztem, hogy mégis milyen látnivalók vannak itt. Mondta, hogy hát itt az Újvárosban nincs sok minden. Megcsillantak a szemeim, hogy jó, jó, de akkor az Óvárosban, a régi részben csak van valami. A válasz az volt, hogy ó, az már a víz alatt van, a büszkének kinéző város a pár éve feljebb újraépített város. Ez volt az a pillanat, amikor kihúztam a büszke városok közül, mert ilyen történelemmel nem lehet egy város büszke. És később nem is csalatkoztam. De Boszorkány-hegy Városáról majd a következő bejegyzésben.    

Képek itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://majdnembuszkevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr46760141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.