Köszönök minden imát a gyülekezetért. Sokan érdeklődtek külön is, hogy mi a helyzet, úgyhogy egy kis update. Állítólag az alagsori "vallási helyiségek" bezárásának az oka nem mi voltunk, a muszlimok valamit kavartak, ami szúrta a rendőrség szemét, s az ő büntetésüknek mi is áldozatul estünk. Erről több részletetet nem tudok. A jelenlegi helyzet úgy áll, hogy elindult valami folyamat a rendőrségnél, hogy regisztráljunk, de ez lassú ügy; közben meg elindult egy folyamat egyetemi szinten is. A külföldiekkel foglalkozó tanszék hivatalnokai foglalkoznak az üggyel, múlt vasárnap az egyikük még csekkolta is az istentiszteletünket. Jelenleg egy kis koleszszobába próbáljuk bezsúfolni magunkat, ami nem túl szerencsés, mert nem férünk be, másrészt meg éneklésünkkel fellármázunk egy egyész emeletet, s simán érthető, ha valaki annyira nem kér belőlünk. Ez a fajta istentisztelet engedve van az egyetem részéről, sőt, annyiban segítenek is nekünk, hogy elvileg most vasárnaptól rendelkezésünkre áll majd egy tanterem is. A kampusz legtávolabbi sarkának egy omladozó épületében, innen 30 perc gyors sétára. De nem is a helyszín a lényeg, hanem az, hogy a gyülekezet vezetője, a fiji óriás tart attól, hogy csak azzal a feltétellel használhatjuk a tantermet, ha helyiek nem vesznek részt rajta. Az utóbbi időben jópár nagy-nagy csatlakozott hozzánk, diákok, felnőttek, ami szúrhatja nem csak a rendőrség, hanem az egyetem szemét is. Ez holnap fog kiderülni. Ha úgy alakul, hogy nem engedhetjük őket magunk közé, akkor folytatjuk működésünket koleszszobákban, mert akkor elvileg jöhetnek, olyat semmiképpen sem fogunk csinálni, hogy kizárjuk őket, mondjanak felülről bármit is.
Úgyhogy az ügy áll valahogy, illegalitásba nem vonultunk, de még van egy csomó megoldatlan probléma, és nagyon fontos lenne, hogy a helyiek is tudjanak gond nélkül járni közénk. Kérlek tehát továbbra is hordozzátok imádságban ezt a közösséget, meg az ország összes keresztény közösségét is, mert amelyek nincsenek kormányszinten engedélyezve (és a legnagyobb részük ilyen), azoknak igen sok nehézséggel kell szembenézniük.
Még szeptemberben írtam egy bejegyzést a helyi gyereknevelésről, amit külső szemmel meg lehet figyelni, jó hosszú lett, és ahogy az lenni szokott, el is szállt a teljes megsemmisülésbe, ezért aztán nem írtam újra, mert elszállt szöveget újra írni szörnyű szenvedés. Most már talán kihevertem e dolgot, meg anno megígértem, hogy meg fogom újra írni, úgyhogy most itt van. Békében halhatok meg.
Gyerek van. Rengeteg. Mert legyen bár az "egy család - egy gyerek elv" is érvényben, sokkal több kölyköt látni errefelé, mint otthon. Ami ránk nézve siralmas. Tehát gyerek van bőven, a kislányok kis naivak, a kissrácok látványosan rosszak és hiperaktívak. Ami viszont rögtön szemet szúrt, ahogy megérkeztem ebbe az alternatív világba, hogy a szülők valahogy sokkal jobban szeretik őket, sokkal jobban gondoskodnak róluk. És ez nem panasz, hogy milyen siralmas gyerekkorom volt, remek gyerekkorom volt, de annyiszor látni otthon, hogy ül a fáradt anyuka a villamoson a kölykével, és igazából szarik rá, a gyerek csak beszél, a szülő türelmetlen stb. Ilyet itt sosem láttam. Már a legkisebb gyerkőcök is folyamatosan pofáznak, vitáznak, érvelnek, s a szülők mindig teljesen türelmesen, örömmel válaszolnak vissza nekik, egyenrangú félnek tekintve őket.
Amúgy az ok teljesen egyértelmű. Ha az állam egy gyereket enged, akkor arra koncentrálod minden szülői szeretetedet. A nagyszülők meg végképp így vannak, amit anno nem tudtak megadni a gyerekeiknek, azt az unokájukon pótolják be. Itt élnek a híres kis császárok. A gyerekek, akiknek mindent próbálnak megadni a szüleik. A kis császárok tényleg jelen vannak, de amiről fentebb írtam, nem egyezik pontosan velük. Az, hogy meghallgatod a gyerekedet, figyelsz rá, türelmesen válaszolsz a hülyeségeire a legalsóbb osztályban is megvan. A kis császárok viszont a középosztály sarjai, ahol van pénz arra, hogy simán megkapjanak mindent a gyerekek, s teljesen félreneveljék őket. Tehát a fenti rész tök pozitív, és nagyon tetszik az itteni hozzállásban. Viszont megvan a kis császárok problémája.
