Ma van végre a tavaszünnep utolsó napja, a 15. Most is folyamatosan petárdáznak és mindenhol tüzijátékot lőnek, de ez csak szolid utánzata a tavaszünnepi éjfélnek. Habár még messze van az éjfél... A lényeg tehát, hogy végre véget ér az ünnepkör, visszatér az élet a régi kerékvágásba, kinyitnak a boltok is, lemennek a szállásárak, s eljön majd a tavasz is.
Folytatván a történetet valahonnan, már én sem tudom honnan, bBöktem egyet a térképen” alapon életem legdurvább buszútja után egy határ menti porfészekben kötöttem ki. Most nem Vietnám volt a szomszédban, hanem Myanmar, vagy hívhatjuk Burmának is, nem tudom, melyik a hivatalos. De lehet, hogy mindkettő. Igencsak csábított, hogy ha már a határ mellett kötöttem ki, s az előző élményeim alapján simán át lehet sétálni innen a délkelet-ázsiai diktatúrákba, akkor igazán meg lehetne játszani Myanmart is. Elmentem a porfészek nevezetességébe, a híres-neves parkerdőbe, mely azt hiszem úgy tíz éve élhette fénykorát. Mára egy elhanyagolt erdőszerű izévé vált, s mint legnagyobb örömömre később kiderült, a helyi lakosok motoros közlekedési folyosójává Myanmar és nagy-nagy ország között. Kerestem magamnak a parkerdőben egy kellemes kis megszokott földutat, melyen egész sok motoros közlekedett, s titokban reménykedtem, hogy ha ügyesen kanyarog, akkor talán elvezet engem Myanmarba. Vagy egy kis faluba, amiből kis erdei ösvényen eljutok Myanmarba. Tervem igen csodálatos módon remekül bejött, mert pár kilométer után az út belefutott egy drótkerítésbe, melyen hatalmas lyuk tátongott, az út folytatódott a túloldalon tovább, s már látszott is jó barátom, a határkő.
A környéken nem volt senki, csak néha motorozott át a két ország között egy-egy helybeli, így én is nagy lelkesen átmentem, s meglestem a határkő másik oldalát. Amire számomra ismeretlen ábécével Myanmar lehetett írva. Egy kanyar után meg beérkeztem első myanmari falvamba, mely jóval nyomorúságosabbnak festett, mint amikhez nagy-nagy országban hozzászoktam. A helyi leányok között igencsak népszerű voltam, zavartan nevetgéltek, vagy ha rájuk néztem, akkor elbújtak egy ház mögött. Furcsa volt az egész szitu, meg lelkembe már béke áradt, hogy Myanmar is kaphat egy illegális pipát, így aztán visszasétáltam a nagy-nagy országba.
