Egy majdnem büszke város krónikája

Egy év eltöltése egy majdnem büszke városban, egy nagy-nagy ország nagy-nagy folyama mellett.

Friss topikok

  • Abhinanda: Gyorsan kimentem a tetőteraszra megnézni, lemaradtam-e valamiről. De nem, India jól hallhatóan és ... (2009.08.06. 18:18) Kína egy újonc szemével
  • felegar: A múltkor, hála a Facebooknak, elgondolkodtam rajta, hogy mi az az 5 város, ahová önszántamból nem... (2009.08.05. 16:20) Ahh, szabadság!
  • ssüni: @felegar: Rob, nem csak te vagy irigy! :-) (2009.08.01. 19:11) Selyem
  • Abhinanda: Nézze, én nem értek se Tibethez, se a gazdasághoz, úgyhogy nem is tudok olyan nagyívű következteté... (2009.07.13. 21:36) Tibbat
  • orangeman: Az én Jótevőm fia egész tisztelettudó. Bár az édesapja így is problémázik, hogy nem 听话, de az apák... (2009.06.27. 15:10) Templom és a gyerekek

HTML

Múzeumban

2008.11.29. 13:56 | Flotador | 1 komment

Most is egy rendkívül friss és ropogós eseményről következik tudósítás, valamikor október elején történt. De annyira nem volt jelentős dolog, úgyhogy tartogattam. Viszont most már nagyon be kell kerülnie a krónikába, mert különben végleg elfedné a homály.

Aki ismer, jól tudja, hogy nem igazán vonzanak az üvegfalak mögött látható tárgyak. Az első kettőre még ártatlanul rácsodálkozok, de ugyebár a múzeumok azért múzeumok, mert két tárgynál nem állnak meg, hanem egy egész épületnyi festményt, edénykét, ékszert, nyílhegyet halmoznak fel. Amikor elfog a hév, hogy igenis kultúrember vagyok, ezért szeretnem kell a múzeumokat és galériákat, akkor mindig rendkívül becsületesen végigjárom az adott kiállítást. Kicsit gyorsabban, mint az átlagember, de megnézek mindent, hümmögök kettőt, s lépek tovább. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a kiállított tárgyakkal.

Nagy-nagy ország furcsa hely. Általában minden épület tök új, vagy valamikor az utóbbi 30-40 év fantasztikus építészeti stílusában emelték, így néha elfeledem, hogy ez egy ősrégi hely. Persze az épületek közt az ember néha rátalál párszáz, párezer éves dolgokra, például a város nagy jelképe, a Sárga Daru Torony is 223-ban készült el először (az ország akkor már elmúlt kétezer éves, mi meg valahol Szibériában állítgattuk jurtáinkat, s az ónyenyec lányok után koslattunk). Úgyhogy nem meglepő, hogy az országban múzeumok is vannak szép számmal. A tartományi székhelyeken pompáznak a híres tartományi múzeumok, egy ilyenbe merészkedtem el. Igazából szervezett út volt, a kolesz ingyen szervezte nekünk külön busszal, szállítással, kajával stb, s az ilyen csodás lehetőséget jó vándor módjára nem hagytam ki.

A Tartomány múzeumát nem oly rég emelték, nem máshol, mint a Keleti Tó partján (továbbra se feledje senki, nem a Nyugati Tó, az Ó, Te Csodálatos Város része). Na jó, nem közvetlenül a parton, hanem valami susnyás kis folyásánál. Igazából nem volt annyira sok minden kiállítva, két óra alatt simán meg lehetett nézni mindent. Egy nagy-nagy barátom Hosszú Homok Városából mondta is, hogy bezzeg az ő tartományi múzeumuk sokkal menőbb. Ez nem is olyan nagy tett. De azért érdekes módon nem két tárgy után untam rá a dologra, hanem az ötödik után, azért, mert végre nem az ezerszer látott dolgok voltak kiállítva. A fél múzeumot igazából egy nem oly rég feltárt sírból kiemelt tárgyak teszik ki, gigantikus koporsókkal, edényekkel (鼎! és a többi háromezer másik, melyeket fénykoromban még tudtam), fegyverekkel, hangszerekkel és amit az ember el tud képzelni, hogy a régi nagy-nagyok eltemethettek az uralkodó mellé. Úgy 2500 éve a Tartomány területén helyezkedett el az ártatlan sinológusok által oly jól ismert Chu (楚) állam, így minden emléktárgy természetesen valamilyen Chu-beli dolog.

Egy fél emeletet a nagy-nagy porcelánművészet remekei tettek ki, majd a helyi őstörténeti leleteket mutatták be. A legfelső szinten meg 20. századi legendás hősök képei voltak kitéve, mindenféle kedves tekintetű tábornok, tudós stb. Ezt a részt nem is értettem, hogy mit keres múzeumban, de hát ez más világ.

Az tetszett, hogy egy csomó furcsa régi tárgynak van ősi neve neki megfelelően bonyolult írásjeggyel, melyről természetesen gőze sincs a 老百姓-nek, így amikor leírják egy írásjeggyel, hogy ez bizony nem más, mint a Chu-korabeli sulykolófa, akkor odaírják egy mindennapos írásjeggyel is, hogy hogyan ejtendő a szó.    

Feltettem kemény kilenc képet is!

A bejegyzés trackback címe:

https://majdnembuszkevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr57794658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

felegar 2008.12.01. 00:35:15

Az ónyenyec lányok utáni koslatás nélkül most nem lennénk itt, szóval azért annak is megvan a maga kulturális jelentősége...:D