Egy majdnem büszke város krónikája

Egy év eltöltése egy majdnem büszke városban, egy nagy-nagy ország nagy-nagy folyama mellett.

Friss topikok

  • Abhinanda: Gyorsan kimentem a tetőteraszra megnézni, lemaradtam-e valamiről. De nem, India jól hallhatóan és ... (2009.08.06. 18:18) Kína egy újonc szemével
  • felegar: A múltkor, hála a Facebooknak, elgondolkodtam rajta, hogy mi az az 5 város, ahová önszántamból nem... (2009.08.05. 16:20) Ahh, szabadság!
  • ssüni: @felegar: Rob, nem csak te vagy irigy! :-) (2009.08.01. 19:11) Selyem
  • Abhinanda: Nézze, én nem értek se Tibethez, se a gazdasághoz, úgyhogy nem is tudok olyan nagyívű következteté... (2009.07.13. 21:36) Tibbat
  • orangeman: Az én Jótevőm fia egész tisztelettudó. Bár az édesapja így is problémázik, hogy nem 听话, de az apák... (2009.06.27. 15:10) Templom és a gyerekek

HTML

Félidő

2009.02.25. 17:58 | Flotador | 1 komment

Nehéz ezt a bejegyzést megalkotni, de mindenképpen megpróbálkozom vele. Kicsit összevissza állnak a gondolataim. Kezdjem megint az elejéről, hogy milyen gyorsan repül az idő, máris eltelt az itt eltöltendő idő fele, milyen más ez a hely, hogy élem meg stbstb? Nem, inkább nem, erről már egyszer írtam. Inkább arról írok, hogy mi változott bennem az eltelt negyed év óta. Nagyon tehát nem lesz köze a félidőhöz, inkább csak ahhoz az állapothoz, ahova ez az utóbbi fél év vezetett. Fél év vagy félév? Sose tudom.

Így utólag visszatekintve az első három hónapomra, azok abszolút az ismerkedést jelentették az új, párhuzamos világgal. Az azóta eltelt időszakban ez az újdonságfaktor teljesen elhalt. Legyökereztem. Megemésztettem. Természetessé vált. A két párhuzamos világ már nem zárja ki bennem egymást. Nagy-nagy ország teljesen egyértelművé vált számomra, ahol nem érzem furcsán magam, és már semmi sem tud meglepni. Ezzel együtt teljesen eltűnt bárminemű honvágyam is. Most ez az otthonom, és egyáltalán nem akarok innen elmenni. Ennek az érzésnek a kialakulásában nem csak az idő segített, hanem a kalandozások is mindenfele. Az ember jobban el tudja helyezni magát a térben, sokkal jobban megérti ezt az országot, lassan minden egyértelművé és megszokottá válik körülötte, a visszatérés majdnem büszke városba egyfajta hazatérés és új kezdet volt.     
 
A negyedévi merengésemben arról az álmomról írtam, hogy egyszer csak hazacsöppentem, és tudtam, hogy nem szabadna otthon lennem, mert nem ott a helyem, vissza kell térnem. Egy hete másfajtát álmodtam, furcsán rémisztőt. Valahogy megint hazakerültem, azt hiszem most azzal a háttérrel, hogy befejeztem hivatalosan is az itteni működésemet. Kinéztem otthon az ablakon (az Attila útra nézett. Azt hiszem közben az egész Új-Zélandon játszódott. Ott is van Attila út. De nem a helyszín a lényeg, hanem az, hogy valami otthonnak hívott helyen volt), tehát kinéztem az ablakon, s tudatosult bennem, hogy sosem fogom újra látni az itteni kis lyukam ablakából látszó képet. (Kocka házak, kocka házak, kocka házak, tiszta időben egy domb, s rajta egy régi nagy-nagy tetős épület, kocka házak, kocka házak.) Belém hasított, hogy elhagytam a másik világot, mindent otthagytam, ami nekem ott (most még itt) volt (van), s sosem leszek többet ott, az az életem teljesen elmúlt. Szörnyű volt felébredni, mert ráébresztett, hogy erős kötelék alakult ki bennem ezzel a hellyel. És ha hazamegyek, ez sokkal jobban fog hiányozni, mint most Magyarország. Mert otthonról úgy mentem el, hogy egy év gyorsan elrepül, mindjárt visszamegyek, s folytatok mindent onnan, ahonnan abbamaradt. Viszont innen úgy fogok elmenni, hogy soha többet, ilyen sosem lesz többet, a szobám ablakából sose fogom ugyanígy látni a házakat, és sose fogom ezt az életmódot élni. És persze, vissza fogok térni még nagy-nagy országba, de az már teljesen más élethelyzet lesz, teljesen más városban, teljesen más emberekkel, az itteni párhuzamos életem végérvényesen lezárul, s nem lehet később folytatni.
 
