Elhatároztam, hogy amint lehetőségem van, elmegyek egy helyi istentiszteletre, és amint nyelvi képességeim megengedik, beintegrálódom egy keresztény közösségbe. Majdnem büszke városba érkezésem másnapján nyomban fel is kerekedtem, hogy találjak magamnak templomot.
Nagy-nagy országban nincsenek minden sarkon keresztény templomok, és ha vannak is, akkor sem hatalmas tornyokkal jelzik a létezésüket. Így az interneten próbáltam valamilyen infót találni. Találtam is egy jó régen alapított protestáns gyülekezetet a nagy folyó túloldalán, az egyetemtől úgy egy-másfél órára, természetesen még a város szívében. Városnézéssel egybekötve nagy boldogan el is mentem a templomba, hogy valahogy kinyomozzam, hogy mikor van valamilyen ifjúsági alkalom, hátha ott jobban segítenek majd egy botladozó vándornak. A templomot egy kedves kis utca mélyén megtaláltam, sőt, egész templomformája volt. Bent elirányítottak a lelkészhez, aki csak majdnem büszke város nyelvjárásán tudott (amit egy fővárosbeli lakos sem ért meg, hát még én), de valahogy sikerült kitalálnunk közös erővel, hogy a folyó innenső partján is van gyülekezet, leírta, hogy jutok el oda, s elbúcsúztunk.
Így aztán újult lelkesedéssel vettem utamat a közelebbi templom felé. Ez már egy kedvesebb utca mélyén volt, viszont templomformája nem volt, majdnem elsétáltam előtte. Bent viszont lelkész nem volt, csak pár helyi segéderő, akik nagy-nagy nyelven elnyökögött kérdésemre rögtön egy ötperces monológban, melyből kb annyi értettem, hogy waséfhaelgrnarlgaélgna, elmagyarázták, hogy nekem nem itt a helyem, hanem máshol. Nagy kedvesen leírták a hely nevét, ami elvileg nincs messze, és kiküldtek a hátsó ajtón a sikátorba, hogy majd ott jobbra fordulva egyszerűen megtalálom.
Igazából gőzöm sem volt arról, hogy mit is kell keresnem, így nem is találtam semmit. Ezért aztán nagy titokban visszaosontam a templomba, és bementem egy másik irodába, ahol büszkén megkérdeztem, hogy hol a csudában is van ez a C hely. Végül itt nagy buta tekintetem láttán mellém rendeltek egy helyi hivatalnokot, akit követnem kellett. Ő meg újra kivitt a sikátorba, ahol 5 perces sebes séta után be kellett fordulni egy még kedvesebb kis melléksikátorba, majd ott kanyarogni párat. Azt hittem, hogy félreérthették, hogy hova akarok menni, de végül megpillanthattam C templom impozáns épületét. Nem is értettem, hogy az első hivatalnok mit hitt, hogy találom én meg egyedül az épületet.
A templomban angol nyelven köszöntött egy kedves nagy-nagy népbeli hölgy, s tőle meglepődéssel hallottam, hogy itt bizony angol istentiszteletet is tartanak. Érdeklődtem még az ifjú nagy-nagy népbeli keresztények alkalmáról is, de az sajnos pont abban az időben lett volna, mint az international verzió. Úgyhogy nagy örömmel eldöntöttem, hogy első majdnem büszke vasánapomon elmegyek egy angol nyelvű istentiszteletre.