Ne aggódjon senki, most nem a tradicionális világképről kezdek zengedezni, megkímélek mindenkit a teknősbékáktól, háromlábú békáktól, négyzetektől, köröktől, világ négy sarkától. És nem is vallási-filozófiai világképekről írok, hanem arról, hogy a nagy-nagy nép hogyan fogja fel a körülötte levű világot. Soraimat készpénznek senki se vegye, kis szösszenetem az eddigi élményeim alapján készült, de mivel nem mozgok annyira különböző területeken, nem ismerek se biokémikusokat, se topmenedzsereket, ezért a minta elég homogén.
Azt hiszem azzal senkinek se mondok újat, hogy nagy-nagy ország neve nagy-nagy nyelven Középső Országot jelent. A népet régebben sem kellett félteni, teljesen evidens volt a számukra, hogy ők a világ közepe, aztán meglepődtek, amikor egyszer csak szuper brit hajók kezdték el ostromolni a partjaikat. Aztán egy csomó ideig szívatták őket az európaiak, majd a japcsik, aztán magukat szivatták, majd Deng Xiaoping rájött, hogy teljesen hülyeség magukat szívatni, legyenek újra Középső Ország.
Manapság a világ roppantul egyszerűen épül fel egy átlagos nagy-nagy ember számára: a világ két részre osztható: nagy-nagy országra és a Szabadság Földjére. Ezen kívül a két birodalmon kívül nem létezik igazából semmi, vagy ha létezik is, az csak valami titokzatos barbár vidék lehet. Igazából bizonyos szinten teljesen érthető, hogy a gigaországokból jövő emberek nemigen tudnak semmit a körülöttük lévő világról. Ha Európát egy országnak fogjuk fel, akkor mi sem vagyunk akkora számok ilyen téren, mert büszkék vagyunk, hogy mi bezzeg tudjuk mi Portugália fővárosa, bezzeg a hülye barbárok nem, de igazából a barbároknak mi a fenének kellene tudniuk. Az átlag európaiaknak fingjuk sincs arról, hogy mi Pandafölde székhelye, pedig Pandafölde ötször nagyobb Portugáliánál, kulturálisan százszor gazdagabb, a székhelye meg nagyobb, mint Párizs.
Ettől függetlenül azért tényleg elég sematikus a világ felépítése a nagy-nagy emberek számára. A fehér ember természetesen csakis a Szabadság Földjéről jöhet, hisz más hely nincs, ahol fehér emberek élnének. Nagy-nagy országon kívül a világon mindenhol angolul beszélnek. Tehát a világon két nyelv létezik, a nagy-nagy és az angol. Na jó, azért ennél kicsit bonyolultabb az ő világképük is, de nem sokkal. Tudnak Anglia létezéséről is, mert valaminek csak el kellett neveznie az angol nyelvet. Amikor megkérdezik, hogy honnan jöttem, és azt mondom, hogy hát természetesen nem máshonnan, mint Magyarországról, akkor természetesen lövésük sincs, hogy hol a csudában is létezhet az az ország. Valahova elhelyezik a barbár vidékeknél. Aztán ha éppen tanárbácsis hangulatomban vagyok, akkor szűkítem nekik a kört, hogy bizony az Európában van. Ez se segít nekik sokat. Európáról, mint valami barbár országokat összefoglaló homályos dologról hallottak, s a műveltebbek Angliát be is sorolják oda, minek következtében egész Európában mindenki angol és angolul beszél, még a magyarok is. Aztán ha mégtanárbácsisabb kedvemben vagyok, akkor elkezdtem magyarázni, hogy bizony a magyaroknak magyar az anyanyelvük. Na ilyenkor jön ám a nagy csodálkozás, létezik a világon egy harmadik nyelv is? Kihasználva a pillanatnyi zavarukat meg tovább bonyolítom a helyzetüket, s elkezdek sorolni nekik egy rakás európai országot (amik nagy részét hallomásból már felismerik), s hogy ezek mind külön, önálló népek, önálló kultúrával és önálló nyelvvel, angolul csak Angliában beszélnek. Ilyenkor már teljes ámulatban vannak, hogy micsoda fene hely az az Európa, majd alszanak rá egyet, s folytatják tovább kétpólusú életüket.
Aztán ha nem vagyok tanárbácsis hangulatomban, akkor nem nyilatkoztatom ki a szózatot. Egyszer megjelent egy lelkes srác, s próbálta az angoltudását villogtatni (ezt mindig megteszik, ha megy az utcán az ember, hisz ha külföldi, akkor csakis angolul beszélhet, így a kisebb gyerekektől a felnőttekig hirtelen elkezdenek hello-hello vagy yes! kiáltásokkal a tudtomra adni, hogy tudnak ők ám az én anyanyelvemen), s ez a rövid kis párbeszéd zajlott le köztünk:
- Ugye Szabadság Földjei vagyok?
- Nem
- ÖÖöö. Akkor angol?
- Nem.
Zavart csend, majd kis idő után hirtelen boldog mosollyal:
- Akkor ausztrál!
- Nem.
Teljesen kétségbeesett, majd szépen elment, hisz kifogyott minden országból, ahonnan fehér ember származhat. Ez a város legjobb egyetemének a kampuszán történt. A fentiek amúgy az egyetemi ifjúságra vonatkoznak, tehát egy viszonylag műveltebb, olvasottabb rétegre. Az utca emberének meg se próbálom magyarázni a dolgot.
Aztán még tudják, hogy van valami Afrika nevű hely, ahonnan a feketék jönnek, mert nagy-nagy ország egyetemei tele vannak feketékkel. A kolumbiai barátom viszont mindig gondban van, amikor el kell magyaráznia, hogy a Szabadság Földjétől délre még bizony elterül egy külön kontinens. Az igazán műveltek hallottak egy Oroszország nevű helyről is, lévén északi szomszéd, de az a barbár vidékek legbarbárabbika, hogy onnan fehér ember származzon, az teljességgel érthetetlen számukra. Ázsiáról sem tudnak sokat, körülöttük bármelyik ország a barbár vidék részét képezi. Újságolvasó és nagy-nagy szinten igen művelt helyi barátom látott valami szösszenetet Tunéziáról, s teljesen biztos volt benne, hogy az valahol itt van Ázsiában.
Kivételek persze vannak, a fentiek az esetek 90%-át teszik ki, de találkoztam sok olyan emberrel is, akik rögtön tudták, hogy Magyarország fővárosa Budapest, és hogy ott magyarul beszélnek. Amúgy a Dunát minden nagy-nagy ismeri, így ezt szoktam bedobni még azonosítás gyanánt. Számukra a Duna valami csodálatosan romantikus és tündérmeseszerű folyót jelent, így ekkor mindig csodálattal tekintenek rám. Azt hiszem szerepel valami szép helyi történetben a folyó. Beszélgettem helyi zeneakadémián oktató ifjú karmesterrel is, aki rögtön sorolta az összes magyar zeneszerzőt, vágta Budapest zenei életét, iszonyat irigyelt, hogy a Kodály-módszer hazájából származom, s tavaly Kodályt vezényelt a kórusának.