Az álom rossz volt, mert rájöttem, hogy nekem túl jó itt, s egyszer örökre vége lesz. Az álmok túl valósak, tönkre tudják vágni egy ember egész napját. Miután viszont kiment a fejemből a hatása, rájöttem, hogy a hazamenetel még nem most van, még van fél évem! Egy remeknek ígérkező félév. De tudatosult az is bennem, hogy nem szabad itt nagyon gyökeret eresztenem, mert nem éri meg, később csak rosszabb lesz. Persze én sajnos mindenhol túl egyszerűen verek gyökeret (nem túl mélyet), úgyhogy aki majd jövő ősszel azt látja rajtam, hogy perceken át bambulok ki magamból, az tudni fogja, hogy valahol éppen majdnem büszke város utcáin barangolok. Eltelt az itt töltött majdnem egy év első fele, s már most elkezdtem azon aggódni, hogy milyen lesz majd otthon. Mindig mindenen sokkal korábban aggódok, mint kellene, ezeknek a problémáknak csak júniusban kellene felmerülniük.
 
Van egy másik oldala is, hogy miért nem akarok én hazamenni. Otthon igazából semmi jó nem vár rám. Oké, ez ritka gonosz a családtagjaim és a barátaim felé, de velük már bármikor tudok kommunikálni. Ami otthon vár, az két egyetem, négy szak (melyből háromhoz igencsak 勉强 fogok visszatérni), robotüzemmód, szigorlatok, diplomamunkák, majd valami céges állás évtizedeken át, magyarul a nagy semmi. Nem várom. Egyáltalán nem fűlik a fogam a visszatéréshez. Jó páran kérdezték már, hogy nem akarok-e itt maradni? A válaszom az, hogy dehogynem! De mégsem fogok. Simán itt maradhatnék. Angoltanításból remekül megélnék. De próbáltam, és engem nem tanításra teremtettek, nekem rettentő unalmas, mert kicsit butácskák a diákok, s az én tanári képességeim a nullával egyenlőek. Biztos találnék más állást is, tehát könnyedén megléphetnék egy olyan lépést, hogy hagyok mindent, amit otthon csináltam. De jelenleg úgy vagyok, hogy haza kell mennem. Habár 不瞒你们说, igazából teljesen ingadozó állapotban vagyok, tegnap még teljes céltalanság volt bennem, és legszívesebben ausztrál cowboynak álltam volna be, ma meg teljesen békében voltam azzal, hogy jövő ősszel szembesülnöm kell olyan dolgokkal, amikkel egyáltalán nem akarok. Hála ezért az Úrnak, mert igazából csak ő hajt engem majd haza. Ha majd hazahajt…
 
Tehát jelenleg annyit tudok, hogy félidő van. Még ugyanennyi, és kész. Aztán hogy utána mi lesz, azt is tudom, de hogy igazából ténylegesen mit akarok kezdeni magammal, arról halvány lila gőzöm sincs. Pedig még otthon szuper-hiper céltudatos ember voltam, de itt ez kiveszett belőlem. Túl sok élmény ért, s túl sok új lehetőséget látok. Már nagy-nagy ország sem elég. Meghódítanám az egész világot. Miért nincs olyan állás a földön, amely arról szól, amit most éppen csinálok? Kihelyeznének két-három évente új világokba, s egész nap nyelvórákra járnék, na meg persze kalandoznék. Nem is kérnék érte sok pénzt!  
 
Addig meg annyit tudok, hogy van fél évem, be kell járnom órákra, s tanulnom kell gőzerővel. (Az új órákról hamarosan írok.) A nagy-nagy világ teljesen megszilárdult körülöttem, megfoghatóvá vált, és ez sokkal nagyobb könnyebbséget ad a mindennapokban. Közben ez azzal járt, hogy kisebb célvesztési válságba kerültem, melynek úgyis az lesz az eredménye, hogy hazatérve mindent ott folytatok, ahol abbahagytam, túl sokat öltem bele, nem akarom veszni hagyni, de hogy igazából mihez is akarok kezdeni magammal, azt nemigen tudom. (Na jó, annyi plusz tervem még van, hogy első diplomám megszerzése után rögtön megtanulok vezetni, és gőzerővel angolozni fogok tanár mellett, mert elég kis szétesett katyvasznyelvet használok, mellyel nagy-nagy emberek között remekül érzi magát az ember, de azért komolyabb nemzetközi környezetben nem állnám meg a helyem. Jelenleg jobb beszédet tartanék nagy-nagy nyelven, mint angolul, ha ki kellene állnom egy közösség elé. Persze azért kérnék felkészülési időt.)
 
Élvezem, túlságosan élvezem ezt a kis nyugis nyelvtanulós-kalandozós életet. Várom a tavaszt (mely sosem fog eljönni, de persze hamarosan következik úgyis a klímajelentés), várom az újabb kalandokat, s remélem, hogy egyszer egész normálisan fogok tudni nagy-nagyul (ez sem fog soha eljönni). Jó itt, túl jó itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://majdnembuszkevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr20965720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

uncle a 2009.02.27. 09:04:27

"rögtön megtanulok vezetni"

húzzál bele, mert nővérkéd már vezetett a múlt héten 2 utcahossznyit, szóval...