Egy majdnem büszke város krónikája

Egy év eltöltése egy majdnem büszke városban, egy nagy-nagy ország nagy-nagy folyama mellett.

Friss topikok

  • Abhinanda: Gyorsan kimentem a tetőteraszra megnézni, lemaradtam-e valamiről. De nem, India jól hallhatóan és ... (2009.08.06. 18:18) Kína egy újonc szemével
  • felegar: A múltkor, hála a Facebooknak, elgondolkodtam rajta, hogy mi az az 5 város, ahová önszántamból nem... (2009.08.05. 16:20) Ahh, szabadság!
  • ssüni: @felegar: Rob, nem csak te vagy irigy! :-) (2009.08.01. 19:11) Selyem
  • Abhinanda: Nézze, én nem értek se Tibethez, se a gazdasághoz, úgyhogy nem is tudok olyan nagyívű következteté... (2009.07.13. 21:36) Tibbat
  • orangeman: Az én Jótevőm fia egész tisztelettudó. Bár az édesapja így is problémázik, hogy nem 听话, de az apák... (2009.06.27. 15:10) Templom és a gyerekek

HTML

Miket eszek?

2008.12.23. 11:54 | Flotador | Szólj hozzá!

Már rég írtam, korábban szerettem volna, de itt két napra eltűnt az internet az emeletünkön, úgyhogy a krónikás meg volt fosztva a lehetőségtől, hogy a krónikába jegyezzen. Ez a bejegyzés kicsit kuszára sikeredett, de egyszerűen nem lehet nemkuszán írni arról, hogy miket eszik itt az ember.

Azt hiszem nem kell senkinek se magyaráznom, hogy itt kicsit mások az ételek, mint otthon.  A nagy-nagy konyháról  mindenki hallott, s a legtöbben már ki is próbálták az otthoni utánzatait. Melynek állítólag az égvilágon semmi közük az igazi nagy-nagy ételekhez. Szánom-bánom, de otthon még sose ettem nagy-nagy gyorsbüfében vagy mi a csudában (melyek itt nem léteznek), mert amikor elkezdtem érdeklődni a nagy-nagy ételek iránt, akkor figyelmeztettek nagy bölcsességű otthoni tanáraim, hogy Magyarországon csak egy-két olyan étterem van, ahol tényleg igazi nagy-nagy kaját lehet kapni, s én csak azokban eddegéltem. A lényeg, hogy a tapasztaltak szerint az otthoni nagy-nagy gyorsbüfének az égvilágon semmi közük a tényleges nagy-nagy ételekhez, úgyhogy senki se ítéljen azok alapján. Aki meg szereti az ottani kosztot, az képzelheti, hogy itt milyen paradicsomban élnek az emberek.

Mert én otthon elég válogatós vagyok, de itt tényleg hatalmas kajaparadicsom van, nekem nagyon bejönnek a nagy-nagy ételek. Persze most rögtön el is kezdek filózgatni, hogy ha azt mondjuk, hogy nagy-nagy konyha, az ugyanolyan, mintha azt mondanánk, hogy európai konyha. Itt is minden tartománynak, minden városnak, minden népcsoportnak más-más a konyhája, az ízvilága,például semmi köze a Déli Kikötő környéki ételeknek a pandaföldeihez. Majdnem büszke város Pandafölde és a Tótól Délre Fekvő Tartomány között fekszik, mely a két legcsípősebb konyhájú tartományok közé tartozik. (Persze mindkettő máshogy csípős.) Úgyhogy ennek köszönhetően itt is csodajó csípősek az ételek az én legnagyobb örömömre. Aki evett ázsiai ételt, az tudja, hogy amit a magyarok csípős gulyáslevesnek mondanak, az itt valami vízszerű löttynek számítana. Itt a chili a főbűnös, de általában mindig megkérdezik az embert, legyen akár helyi, akár kínai, hogy kér-e bele. Én mindig kérek bele, de sok nagy-nagy ember nem szereti, vagy nem bírja, főleg, akik északról jöttek.

 
Étel több csoportnyi is van, a legfőbb, amit a legtöbbször eszik az ember, az a 小吃, "kis étel" kategóriába tartozik, amik kisebb, gyorsan kész fogások, ezekről elég híres a majdnem büszke város. Van mindenféle sült tészta, sült rizs, mogyoróöntetes tészta, mindenféle trükkös dolog, ezt eszik a leggyakrabban az emberek, reggelire, ebédre, vacsorára (mindig meleget esznek). Én nagyon jóban vagyok azokkal, amiket eddig ettem, és leggyakrabban ilyeneket eszem. Egyik nap tésztásat, másik nap rizseset. A helyi boszorkánykonyhákban 5 pénzért (fél euró) bőséggel kap az ember ilyen jellegű ételt kis papírdobozkában, amit az ember aztán megeszik az úton, vagy otthon, vagy bárhol.
 
