Kicsit el vagyok maradva a város krónikájának mesélésével, mivel a szintfelmérő is már másfél hete történt. De egy idő után úgyis majd jönnek az eseménytelen, szürke és hideg hétköznapok, amikor nem történik semmi krónikába való, ezért nem sietem el a bejegyzéseket.
Jó sok új diák érkezett nagy-nagy ország majdnem büszke városába, hogy elkezdje a nagy-nagy nyelvet, vagy fejlessze magát benne. Így a nagy-nagy nyelv ősi mesterei szintfelmérőt írattak velünk, hogy tudásunkhoz mérten osszanak csoportba. Nem igazán voltak nagy elvárásaim a szintem felől. Mindig töredelmesen vallom be az azt kérdezőknek, hogy már három éve tanulom a nagy-nagy nyelvet. De sajnos ehhez képest meg se tudok rajta mukkanni, és a majdnem büszke utcai emberek nyelvéből meg semmit sem értek meg. Az elmúlt egy év az egyetemen nem ért semmit, mert kitalálták, hogy másodév után elég a heti egy modern nyelvóra. Ez annak nem elég, aki még nem volt kint a birodalomban, mert nem tud fejlődni, inkább csak felejt. És annak sem elég, aki profi nyelvtudással érkezik haza a messzi Nyugatra, mert iszonyat gyorsan el lehet felejteni egy nyelvet folyamatos csiszolás nélkül. Mindegy, ez csak utólagos panaszkodás, azt hiszem az új bolognai rendszerben már okosabban alakították ki a nyelvoktatást.
Visszatérve a szintfelmérőhöz, kaptunk egy kedves kis tesztet 50 kérdéssel. A nehézségéről annyit, hogy három évnyi tanulás után a kérdésekből kb. kettő-három olyan volt, amire biztosan tudtam a választ. Elég kiábrándító volt. Utána lehetett fogalmazást írni a menőbbeknek (szótár nélkül), ehhez felírtak három címet a táblára. A háromból igazából egyet értettem meg félig, így nagy lelkesen írtam arról valamit, hadd legyek én is menő, a többire nem sikerült rájönnöm, hogy mit takarhatnak. Ennyit a nagy-nagy nyelvtudásomról.
Végül szóbeli beszélgetésre is el kellett mennie az embereknek, ami nekem nem lett volna kötelező, mert én már annyi ideje tanulok. Azonban ragaszkodtam ahhoz, hogy hallgassanak meg szóban is, mert nem akarok olyan csoportba kerülni, amiben én vagyok a legszarabb. Így elcsevegtem egy kedves nagy-nagy tanárral. Feltett pár könnyű kérdést, majd két perc után rávágta, hogy melyik szintbe tartozom. Valami fejesebb lehetett, vagy nagyobb szakember, mert a többiek csak napokkal később tudták meg a beosztásukat.
A lényeg az, hogy Istennek hála oda kerültem, ahová szerettem volna kerülni. A tananyag színvonala kicsit erősebb, mint amilyen színvonalon én jelenleg állok, de nem annyival, hogy alaposabb szótárazással ne tudnám pár hét alatt behozni a hátrányom. Ráadásul még csak nem is én vagyok a legbénább, van még jópár nyugati arc a csoportban, akik ugyanolyan problémával küzdenek, azaz nagy-nagy szakosok: minimális modern nyelvóra, rengeteg kultúra-történelem-irodalom-filozófia-klasszikus nyelv. Rohadt sokat tudnak az országról (félreértés ne essék, én nem), de meg se tudnak mukkanni.
Úgyhogy jó helyre kerültem, keményen kell tanulnom, de ezért vagyok itt.