Az eredményből én annyit tapasztalok, hogy hihetetlen, milyen nyafogó hangokat tudnak kiadni a velem egykorú nagy-nagy diákok, ha nem úgy alakul, ahogy ők szeretnék. És amikor az Örök Tavasz Városában találkoztam a Jótevőmmel, megismerhettem a fiát is, s hárman eltöltöttünk egy estét. Nagyon megdöbbentő volt látni, hogy milyen hangot engedett meg magának a srác az anyjával szemben, a néni meg szótlanul tűrte. A srác veszekedett, hisztizett, kiabált vele, de ezt az anyja teljesen természetesnek vette. Hisz ő az egyetlen gyerek. Imádni kell. És tönkrenevelni. És itt szinte minden gyerekből ilyen furcsa szörnyeteg válik a szüleivel szemben.
És állítólag a legtöbbjük később teljesen életképtelen lesz. Mondjuk szerintem a nagy-nagyok életképtelenségének legfőbb oka az oktatási rendszerben van, de hogy kikerülve a rendszerből nagyon sokan nem tudnak megállni a saját lábukon, az a szülők hibája. Ami a szülőkre nézve azért totál szívás, mert később az egyetlen gyermeknek kell majd ellátnia a szüleit is öregségükben, hisz a nagy-nagy kommunizmusban nemigen létezik nyugdíj, ingyenes egészségügyi ellátás stb. Meleg van. Amúgy a szülők hibája az egész, tehát annyira nem tudom sajnálni őket, ha egy teljesen életképtelen gyereket sikerült kinevelniük. És az a siralmas, hogy Jótevőm is egy tök értelmes, tanult, sokat tapasztalt nő, mégis tökéletesen tönkre tudta nevelni a fiát, ráadásul nem egyedül, ott volt a férje is, aki szintén hasonló hátterű lehet.
Másik nagy problémája a rendszernek, hogy sokkal-sokkal több a fiú, mint a lány. Látványosan. Ahogy megy az ember az utcán, simán látszik. Több tízmillióval több a férfi, ami azt jelenti, hogy egy csomó magyarországnyi férfi nem talál magának nőt. Ami később baromi nagy feszültségeket fog a felszínre hozni. Az abortusz egyáltalán nem tiltott az országban, sőt, bátorítják, de pont a miatt, hogy mindenki fiút akar, az orvosnak tilos közölnie, hogy milyen nemű lesz a gyerek. De szerintem simán kijátszható a dolog, a pénz beszél. Tök érdekes evolúciós folyamat zajlik itt. A legrondább lányok is bőven válogathatnak a kérők között, s tanáraim mondták, hogy manapság a lányok már csak olyanhoz mennek hozzá, aki fel tud mutatni egy kocsit, egy lakást, meg persze egy biztos állást. Ami azért szívás, mert a lakásárak jóval drágábbak, mint Magyarországon, miközben a jövedelmek jóval alacsonyabbak. Tehát itt is előjön a szülő, neki kell biztosítania mindent ahhoz, hogy a gyereke nőre találjon. Tehát a szegény családból származó fiúk nem fognak tudni gyereket nemzeni. Csak azt nem értem, hogy akkor meg miért akar továbbra is mindenki fiúgyereket? Talán ez majd fokozatosan helyre fog billenni. De akkor is lesz jópár teljesen elfuserált életképtelen fiúgeneráció nő nélkül. Mi lesz velük?
Amúgy nem tudok sokat a születésszabályozásról. Be kell vallanom, hogy annyira nem vagyok ellene. Mert oké, hogy rengeteg társadalmi galibát okoz, meg milyen dolog, hogy meghatározzák, hogy hány gyereked lehet, de akkor is rohadtul segít azon, hogy kordában maradjon a népesség száma. Mert irgalmatlanul sokan vannak. És ha nem lenne szabályozás, akkor elképzelhetetlen, hogy mi lenne itt. Még így is 1,8 gyerek jut egy családra statisztikai adatok szerint. Szokásos szlogenek mindenfele láthatóak, hogy milyen jó az egy gyerek, hogy milyen jó a születésszabályozás, nagyon sok helyen fut bele az ember gyerektervezési tanácsadó központba, ahol nem tudom, mit csinálhatnak, mert nagyon sok lehetőség közül nem választhat az érdeklődő. Egy gyerek vagy egy gyerek? Amúgy csak városokban van ennyire szigorú megszorítás, kisebbségek városban is szülhetnek két gyereket, a vidékiek akár többet is, s minden vidékinek hat év elteltével lehet második gyereke, ha az első lánynak született, vagy valamiféle fogyatékkal.
Vicces, eddig kétszer láttam testvérpárt gigavárosban. Egyszer ment előttem egy család, apa, anya, két gyerek, néztem őket, tudtam, hogy valami nagyon szokatlan van ebben a helyzetben, de nem tudtam, hogy mi. Aztán rájöttem, hogy ja, két gyerek! Nagyon furcsa volt. Nemrég meg ikerkölyköket láttam. Két fiút. Gondoltam is, hogy nagy-nagy szemmel baromi szerencsésnek mondhatják magukat a szülők.
Na, most már befejezem a végtelennek tetsző bejegyzést, sok kis témáról lehetne sokkal többet is elmélkedni.
És ha már Templom és gyerekek címet kapott a bejegyzés, gyülekezünk nemrég gazdagodott egy kis bébivel, így azon igen kevés magyar közé tartozom, akik láttak igazi, élő óceániai bébit. És még javíthatok is helyzetemen, mert láttam már igazi élő észak-koreaiakat is (nem bébit), úgyhogy én valami szuper-hiper különleges ember vagyok, aki már nagyon sokat látott.