Vannak a nagyobb ételek, amiket jól ismer az ember, ha elmegy Magyarországon igazi nagy-nagy étterembe, ezeket itt is étteremben eszi az ember. Heti egyszer-kétszer én is elmegyek barátokkal enni, ilyenkor rendel a társaság töb fajta ételt, mindenféle trükkösen elkészített húsokat, zöldségeket, azokat leteszik középre, adnak egy nagy tálnyi rizst, és mindenki eszeget mindenből. Legjobban a pandaföldei ételeket szeretem, az a leghíresebb nagy-nagy konyha. Heti egyszer eljárok muszlim étterembe is, hogy kicsit másjellegű ételt egyek, csodanyújtott tésztával (拉面). Aztán van, amit az ember akkor eszik, amikor az ember nagy-nagy emberrel, nagy-nagy lakásban eszik, ilyenkor mindenféle ijesztő dolog kikerül az asztalra, amiket az ember jóízűen megpróbál elfogyasztani, több-kevesebb sikerrel.
 
Nagyon nem csapok felsorolást, hogy miket is kajálok, a leggyakrabban jól ismert kis ételeket, vagy szimpatikusnak hangzó éttermi kajákat, de sokszor rábízom magam helyi barátra, és akkor mindig új élményekkel gazdagszik az ember. A főgonoszom a rizsnyák, amivel már a repülőn idejövet is találkoztam. Angolul porrage néven fut, amit a stewik orange-nak ejtettek ki. Ez szétfőzött, íztelen rizs takonyszerű állapotban. Ha íze van, akkor még rosszabb. A repülőn elhatároztam, hogy az volt az első és az utolsó adagom, de még jópárszor kellett ennem, mert amikor rábízom magam helyi barátokra, akkor mindig lelkesen hoznak nekem egy hatalmas tálnyit, mert ők nagyon komálják. És ilyenkor mindig megpróbálom mosolyogva öklendezve lekanalazgatni. Óvakodjatok a rizsnyáktól!
 
Reggelire amúgy európai jellegűt eszem, találtam sós kenyeret, sonkát, lapkasajtot, kakaót, néha érkezik otthonról szalámi, úgyhogy nem meleg étellel kell kezdenem a napot, nem is bírnám, ennyire még nem váltam nagy-naggyá. A kenyér amúgy általában édes, és egy hónapig édes kenyeret ettem, de aztán a végén már rosszul voltam tőle, meg gondoltam, hogy karcsú alakomnak se tenne jót, ha mindennap agyoncukrozott kalácsszerűséggel kezdeném a napot. Így is már több kilót híztam. Gyümölcsöt bármilyet lehet kapni jó olcsón, van egy rakás egzotikus, számomra ismeretlen déligyümölcs is. Mostanság narancsszezon van, amik itt iszonyat finomak. Aztán lehet kapni kekszeket, mindenféle magot, aszalt gyümölcsöt, csípős mogyorót, chipseket, egy-két fajta csokit, úgyhogy az ember talál magának rágcsálnivalót is. Vannak cukrászdák is, de a nagy-nagy torta abból áll, hogy egy hatalmas adag geil hab, s mivel a sütőt nem ismerik, a többi süti is valami olajos piskótaszerűség geil krémmel. Az elején még próbálkoztam velük, de mindegyik elég rémes-krémes volt, így feladtam.
 
Aztán persze ettem rengeteg furcsa, és ijesztő ételt is, de ezeknek egy külön posztot szentelek majd egyszer. A lényeg, hogy remekül megvagyok az itteni ételekkel, az otthoni és a nyugati ételek egyáltalán nem hiányoznak, McDonald’s-ban csak vécézni voltam, KFC-ben ettem kétszer, nem annyira önszántamból. Azt hiszem, otthon sokkal jobban fognak hiányozni az itteni kaják, mint itt az otthoniak, de azért senki se higgye, hogy nem esne most jól nekem egy nagy szelet szaftos hús.  

 

Következő bejegyzésemben karácsonyi ajándékul végre megtudjatjátok, hogy mit jelent az, hogy büszke város (ha eddig nem lett volna teljesen egyértelmű).

A bejegyzés trackback címe:

https://majdnembuszkevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr95838229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.