Egy majdnem büszke város krónikája

Egy év eltöltése egy majdnem büszke városban, egy nagy-nagy ország nagy-nagy folyama mellett.

Friss topikok

  • Abhinanda: Gyorsan kimentem a tetőteraszra megnézni, lemaradtam-e valamiről. De nem, India jól hallhatóan és ... (2009.08.06. 18:18) Kína egy újonc szemével
  • felegar: A múltkor, hála a Facebooknak, elgondolkodtam rajta, hogy mi az az 5 város, ahová önszántamból nem... (2009.08.05. 16:20) Ahh, szabadság!
  • ssüni: @felegar: Rob, nem csak te vagy irigy! :-) (2009.08.01. 19:11) Selyem
  • Abhinanda: Nézze, én nem értek se Tibethez, se a gazdasághoz, úgyhogy nem is tudok olyan nagyívű következteté... (2009.07.13. 21:36) Tibbat
  • orangeman: Az én Jótevőm fia egész tisztelettudó. Bár az édesapja így is problémázik, hogy nem 听话, de az apák... (2009.06.27. 15:10) Templom és a gyerekek

HTML

El - 3. rész: Vietnám és egyéb kalandok

2009.01.18. 15:04 | Flotador | Szólj hozzá!

A kis határvárosból sikeresen eljutottam a híres-neves vízeséshez. Már intettek előtte, hogy ilyenkor, a száraz évszakban annyira nem nagy szám, de 没办法. A belépő igen borsos volt. Nagy-nagy országban valahogy extra drága, nyugat-európai színvonalú minden belépőjegy, mert nem a szegények utazgatnak errefelé. De én annak számítok. A vízesés amúgy kevés vízzel sem volt rossz, sőt, kifejezetten szép volt, eleve nem vagyok nagy vízesésbolond, engem teljesen kielégített. A táj körülötte, a cukorsüveghegyek még szebbé tették a látványt.

A Lonely Planet, minden vándor legjobb barátja (habár a nagy-nagy országi elég foghíjas, de még mindig ez a legjobb) óva intett, hogy véletlenül átsétáljunk Vietnámba, amit nem értettem, mert elvileg a túlpart volt Vietnám. Egészen addig nem értettem, míg véletlenül át nem sétáltam Vietnámba. A folyó valahogy elkanyarodik, így az innenső oldalra is átfut az ország. Mentem egy furcsa úton, rajta árusokkal, majd az út elfogyott, s pár lapos kőhalomba torkollott, de a sziklákon túl volt még több árus, így gyanútlanul tovább mentem a köveken át. Aztán nem messze magamtól megláttam a vietnámi határkövet, majd megkérdeztem az egyik árust, aki gyanúsan sok vietnámi cuccot árult, hogy akkor én most hol is vagyok éppen? Két percet eltöltöttem tehát a csodás Vietnámban is, ezentúl büszkén betehetem a felsorolásba, hogy mely országokban jártam! Meg milyen menő dolog már, hogy mindezt illegálisan és véletlenül tettem. Persze azért Vietnám többet érdemel, de ha Isten is úgy akarja, akkor hosszú még az élet... Amúgy nem vett észre a határőr, akit csak visszafele vettem észre, épp valakivel csevegett.
 
A közlekedés igencsak viszontagságos így a falvak között. Nagyobb települések közt vannak helyközi járatok, de például a vízesés a semmi közepén volt. Így kis motoros szekérféleségeket (nem találok rá jobb szót) kell kifogni. Ezzel csak az a gond, hogy mivel én látványosan külföldi vagyok, ezért sokszoros árat mondanak, amit én meg nem vagyok hajlandó kifizetni, s végül hoppon maradok. Tellett egy kis időbe és makacskodásba, mire végül az egyik szekeres a korábban általa mondott 50 pénz helyett 10-ért is elvitt. Végül pár faluval arrébb már kikalkuláltam, hogy mennyi is lehet az íratlan menetdíj, így a sokadik ilyen fuvar után már szó nélkül adtam a pénzt, s nem hőzöngtek rajta. Megpróbálom nem hagyni magam, ha át akarnak verni, de sokszor észre se veszem, sokszor meg nem lehet ellene mit tenni. Kell kis tapasztalat, mire az ember rájön, hogy mennyi lehet egy elfogadható szoba ára, mennyi lehet egy fuvar stb, az egészben csak az a rossz, hogy teljesen elvesztem a bizalmam az itteni határvidéki nagy-nagy emberek iránt.
 
