Hat hetes vándorutunk utolsó állomása a Bűnös Kikötő volt. Mely nem is volt annyira bűnös, mint képzeltem. Az ország legnagyobb városa. És az egyik leggazdagabb. És legmodernebb. Meg a legnemnagy-nagyabb. Furcsa hely. Sok kérdőjel.
A Bűnös Kikötő nem egy régi nagy város, történelmi emléke alig. 150 éve egy kis halászfalu volt. Aztán jöttek a gonosz európaiak, azon belül is az angolok, akik itt kezdtek el kereskedni, s mára már az ország legnagyobb városa, kereskedelmi és pénzügyi központja. A Bűnös Kikötő lakosai még a fővárost is vidéknek nézik. És van is benne valami. A Déli Kikötő is az angolok nyomát dicséri, de azt ügyesen lebombázták a gonosz japánok, na meg ott a szabadság átváltoztatta a nagy-nagyokat, létrehozva valami furcsa őrült várost. Ellenben a Bűnös Kikötő megmaradt valamifajta európai töredéknek egy diktatúra közepében, és valami rejtélyes oknál fogva az emberek is mások, mint a szokásos tartományi székhelyeken. Nem éreztem magam a nagy-nagy országban, egyáltalán nem. Úgy tűnik, a szárazföldön is van egy kis hely, ahol nem működik a párhuzamos univerzumom.
Furcsa londoni jellegű téglaházikók között sétálni árnyas platánok és pálmafák alatt, miközben mindenki nagy-nagy. Furcsa kimenni a folyópartra, ahol nagy díszes európai épületek sora fogad, mindegyik tetején egy jó adag vörös zászlóval. Furcsa, hogy van itt egy olyan város, amiben megmaradt egy kis Európa, és az emberek is úgy viselkednek, mint ha ott lennének. Párhuzamos univerzum a párhuzamos univerzumban.
Ezen kívül amiről most híres a Bűnös Kikötő, azok a felhőkarcolói. Sok van, nagyon-nagyon sok. Mindenhol. Nem olyan fullasztóan fojtogatóan, mint New Yorkban, ahol a járdaszintre sose süt be a nap, hanem olyan szép nagy-nagy módra, tíz sávos utak mellett meredeznek. Meg a folyó túlpartján, ahol kábé azon versenyeznek, hogy minél érdekesebb formájú tornyokat építsenek, ezzel megadva a város új jelképét.
Érdekes összehasonlítani az ország három nagy gazdag gigavárosát, a fővárost, a Bűnös Kikötőt és a Déli Kikötőt. A főváros a diktatúra központja, szépen kipucolt hely, túlságosan is felújított turistacsalogató épületekkel, miközben a régi jó helyi életet ügyesen lerombolták, és az egész városból egy jellegtelen, unalmas, íztelen helyet varázsoltak a sivatag mellett gusztustalan kormányépületekkel. A Déli Kikötőről nemrég írtam, az meg egy furcsa beékelődött szabad világ, ahol az emberek úgy döntöttek, hogy nap 20 órában dolgozni milyen fantasztikus, és kis zárt műanyag dobozaikból metrón és plázarendszereken át robognak kis zárt dobozirodáikba. És mindezt gyönyörű tájon. A Bűnös Kikötő lakosai meg igazi tipikus nagy-nagy emberek, akik becsöppentek egy kis Európába, és ezáltal változtak meg, modern és nyugodt emberek lettek, egyáltalán nem éreztük azt, hogy mi a jó kis szárazföldi diktatúránk egyik gigavárosában vagyunk. De emellett ott van a felhőkarcolók lábai alatt egy tipikus régi nagy-nagy világ is, kis szűk utcákkal, sikátorokkal, kajaárusokkal, nyomorgó emberekkel. Érdekes hely volt, és nagyon tetszett, mert végre egy élhető, tiszta, változatos nagy-nagy város, de valami miatt meg mégsem szerettem bele rögtön, valahogy megzavart az, hogy minden annyira hasonlított pár otthoni dologhoz, de mégse voltam otthon, az emberek meg annyira hasonlítottak a nagy-nagyokhoz, de mégsem viselkedtek úgy. Hüü???
