Egy majdnem büszke város krónikája

Egy év eltöltése egy majdnem büszke városban, egy nagy-nagy ország nagy-nagy folyama mellett.

Friss topikok

  • Abhinanda: Gyorsan kimentem a tetőteraszra megnézni, lemaradtam-e valamiről. De nem, India jól hallhatóan és ... (2009.08.06. 18:18) Kína egy újonc szemével
  • felegar: A múltkor, hála a Facebooknak, elgondolkodtam rajta, hogy mi az az 5 város, ahová önszántamból nem... (2009.08.05. 16:20) Ahh, szabadság!
  • ssüni: @felegar: Rob, nem csak te vagy irigy! :-) (2009.08.01. 19:11) Selyem
  • Abhinanda: Nézze, én nem értek se Tibethez, se a gazdasághoz, úgyhogy nem is tudok olyan nagyívű következteté... (2009.07.13. 21:36) Tibbat
  • orangeman: Az én Jótevőm fia egész tisztelettudó. Bár az édesapja így is problémázik, hogy nem 听话, de az apák... (2009.06.27. 15:10) Templom és a gyerekek

HTML

Templomban (sokadik epizód)

2008.12.10. 10:17 | Flotador | 1 komment

Templomkeresési hercehurcámat ott hagytam abba, gondolom még mindenki pontosan emlékszik rá, hisz csak két hónapja ígértem a folytatást, hogy borzasztóan elegem lett a nagy-nagy ifjúsági istentiszteletből, ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom a városrész köztemplomát. (Köztemplom az, amit hivatalosan engedélyez a nagy-nagy kormány. Igazából a korábbi hely is köztemplom volt, de nem a fő.)

És jelentem, sikeresen megtaláltam a helyi Pasarétet! Komor templom, rengeteg ember, hosszú liturgia, szomorú régi énekek, énekmester, mélyen szántó igehirdetés, miatyánk, hirdetések, áldás stb. Tökéletes! Hideg lelkű európaiként olyan helyre vágytam, ahol szintén hidegen és rém komolyan művelik az igehirdetést, és a köztemplomban meg is találtam ezt.

Az istentisztelet másfél órás, ebből szokásos módon fél óra az éneklés. Pasarét régebbi szokásához hasonlóan egy borzasztó lelkes és a szereplését rettenetesen élvező énekmester próbál minden alkalommal egy új éneket megtanítani a lelkesebb embereknek. A nagy-nagy kottán nem szerepelnek hangjegyek, hanem csak számok, meg egyéb ritmust jelölő rejtelmes jelek, így először szolmizálva gyakorolja be a gyülekezet az új éneket. Énekelni minden nagy-nagy ember tökéletesen tud, és természetesen szolmizálni is. Érdekes módon a nagy-nagy szolmizációs hangok a "ti" kivételével pont ugyanazok, úgyhogy én is lelkesen szolmizálgattam nagy-nagy módra. Az énekek is tökéletesek számomra, jó régi, még szerintem sok századdal korábbi angol énekekből fordított verziók, jórészük még félklasszikus nyelven. És ami szuper, hogy a legtöbb éneket csak egyszer énekeljük el!

Van a gyülekezetnek kis kórusa is, mely minden alkalommal egy éneket olyan szabadságföldjekövérnégertemplomikóruspalástruhában eldalol, majd szépen elvonulnak. Szeretem őket, mert nagyon szépen énekelnek. Néha megjelenik a gyerekkórus is, ők is hatalmas palástruhában, melyből alig látszanak ki, s borzasztó hamisan, de nagyon lelkesen szintén énekelnek egyet. Ezután következik az igehirdetés. Itt viszont szörnyű bűnt követnek el, mert a legtöbbször eddig nő (!) tartotta az igehirdetést. Ilyenkor ugyebár meg se próbálok figyelni, hogy megőrizzem lelkem épségét. Végtelen számú lelkészük van, eddig egyszer se hallottam ugyanazt az embert prédikálni. Ezért a nyelvjárás sokszor zsákbamacska, van, aki szép köznyelven, van, aki délies köznyelven beszél. Mivel tartalmilag itt elég komolyan veszik az igehirdetést, ezért öt perc után már nemigen tudom, hogy miről is van szó. A fő témát mindig értem, az igehelyeket is, a fő mondanivalót is, de a részleteket nem sikerül felfognom. Azt is értem, amikor az igehirdetés elején elmondja az aktuális lelkész, hogy a mai témáját három nézőpontból fogjuk bejárni, kezdjük az elsővel, melyet négy példán szeretne bemutatni, az első példa három szakaszból áll, mely első szakaszának A része... A nagy-nagy emberek imádják a felesleges rendszerezést. (Például a hivatalos nagy-nagy nyelvvizsgának is van négy szintje, minden szinten belül 3 alszint, s az egészet átfogja 11 szint.) Minden vasárnap nagy lelkesen elhatározom, hogy nekiállok tanulgatni keresztény szavakat, de aztán mindig ellustulom a dolgot, hogy áá, majd holnap. Az a bizonyos holnap meg még nem jött el. Pedig magamtól nem fogok egyszercsak megvilágosodni, le kell ehhez rendszeresen ülni és szavakat biflázni, de valahogy mindig elmismásoltam a dolgot.

Két hónapja, mikor kipróbáltam a nagy-nagy Pasarétet, tudtam, hogy itt a helyem, még ha nem is értem, hogy miről van szó. De legalább a hangulat megvan. Aztán a történet itt még nem ér véget, mert egy istentisztelet végén elém pattant a Jótevőm, hogy "lenni-e én szabadság földjei, mert angol szeretne tanul". Ki kellett ábrándítanom, ezért elvittem őt a tíz perc sétára levő másik templomba, hogy ott rengeteg igazi szabadság földjeit talál. Azért megbeszéltük, hogy tartjuk a kapcsolatot, mert azért valamennyire én is tudok angolul, s megvan az a különleges előnyöm, hogy nagy-nagy nyelven is beszélek, így még alkalmasabb vagyok az ilyen csevegésre. Neki meg megvan az az előnye, hogy tanult, művelt ember, így értelmesen tud kommunikálni a béndzsa nyelvtanulóval. Jótevőm még elmondta, hogy frissen tért meg, és ő is most fedezi fel a város gyülekezeteit, így meg tud mutatni nekem még jópár helyet. Hát én meg egye fene beleegyeztem, habár titkon reménykedtem, hogy az én kis nagy-nagy Pasarétem lesz az én helyem.

Folytatása következik... Talán két hónap múlva. 

A bejegyzés trackback címe:

https://majdnembuszkevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr9814470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozentroger 2008.12.16. 17:06:30

Le tudnál fényképezni egy nagy-nagy kottát? Ha lehet valami olyat, aminek van európai megfelelője is. (A zeneakadémiai barátodra való tekintettel merek ilyet kérni.:))
süti beállítások módosítása