Találtam a környéken még egy fantasztikus helyet, mely valahogy kimaradt a Lonely Planet-ből. (Én sokkal jobb útikönyvíró lennék!!!) Én is csak úgy tudtam meg a létezését, hogy még falvakkal-kisvárosokkal arrébb egy ember mondta, hogy a vízesés béna és uncsi, menjek inkább az xy szurdokba. Térképen meg is tudta mutatni, s sikeresen oda is találtam. Itt a diákbelépő kétszer annyiba került, mint a vízesés (16 eurónyi összeg), ami jó sok, de kiperkáltam, egész előző félévben a téli utazásra spóroltam, nem kell mindig sóhernak lenni. Végül ez volt az, amire utólag azt mondom, hogy simán megérte. Eljött a napnak az az időszaka, amikor sárgán süt a Nap, turista egy szál sem volt rajtam kívül. Egy ember követett egy végeláthatatlanul kanyargó lépcsősoron lefele egy csodaszép őserdővölgybe. Végül kiderült, hogy az ember az én csónakosom. Lent a völgyben folyt a kristálytiszta kék folyó, mentőmellényt adtak rám, majd gumicsónakra szálltunk. Kis zúgókon, csodás völgyek és vízesések közt kanyarogtunk. Nagyon nem tudom átadni az élményt, elmondhatatlan. Volt egy rész, ahol ki kellett pattanni a csónakból, mert a folyócska túl veszélyes volt, itt gyalog kellett folytatni az utat, s végül megtörtént az, amit kiskoromban kincskeresős rajzfilmekben láttam csak. Át kellett sétálni egy vízesés alatt, s mögötte egy barlang várt, s ebbe a barlangba eveztünk be. Állati jó kinézni a barlangból, látni a vízfüggönyt, a benyúló növényeket, az őserdős hegycsúcsokat, majd átcsónakázni egy hegy alatt. Természetesen a barlang cseppkőbarlang, csak hogy még jobb legyen az ember dolga, s a barlangba sok helyen kisebb vízesések folynak a hegyből, jó vizesen jön ki az ember a túloldalon. Összesen háromszor csónakáztunk át hegyek alatt. És ezek nem csak kis picinyke barlangok voltak, hosszú kanyargós vaksötét folyosórendszeren kanyarogtunk át. Persze a csónakosnak volt egy piciny fényt kibocsátó zseblámpája, amivel látni lehetett úgy két méterre előre. Végül teljesen máshol bukkantunk ki, s egy kisbusz vitt vissza a kiindulóállomásig. Az egész gyönyörű, fantasztikus stbstbszépszó volt, de még külön rátett egy lapáttal az, hogy nem volt egy turista sem rajtam kívül.
 
A nap másik fénypontja meg az volt, hogy továbbra is a semmi közepén álltam, el kellett jutnom egy 30 km-re arrébb levő városkába. Kiálltam az útra, várni valami szokásosan átverniakarós közlekedési eszközt, de teljesen magától leállt egy sima személygépkocsi. Félve és bizalmatlanul beszálltam, de utóbb kiderül, hogy tényleg csak segíteni akart. Vele robogtam elöl ülve a kanyargós utakon a naplementés cukorsüvegtájba. Nagyon állat volt. Beérve a porfészekbe elvitt az eddigi legkorrektebben kinéző szállásomig, s elköszöntünk egymástól. Visszanyertem bizalmam az emberiségben.
 

És persze, képeket készítek, milliót, de amíg nem tudom a laptopommal használni a netet, addig nem tudom feltölteni őket. Úgyhogy most a mese, később meg jönnek a képek.

A bejegyzés trackback címe:

https://majdnembuszkevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr6881845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.