Egy majdnem büszke város krónikája

Egy év eltöltése egy majdnem büszke városban, egy nagy-nagy ország nagy-nagy folyama mellett.

Friss topikok

  • Abhinanda: Gyorsan kimentem a tetőteraszra megnézni, lemaradtam-e valamiről. De nem, India jól hallhatóan és ... (2009.08.06. 18:18) Kína egy újonc szemével
  • felegar: A múltkor, hála a Facebooknak, elgondolkodtam rajta, hogy mi az az 5 város, ahová önszántamból nem... (2009.08.05. 16:20) Ahh, szabadság!
  • ssüni: @felegar: Rob, nem csak te vagy irigy! :-) (2009.08.01. 19:11) Selyem
  • Abhinanda: Nézze, én nem értek se Tibethez, se a gazdasághoz, úgyhogy nem is tudok olyan nagyívű következteté... (2009.07.13. 21:36) Tibbat
  • orangeman: Az én Jótevőm fia egész tisztelettudó. Bár az édesapja így is problémázik, hogy nem 听话, de az apák... (2009.06.27. 15:10) Templom és a gyerekek

HTML

Zene

2009.03.15. 13:14 | Flotador | 1 komment

Jótevőmnek köszönhetően betekinthettem a majdnem büszke város komolyzenei életébe. Pár hónap itt tartózkodás után igencsak elkezdett hiányozni a kultúra, s ki is ötlöttem pajtársakkal, hogy kellene találni valami hangversenytermet. Aztán e csodálatos terv kifundálása után nem sokkal találkoztam a Jótevővel, akiről később kiderült, hogy van egy női kórusa. Amatőr szintű, de nyertek már mindenféle versenyeket a nagy-nagy országban is, Szingapúrban is. Nem a Jótevőm a karmester, ő csak valamifajta menedzser, próbál pénz után kajtatni, versenyekre nevezni, megszervezi a próbákat stb. Például egy kórustagnak táncórákra is kell járni.

Nagyon fellelkesültem, hogy az ölembe pottyant egy ismerős, aki szorosabb kapcsolatot ápol a város zenei életével, s ártatlan gyermekkorban még én is lelkesen zengedeztem kórusokban. Így örömmel elfogadtam a meghívást, hogy megnézhessek egy próbát. A karmester egy viszonylag fiatalabb férfi, az itteni zeneakadémia egyik tanára. Azért nagy meglepetés nem ért, mert teljesen ugyanolyan módszerekkel folyik egy énekkari próba nagy-nagy országban, mint otthon. A karmester elindítja a művet, két ütem után idegesen leinti, hogy rossz, fél óráig csak az egyik szólamot kínozza, majd összpróba, fél sor után újra leinti, hogy nem jó, következik egy kis agymosás, hogy miféle hozzáállás ez stbstb. Kórusban énekelni jó dolog, de a próbák sose hiányoztak. A karmesterről még annyit kell tudni, hogy amikor bemutatkoztunk egymásnak, akkor hihetetlenül örült, hogy magyar vagyok. Rögtön Kodályról és a Kodály-módszerről kezdett el zengedezni, meg hogy milyen jó a budapesti zenei élet, tudta, hogy Liszt is kapcsolódik a magyarokhoz. Aztán persze énekelnem kellett valami magyart. Ekkor már felkészülve érkeztem korábbi lebőgésem után, s a Madárka madárkával próbálkoztam. A szövegből viszont igen hamar kifogytam, de teljes magabiztossággal halandzsa nyelven folytattam, majd azt ismételgettem, hogy „elmegyek, elmegyek”. Az asszonyok énekeltek Mozartot, olyat, amit még ifjú koromban énekórán énekeltem, de énekeltek észak-koreai kórusművet is. Ebből valahogy a református gimnáziumban kimaradtam.
 
A kóruspróba után végül kaptam három tiszteletjegyet egy másik kórusnak a fellépésére. Valami idősek kórusa volt, akik a reform és nyitás politikájának 30. évfordulójára adtak koncertet. Amúgy télen a legtöbb rendezvény erre a 30. évfordulóra emlékeztetett. Először viccesnek tűnt, hogy ezt számon tartják, de persze belegondolva mégiscsak akkortól fordult jobbra az ország sorsa, közelebb van a társadalomhoz, mint nálunk március 15. A koncert amúgy meglepő volt. Mert teljesen máshogy énekeltek az idős nagy-nagy emberek, mint ahogy azt otthon megszokhattam. Nem fekete-fehér gyászruhában, s nem állva, mint a cövek, csak a szájat mozgatva. Persze ne is termetes fekete asszonyok gospelkórusát képzeljen el az ember valahol a Mississippi mocsarai mentén. A nagy-nagy előadói stílus valahol a kettő között van, s elnyerte tetszésem. Ha az ének úgy kívánta, akkor az asszonyok finoman billegették magukat, picit táncolgattak, a mozgásukkal is kicsit kifejezték, hogy miről is szól az ének. Ugyanígy a férfiak is. Ezt otthon is bevezethetnénk. A női kar többször is átvedlett a koncert alatt, nehogy elunjuk a vörös-sárga csillogó-villogó hosszú zsákruhájukat. Néha zölddé váltak, néha kékké.
 
Később még más kórusrendezvényre is hivatalos voltam, az újévet úgy köszöntötték, hogy egész nap a város kórusai léptek fel. Itt valami iszonyatos mennyiségű kórus van. Minden kórus egy-két művet énekelt, s így volt egész napos a program. Én a délutáni menetre voltam hivatalos, mivel Jótevőm kórusa is abban lépett fel. Érdekes volt, voltak jobb, voltak bénácskább csapatok, s a végére jópár nagy-nagy kórusmű volt, amit ismerősként üdvözöltem. Itt is mindenféle színű zsákruhában virítottak az asszonyok, a férfiak meg vagy fehér, vagy valami még eszementebb színű öltönyben. De sose feketén.
 
Egyszer meg egy különösen minőségi hangversenyre sikerült bejutnom, a karmester csempészett be a hátsó ajtón. Ott tényleg profi zenészek léptek fel, mindenféle klasszikus és modernebb művet játszottak, voltak nagy-nagy művek mindenféle általam korábban sosem látott hangszerrel, voltak modern táncosok, népdalénekesnő, duett, kórus, erhu stbstb.
 
Képekkel nemigen bővelkedek, a fényképezőgépem meg különösen béna zárt tereken, s azt se szereti, ha a zárt mesterséges terekben mindenféle eszement rikító csillogó ruhás emberek vannak, így a kórusnapból csak pár kép lett sikeres, fenn vannak a szokott helyen. És borzasztó minőségben itt egy dal, melyet a Jótevőm kórusa énekel. A végén persze beledumálunk… 

A bejegyzés trackback címe:

https://majdnembuszkevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr281003364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozentroger 2009.05.11. 20:00:20

Hú nagyon frankó ez az új videós szolgáltatás:)

Tudnak vastapsolni a nagy-nagyok?