A Nyugati Határvidéken kívül még egyetlenegy hely volt, ahova mindenképp el akartam jutni a nagy kaland során. Kit érdekel a Déli Kikötő, a Trópusi Sziget, a Cukorsüveghegyek, a Bűnös Kikötő, amíg nem láttam az Újra Ünneplő Várost?! Vándortársamat sikerült rávennem, hogy álljunk meg ott egy napra, mert lelki békémnek kell az, látnom kell a várost.
Az Újra Ünneplő Városról még novemberben írtam pár sort, de nem hinném, hogy bárki is emlékszik rá. Sokat én se tudok róla, hogy hogy a csudában jött létre, hogy miért olyan, amilyen. A lényeg, hogy Pandaföldéből szakadt ki úgy 15 éve, magával rántva a környező agglomerációt és mezőgazdasági területeket, és önálló városállammá vált, majdnem akkora területtel, mint Magyarország és 30 milliós népességgel. Vannak, akik a világ legnagyobb városának tartják. Mondjuk a városmag, maga a város nem olyan nagy, csak szimplán tízmilliós. A Három Szurdok területe a városnál ér véget, én a városállam szélén, egy kisebb alvároskában jártam már, de nekem magát a várost kellett látnom.
Hogy miért vonzott? Nem tudom. Még évekkel korábban otthon beírtam egyszer a nevét a keresőbe, és a képek, amiket kihozott, egyből meggyőztek, hogy azta, ezt nekem látnom kell. Próbálom leírni, hogy milyen, de nemigen tudom jól megragadni. Egy tízmilliós, felhőkarcolós gigaváros, amely két hatalmas folyam összefolyásánál jött létre, a trópusi ködhegyes esőerdők között. A város felett közvetlenül erdőségek, ködhegyek, szurdokok, és persze örök nyák. Ez a legeslegnyákosabb város az országban hivatalosan is, és ezt igazolni is tudom. Emiatt jó képek sincsenek róla, a várost látni kell. Képzeljen el az ember egy gyönyörű tájat, hegyes folyóvölgy, esőerdők, és ebbe egyszer csak egy tízmilliós város telepszik, szörnyként elterülve a folyók összefolyásánál, folyamatosan kúszva fel a hegyoldalakra. New York-ot összekeverjük Caracasszal, nyakonöntjük egy adag nagy-nagy országgal, és tálaljuk a ködhegyes folyóvölgyekben.
Szürreális város. Minden szürreális helyet szeretek, és az Újra Ünneplő Város az. Annyi felüljáró, aluljáró, alagút, híd, barlang, hegy, dimb-domb és százemeletes betontornyok sehol máshol nincsenek. A százemeletes betonlakásdzsungelek modern felhőkarcolódzsungelekkel vegyülnek, alattuk meg elterül a szokásos nagy-nagy sikátorélet, kajáldák, árusok végtelen sorával. És háromdimenzióban kell tájékozódni. Nincs egy sík terület sem, és ezek a betontornyok felkúsznak mindenhová. Volt, hogy eltévedtünk egy betontorony-labirintusban, fel lépcsők, le lépcsők, előre út, hátra út, nem tudtuk, hol jutunk ki. Volt betontorony, aminek a bejárata a 6. emeleten volt. Alatta még a hegyoldalban le a sötétségben még volt egy rakás szint.
Két szín létezik. A szürke és a zöld. Szürke épületek, még ami színes lenne, azt is szürkévé teszi a nyák. És ugyebár mellette az erdők, a hegyek, a furcsa növényzet. Lent a völgyben meg a sáros-zavaros folyó rengeteg hajóval, csónakkal, dzsunkával. Tényleg nem tudom jobban megragadni a dolgot, az Újra Ünneplő Várost mindenkinek látnia kell, aki látni akar valami szörnyűt, valami érdekeset, valami olyat, amire tényleg azt mondja, az ember, hogy vuff, ez a város szörnyként él, terebélyesedik és kúszik mindenfelé. És folyamatosan épül, fejlődik, annyi építkezést nem láttam sehol, mint ott.
A város konyhája nagyon híres, egyrészt Pandafölde konyhájából táplálkozik, és megvan a helyi jellege. Még csípősebb. A fő helyi étel a híres-neves hotpot. A legjobb, a mindent verő, a csúcs. Egy hihetetlen egyszerű „étel”. Az ember az asztal közepére kap egy nagy, rotyogó, iszonyat fűszeres, csípős, vörös kondérnyi levet, az az asztalon tovább rotyog. Az ember rendel egy rakás cuccot, húsokat, zöldségeket, gombákat, halat, s bedobálja a bugyogó lávába. Ott az hamar megfő, átveszi a mennyei ízt, az ember kihalássza, még utólag belemártja egy fokhagymás-sós olajba, ami még jobban kihozza az ízt, és hammm. Ez a hotpot. Nagy-nagy ország legfűszeresebb, legcsípősebb étele. És az egyik legfinomabb. Nagy társaságok gyűlnek a kondér köré, s egy jó beszélgetés közben együtt főzik az alapanyagokat. Nekünk csak az volt a gondunk, hogy rohantunk, mert indult a vonatunk. Emiatt fél óránk volt az egész rituáléra, de mindenképpen ki akartuk próbálni, mert bár hotpot az egész országban van, de az igazi, a legjobb, a csúcs, az az Újra Ünneplő Városé. Úgyhogy fénysebesen próbáltunk enni, már amennyire a fűszerek és a hőfok engedték, de a felét így is korábban ki kellett halásznunk és becsomagoltatnunk. Jelentem, még egy nappal később a vonaton, hidegen is mennyei volt. És még órákkal később is éreztem, ahogy munkálnak a fűszerek a gyomromban. Ha egyszer még lesz több időnk, és látjuk valahol, hogy Újra Ünneplő Város ízeinek hotpotja van valahol, akkor még nyugodtan újra beülünk. De persze jó lenne, ha valaki Magyarországon nyitna egy hotpot-éttermet. Meggazdagodna.
Képek fenn valahol itt, keressetek egy Chengdu nevű albumot, valahol ott kell lennie. Itt még mindig halott a Picasa.
