Dani megkért, hogy mint utazótárs, de leginkább, mint "szűz szemlélő" írjam meg benyomásaimat a nagy-nagy országról. Nehéz feladat, az ember itt tényleg úgy érzi magát, mintha egy párhuzamos világba csöppent volna, amely térben, időben, kultúrában teljesen független nyugattól, egyfajta sokkhatást váltva ki ezáltal. Annak ellenére, hogy - főként ennek a blognak köszönhetően - kaptam némi előképet az általános sztereotípiákon túl is, és utazásunk során Dani vezetésével rutinosan mozogtunk a nagy-nagy hétköznapok útvesztőiben, nekem is kellett majd' öt hét, hogy össze tudjam szedni legalább a fő benyomásaimat.

Ha egy szóval kellene jellemeznem az országot azt modanám, ellentmondásos. Persze ez közhelyes, külső szemlélő a legtöbb hazajától távoli kultúrkörbe tartozó országot ellentmondásosnak látja. Ám Kínára ez fokozottan igaz, kicsit kapargatva a felszínt (például egy utazással), az egyértelműnek hitt sztereotípiák is meginognak, vagy legalábbis árnyaltabbá válnak. A továbbbiakban néhány ilyen átértékelt sztereotípiát veszek sorra. 

Diktatúra vagy sem?

Kívülről ez a kérdés tűnik a legkönnyebben megválaszolhatónak. Magukért beszélnek az egypártrendszer, a sajtószabadság hiánya, az internet korlátozása, az országon belüli szabad költözés indirekt korlátozása (bár ez praktikus, mindenki keletre vándorolna), a külföldi utazás korlátozása, a vallásszabadság hiánya, a valódi önrendelkezést kívánó kisebbségek elnyomása és a területük etnikai arányának megváltoztatása, valamint a túlzott bürokrácia mint klasszikus ismérv.

Ami valamelyest árnyalja a képet, azt azonban csak az országban járva lehet megtapasztalni. Kínában a hétköznapok szintjén látszólag mindent szabad, nem éppen egy rendőrállam (vö. USA). A kisebbségi területeket kivéve alig láttunk a városokban rendvédelmi erőket, és akik voltak, azok sem épp a köznép regulázásával töltötték idejüket. (Egyedül Xinjiangban, egy héttel a zavargások után, ott viszont nagyon is.) Ennek ellenére a közbiztonság hihetetlenül jó, egészen lepukkant helyeken sem éreztem magam még éjjel sem veszélyben egy percig sem, ami pedig a dolgok rendzett működését illeti, ez a fajta szabadság csak egyfajta fokozott balkáni káoszt eredményez, nem indiai működésképtelenséget.

Lehet az olimpia miatt, de a külföldieket sem cseszegetik, épp ellenkezőleg, még azt néhány létező szabályt is lazábban kezelték velünk szemben. (Igaz nem lengettünk tibeti zászlót.) Ez egyáltalán nem természetes, az orosz szervek például sportot űznek a külföldiek lehúzásából, ott célszerű kerülni minden egyenruhát.

Harmadik világ vagy viszonylagos jóléti "nagytigris"?

Az olimpia óta valószínűleg az egész világ kínaképe gyökeresen megváltozott. Bennem például, egy fejlett, nyugatiasodó életformájú, rendezett ország benyomása alakult ki, aminek egyes területei viszont rendkívül elmaradottak. A területi különbségekben nem tévedtem, azonban a harmadik világ és a fejlett ország együtt él, függetlenül attól, hogy egy gazdag tartomány székhelyét, vagy egy északi szénvárost veszünk gorcső alá.

   Vegyük először a fejlett Kínát.

• Közlekedési infrastruktúra: az utak mindenhol nagyon jók, a hálózat folyamtosan bővül. Általánosan igaz, hogy bőven a kapacitás felé teveznek, gyakori látvány a 2x3 sávos út kisvárosokban, vagy a semmi közepén, a leendő városrésznyi építkezés tervének hirdetőtáblájával. A vasút gyors pontos, nagy kapacitású, jól szervezett.
• Általános életszínvonal: a városokban kicsit a magyarországi szint alatt van, de alapvetően – nyilván az olcsóság miatt is – mindenük megvan, amit a kínai ipar megtermel, és mint tudjuk, mindent a kínai ipar termel meg ( igaz olyan minőségben amilyenben).
• Szervezettség működés: bár kínai módra, de az ország működik. Ha az ember beletanul, teljesen kiszámítható.
• Gazdasági teljesítmény: a fejlődés szembeötlő, mindenhol építkezésekbe, útépítésekbe, új fejlesztési területekbe botlik az ember. Jól mutatja ezt, hogy a mongol és kazah jurtákat kivéve nem volt olyan szállásunk, ahol ne fúrásra vagy kopácsolásra ébredtünk volna. Mindazonáltal elég nagyarányban felzárkózásról van szó, a legtöbb építkezés a hiányzó infrastruktúra előrelátóan túltervezett pótlása, a hervatag lakásállomány feljavítása, vagy a nyugathoz képest megkésett, de annál intenzívebb urbanizáció feltétele vagy folyománya. (Nota bene, valószínűleg Kína az egyetlen fejlődő ország, aki ezt a városba áramlást kordában tudja tartani.)  

 Mik az árnyoldalak?

