Ez most uncsi bejegyzés lesz, mert arról szól, hogy léptem itt kettőt, ott hármat, láttam ezt, láttam azt. De hátha valakit ez is érdekel, hát leírtam.
A Békés Keleti Vidék-nek a Sárga Hegyeken kívül még két nagyobb nevezetessége van, két elég jól megőrződött régi nagy-nagy falu. A nagy-nagy országról semmit sem tudó nyugati népek szerintem így képzelhetik el a nagy-nagy falvakat, azonban itt is sokat változott a világ. Kedves régi falucska már csak pár van, és ezek is a világörökség részét képezik.
Mindenképpen szerettük volna megnézni legalább az egyiket, de a francia nyelvű útikönyvünk szerint ezek épp le vannak zárva a külföldiek elől. Útitársaimnak meg hamarabb vissza kellett menniük a majdnem büszke városba, így ezt a tervet elvetettük. Én úgy voltam, hogy folytatom az utam egyedül, de addig, amíg ők nem indulnak vissza, addig még együtt töltjük a napot Sárga Hegy Városában, egy egész kellemes kis helyen. Sárga Hegy Városa nem olyan nagy, és engem itt kisebb honvágy is elért, mert hangulata olyan volt, mint bármelyik európai turistaközpontnak. Egy nagy szürke és jellegtelen lakónegyed körbevesz egy kedves kis óvárost sétálóutcákkal, millió tradicionális portékát kínáló árussal (családom hölgytagjai hetekig tudtak volna nézelődni), és persze sok-sok emberrel. Még folyópart is volt kisebb hidakkal.
A városban nem egy helyen laktunk, mert útitársaim már előbb megérkeztek, én még hegyet másztam egyedül, s ők találtak egy szállást 300 pénzért. Ez a magamfajta vándornak nevetségesen magas összeg, úgyhogy egyedül kezdtem keresni szállást. Bevettem magam a szegényebb negyedbe, és addig kérdezősködtem, míg nem találtam egy kedves kis szobát 50 pénzért. Sárga Hegy Városa egész jó hely, de az óváros bejárásán kívül semmi izgalmasat nem nyújt a turistának. Találtam egy youth hostelt, ahova bementem, hogy megérdeklődjem, hogy van-e valami más nevezetesség is? A recepciós őszíntén bevallotta, hogy semmi más nincs, de ajánlja azt a bizonyos két falut, szerinte most nincsenek lezárva a külföldiek elől, ja és másnap pont indul egy szervezett buszút a két faluba, nyugodtan jöhetek. Ez nagy ajándék volt az Úrtól, mert kicsit fájt a szívem, hogy ki kell hagynom ezeket a nagy-nagy nevezetességeket, pedig még lett volna egy teljes napom, mielőtt a vonatom indult volna föl a tartományi székhelyre. Úgyhogy lelkesen befizettem az útra.
Másnap reggel jött is a busz. Kiderült, hogy egy nagy-nagy turistacsoport tagja vagyok. Hála Istennek volt még egy német srác is a Bűnös Kikötőből, összehaverkodtunk, így nem voltunk egyedül. A buszút tartalmazta a két falucskához való elvitelt, amelyek nem is voltak annyira közel, belépőket, nagy-nagy nyelvű idegenvezetést és még ebédet is. És az egész összesen nem került annyiba, mintha külön-külön kifizetem a két faluba csak a belépőket. Úgyhogy jól vállon veregettem magam, hisz olcsóságból sportot űzök utazás közben.
A falvak nagyon érdekesek voltak, tényleg olyanok, ahogy a nyugati ember elképzeli a kedves kis nagy-nagy falvakat. Persze kicsit mű volt az egész, mindenhol turisták, árusok. Mondjuk az árusok egész érdekesek voltak. A helyi lakosok a kis házukban az ember szeme előtt készítették a portékáikat, szőttek, fontak, faragtak. Ami meg külön jó volt, hogy a német sráccal sikerült titkos sikátorokon átjutnunk olyan részekre, ahol egy darab turista sem volt, hanem tényleg egy régi jó nagy-nagy falurész volt házuk előtt alvó nénikékkel, száradó zöldségekkel, koszos kis patakokkal.
A mászkálás elején nagyon nehéz volt követni a csoportunkat, mert hátulról minden nagy-nagy ember ugyanúgy néz ki, és igencsak sokan voltak. Aztán megjegyeztünk magunknak pár embert, hogy sárga pólós lány, piros inges kövér férfi, és ha őket látta az ember, akkor nem volt gond. Jó móka volt az egész. Aztán visszaértünk Sárga Hegy Városába, ahol még el kellett valahogy töltenem pár órát, hogy induljak éjjel föl a tartományi székhelyre, a világ egyik legunalmasabb helyére, a Fei-folyók Találkozásának Városába.
Képek itt.
