Tegnap meghívott egy helyi ismerősöm az egyeteme (közgazdasági és jogi) hatvanadik évfordulójának az ünnepségére. Gondoltam biztos valami majálisszerű valami lesz. Az illető ígért tűzijátékot is, úgyhogy aztán nagy vonakodva elfogadtam a meghívást, végülis miért ne. És igencsak kellemes csalódásban volt részem, tudnak ám ezek a nagy-nagy emberek ünnepelni!
Az egész persze úgy kezdődött, hogy az illető félreigazított, hogy hol kell leszállni, így kilyukadtam a város egyik titokzatos részén. Pár zavaros telefon után végül rájöttünk, hogy hol is vagyok, így sikerült eljutnom a célhelyre. Mindenesetre kalandvágyó lelkem szereti ezeket a helyzeteket. Külön öröm volt, hogy a szülinapos egyetem olyan részén van a városnak, ahol eddig még nem jártam, hármed órás buszút kellett, hogy eljussak oda. Mármint ez nem tűnik nagy számnak, de ha azt vesszük, hogy még mindig szigorúan a központ egyik kicsinyke szegletében történt az esemény, úgy már jobban érzékelhető a majdnem büszke város mérete. A csak a központot ábrázoló várostérképen mozdultam pár centit. Az utóbbi időben kezdtem csak elámulni a város méretein. Mármint most tudatosult bennem, hogy a végtelen buszútjaim és kalandozásaim tényleg csak a város közepére korlátozódtak. Találtam magamnak egy hegyet (ahova múlt héten el akartam menni, csak az eső szabotálta az akciót), mely még javában a majdnem büszke város részét képezi, de egy olyan titokzatos részén van, mely már nincs is rajta az én térképemen. A központból távolsági busz viszi el a turistákat oda, 60 km az út oda. 60 km!!! És ez csak a központ és a hegy közti távolság, nem átmérő, hanem sugár. Nagy-nagy országban mások a léptékek. Van még itt felfedeznivaló bőséggel!
Na, visszakanyarodva a büszke eseményre, ennek is nagyobbak voltak a léptékei, mint ahogy a magyar zengzetes beszédekhez szokott elmémben azt elképzeltem. Természetesen e kis mellékegyetem is rendelkezik több városligetnyi campusszal, s benne egy Papp László Sportaréna méretű kis sportpályával. Ebben a stadionban zajlott a nagy évfordulózás. Persze az egész campus tele volt sajátos nagy léggömbökkel, vörös-molinós szlogenekkel és hömpölygő néppel a stadion felé. A stadion teljesen tele lett, az egyetem diáksága simán megtöltötte (na jó, a harmada le volt zárva a tűzijáték miatt). Ja, kis plusz információ a majdnem büszke városról, hogy jelenleg egymillió egyetemista tartózkodik benne. Mások a léptékek. A kis kavargásos incidens miatt később érkeztünk, már elkezdődött a show. Igen, itt nem azt kell elképzelni, hogy a rektor mond öltönyben egy húszperces beszédet, melyben ecseteli az egyetem büszke történelmét. Nem, itt rendeztek egy kisebb méretű olimpiamegnyitót.
Volt mindenféle táncos mutatvány, énekesek, emberekből alkotott visszaszámláló (ezt lelopták az olimpiamegnyitóról), sok-sok pirotechnikai cucc, és persze a végén nagy tűzijáték. Az utóbbiban az volt az érdekes, hogy a stadion közepéről lőtték ki, ennyire közel még sosem voltam ilyenhez. (Amúgy a szobámból minden második nap hallani tűzijátékot, ez itt mindennapos esemény.) Igazából felesleges részleteznem, hogy milyen attrakciók voltak, a lényeg, hogy megadták a módját az eseménynek, csináltak egy hatalmas show-t nagy-nagy módra, nagyon jól éreztem magam. Elképzeltem, ahogy a Közgáz csinálná az évfordulóját. Az aulában tartott másfél óra beszédsorozat, a végén a himnusz eléneklésével. Brrhhh. (Félreértés ne essék, ez nem a himnusznak szól, az itt is volt.) Sajnos fényképeket nem készítettem, mert nem készültem arra, hogy szükség lesz rá.
Most pár napra a krónikás megint megszökik. Sportnapokat rendeznek az egyetemen, de mivel én a szennyes levegőben inkább nem űzök semmilyen sportot, ezért jó vándor módjára többedmagammal újabb felfedezőútra indulok. Most nyugatra, Pandafölde felé veszem az irányt. Pandafölde mélyére nem tervezek behatolni, az a nyári terv részét képezi. Egy olyan helyet tervezek megnézni, melyet már nem látni sokáig, már így is túl sokat változott. Ez a sokat emlegetett Három Szurdok és környéke.