• Fejlettség: a vidék, a falvak nagyon elmaradottak, a fent felsoroltak egyike sem igaz rájuk. A városból hazahordott olcsó kütyüket, és motorokat, valamint az általános kínai optimizmust és szorgalmat nem nézve, kinézetük alapján kinézetre bármelyik harmadik világbeli országba beillenének.
• Wc: A közhasználatú vizesblokkok tragikusak, a klasszikus a taposós, de sokszor csak egy luk, vagy egy közös hosszú vájú áll rendelkezésedre, mindenre. A szeparálás ritka. Szállásainkon a betonluktól az angolvécéig minden előfordult, persze utóbbi jóval ritkábban. A wc-luk legtöbbször univerzális, zuhanylefolyó is egyben, ezt egy sampon bánta. Ami az egészet betetőzi, az a kínaiak wc-használata, nem részletezném, mindenki képzelje el. Ide tartozik még, hogy a kisgyerekek nincsenek pelenkázva, fel van vágva hátul a gatyójuk, így ha rájuk jön a szükség, bárhol elvégezhetik dolgukat a társadalom nagy megelégedésére, és szüleik dicséretét kiérdemelve. Szélsőséges esetben pédául a vonat közepén, háromszor egymás után.
• Higiénia: Az ÁNTSZ minden bizonnyal az egész országot bezáratná. Itt az utcán pucolják a halat, de a fogakat is, az utcai kifőzdék alatt is rezeg a léc, de ettől még sokkal finomabbak, mint az itthoni gyorskaják, és betegek se lettünk tőlük. Ide tartozik még a hulladék is. Bár vannak utcai kukák, sőt külön újrahsznosítható fakk is, de a szemét nagy része az utcán landol, legyen szó csomagolásról, gyümölcshéjról, kajamaradékról, vagy bármelyik utcára kitelepített tevékenység hulladékáról (a legtöbb tevékenység ilyen). Viszont folyamatos az utcasöprés, éjjel pedig lehet valami nagytakarítás, mert reggelre minden csillog-villog. Ezt neveztem el önként reaktív hulladékkezelésnek, amivel Kína valahol félúton jár a harmadik világ és nyugat között.

• Általános viselkedéskultúra: Krákogás-köpködés, tolakodás, lökdösődés, ordibálva beszélés, idegesítő hangos csengőhang végighallgatás, mobilon hangos zenehallgatás függetlenül attól, hogy ezt hányan teszik 3 méter sugarú körben, nyilvános "szépítkezés" és folytathatnánk a sort: a kínaiak egyfelől rém bunkók és kulturálatlanok, másfelől egyáltalán nincsenek tekintettel egymásra. Ez az eljén szórakoztató egzotikum, a közepén rettenetesen zavaró, a végén pedig megszokja az ember. Sokáig elfogadtam azt a magyarázatot, hogy mivel ennyien vannak, kényelenek egymás szájában élni, ilyen formán. Aztán megérkeztünk Hongkongba, ahol ugyanez az emberanyag sokkal jobban összetömörödve, igaz a maga műanyag módján, de képes civilizált ember módján létezni. Immáron egy ország, lehet tanulni.
• Közlekedési kultúra: Kaotikus. A kettős záróvonal csak jelzésértékű, a gyalogos átkelőhely és a jelzőlámpák is csak ir elemek, mindenki ott kel át és akkor amikor akar, de az erősebb kutya baszik a (nagyobb tömegű) járműnek van elsőbbsége. A sávokat többnyire tartják, amiket előnyösen jó szélesre alakítottak ki, így akkor is lehet előzni ha egyébként jönnek szembe. Ezt előszeretettel gyakorolják, kanyarban is, a gyorsabb járművek pedig permanensen előznek az út közepén haladva. A jármű legfontosabb alkatrésze a duda, minden egyéb műkődése nem szükséges a sikeres közlekedéshez. A dudálás itt azt jelenti, "vigyázz jövök": dudálni kell az előzéskor, a kereszteződésekben, beláthatatlan kanyarok előtt, az átkelő gyalogosoknak, de akkor is ha csak szimplán közeledünk egy lassabb járműhöz. Szólni kell még a tömegközlekedésről, elsősorban a buszokról. A rugalmas megállás elve működik, integetni kell. A városokban fixebbek a megállók, amik amolyan megálló "térségek". Mivel a legtöbb helyen kizárólag buszok vannak, rengeteg a járat, egyszerre 5-6 busz áll benn. A kalauzok a könnyebbség kedvéért kiordibálják az ablakon, hogy merre is megy a busz. Leszállás hasonló, oda kell kiabalni a kalauznőnek, aki az igényeket optimalizálja és továbbítja a sofőrnek. A vidéki buszok egyben csomagküldő szolgálatok is, az intéző itt is a kalauz.

Látható, hogy jóval többet írtam a harmadik világ-beli Kínáról. Ennek egyszerű oka van, ez az izgalmasabb fele, ezért jöttem többek között ide. Ha a fejlett nagyvárosok érdekelnénk inkább, sokkal jobbakat talál az ember a közelben, és még útlevél se kell.

Ezen a ponton sajnos felbe kell hagynom a bejegyzest, mert a blog szabalyzata nem engedelyez napi kettonel tobbet, marpedig, ha a ma ejjel befejezendo masodik resszel egyutt kerulne fel ez, akkor osszetorlodna a Hainanrol szolo bejegyzessel, ami csorbitana az olvasottsagot (vagy valami ilyesmit vettem ki Dani magyarazatabol). Tehat hamarosan jon a folytatas, tovabbi temaink: Kreativ emberek vagy betanitott robotok?; A kinai konyha ellentmondasai; Kontinens vagy orszag?