Igen, régen volt, tudja a krónikás, de kicsit káoszosak voltak az utóbbi napok. Meg persze lusta voltam. Igazából a bejegyzés megírásakor a lassúság csapdájába estem, mert a templomkeresési szappanoperával túlságosan el vagyok maradva, viszont a karácsony eltöltésének leírásánál meg előre kéne ugrani több résznyit is. Ezt kicsit zavarosan fogalmaztam, de én értem.
Ugyebár nagy-nagy országban a karácsony nem áll másból, mint hatalmas vásárlásból, nincs ilyenkor szünnap, rendesen tanórák vannak, minden megy a saját medrében, úgyhogy az embernek magának kell megtalálnia vagy létrehoznia a karácsonyát, nem alakul csak úgy ki körülötte. Még karácsony előtti vasárnap elmentem a helyi pasarétre, ahol valami iszonyatos karácsonyi műsorral kedveskedtek a közönségnek. De tényleg szörnyű volt, pedig én a bénácska fellépőknél is mindig azzal bíztatgatom magam, hogy legalább mert fellépni, ez is valami. A karácsonyi műsor lényege az volt, hogy a gyülekezet lelkesebb 70 évesnél idősebb tagjai kiálltak kis kórusokban énekelni, s próbáltak elénekelni egy dalt annyi hangmagasságban és annyi különböző dallamban, ahányan csak voltak. Vagy ifjú szólisták próbáltak elénekelni hatalmas hangerőn valami borzalmat. Pont előtte való nap voltam egy jó hangversenyen, úgyhogy a másnap reggeli szörnyedelem túl nagy kontraszt volt. Olyan volt, mint valami rossz vígjátékban, és ez volt a nagy karácsonyi műsor.
December 24-e a karácsony meghittebb része, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy a majdnem büszke városban élő kemény két magyar együtt üli meg az ünnepet. Reggel még az ember boldogan dolgozott, bement órára, majd a magyar leány főzött pörköltöt, csinált valami sütés nélküli sütit, meghívtuk a közös legjobb nagy-nagy barátunkat, megajándékoztuk egymást, együtt töltöttük a szentestét. Jól sikerült. Kaptam ping-pongütőt. És ki gondolta volna, hogy elzarándokolva egy közeli, egy órára levő nagyobbacska könyvesboltba még magyar nyelvkönyvet is találok? 1998 óta várt arra, hogy megvegyék.
December 25-én fellázadtam, és nem mentem be egy órára sem, azért meg kell húzni a határokat. De szép karácsonyi szokáshoz híven reggel 10-kor elvonultam templomba. Na jó, ez a nagy vonulás abból áll, hogy lementem a kollégium alagsorába, mert igen, a kollégiumnak van ám egy egész nagy (úgy ötven fős) gyülekezete is. Róluk majd a templomkeresési szappanopera következő fejezeteiben még írok. Ez a közösség 25-én este tartotta a fő karácsonyi programját. Még két hete húztunk, hogy ki kinek ad ajándékot. Elég nehéz dolgom volt, gőzöm sem volt, hogy mit illik adni egy kétgyerekes fidzsi apukának? És mit kaphat az ember egy szamoai sráctól? (A földrajzból gyengébbek kedvéért ezek kis óceániai szigetországok, kellemetlen helyek örök nyárral, mindig boldog emberekkel, óceánnal, kókuszdióval, fűszoknyás kövér emberekkel.) Ez a karácsonyozás is nagyon jól sikerült, voltak játékok, együtt voltunk, ettünk, ittunk, még karácsonyfánk is volt alárakott ajándékokkal.
Másnap, december 26-án már minden visszatért a régi kerékvágásba, bementem suliba, s folytattam egyszerű kis életemet.
Jó volt ez a karácsony. Azt mondták még elődeim, hogy a karácsony nehéz időszak, az embernek nagyobb lesz a honvágya, de valahogy ez nem tört rám. Bizonyos rituálék, szokásos karácsonyi programok persze hiányoztak (pl. ifikarácsony), de egy csomó egyáltalán nem, és jó volt tényleg egy közhelyektől mentes, nem mindig ugyanúgy zajló karácsonyt átélni valahol a világ másik pontján, teljesen más emberek közt. De azért szülők ne aggódjatok, nem csinálok ebből rendszert!
A szilveszter is nagyon hasonlóan telt, a kollégium gyülekezetével, volt éjféli istentisztelet is, de az utolsó pillanatban megszöktem, s a két magyar együtt ülte meg az új év eljöttét. Épp a visszaszámlálásra érkeztem meg, majd büszkén végighallgattuk a nagy-nagy nép elnökének újévi köszöntöjét, melyet meglepő módon szinte teljesen értettem.
2008 volt azt hiszem eddigi életem legeseménytelibb és legváltozatosabb éve. 2009 sem lesz szerintem kevésbé kalandosabb, de szerintem annyi új dolgot nem fog tartogatni számomra. Nem tervezek egy gonosz szigorlatot sem, nem tervezek 3000 m-nél magasabb hegycsúcsra felmászni (legalábbis télen nem...), nem tervezek gyakornokoskodni, nem tervezek stoppolni, nem tervezek kipottyanni egy idegen világba, egyszerűen csak folytatom itteni életem, majd valamikor nyáron hazacsöppenek, s ott folytatom azt, amit múlt júniusban abbahagytam. Persze azért van még közben ezernyi tervem...
