Folytatom az úgy egy hónapja megkezdett gyülekezetvadászatos történetet.
Az előző részek tartalmából (1. rész, 2. rész):
- A gyülekezetből elirányítottak B-be, B-ből meg C-be
- Megtudtam, hogy C templomban van angol nyelvű istentisztelet is
- Elmentem az angol istentiszteletre, de rosszul éreztem magam rajta
- Megfogadtam, hogy legközelebb a nagy-nagy nyelvű ifjúsági istentiszteletre nézek el
Folytatódjon hát a történet!
Az ifjúsági istentisztelet egy kábé akkora teremben zajlik, mint Pasaréten a fő terem, s meg is telik a háromnegyede a helynek. Úgyhogy azt lehet mondani, hogy méltóan a nagy-nagy néphez, igencsak sokan járnak el. Ellenben ez a tömeg el is vesz mindent abból, hogy ifi, együttlét, közösség. Tehát pont az nincs meg, amit kerestem. Nekem elég tíz-húsz hívő nagy-nagy legény és leány, nem kell kétszáz.
A liturgia itt is kétóra hosszú, ami engem nagyon lefáraszt. A dicsőítős-éneklős rész vesz el egy órát az egészből. A dicsőítés fontos, de szerintem nem kell olyan hosszúra elnyújtani, mert igazából a tartalmi rész kárára megy. A másik, a fő problémám pedig az a nagy-nagy dicsőítős résszel, hogy egy óra alatt úgy három éneket éneklünk. Nem tudom miért, de itt az a divat, hogy az öt-hat soros énekeket húsz-harmincszor kell elénekelni, amivel engem könnyen ki lehet üldözni a világból, mert én már a többversszakos énekeket sem szeretem. Ráadásul a legtöbb ének elég dallamtalan importált darab nagy-nagy nyelvre lefordítva. A szövegek teljesen érthetőek, azok jók, de az a kis dallamka, amely van, az is általában nagyon nyálasra sikeredik. Vannak éneklőmesterek, akik az elöl levő pódiumon állva mikrofonba éneklik-tanítják a dalokat a gyülekezetnek. Ezzel csak az a baj, hogy iszonyatos hangerővel teszik ezt. Mogorva soraimból kitűnik, hogy ez az első egy óra nemigen tetszik. Túl hosszú, csöpögős és rendkívül unalmas, és a végére teljesen fel tudom idegesíteni magam amikor a huszonötödszörre való eléneklés után nagy naivan azt hiszem, hogy talán befejezzük a dalt, de persze mindig csalódnom kell.
Ezt követően következik a prédikáció. Ezzel csak az az egy gondom van, hogy szinte semmit sem értek belőle. Mégpedig azért, mert a lelkész valami nagyon kifacsart nyelvjáráson beszél, mely ugyebár a köznyelvhez nemigen hasonlít, de még az itteni, majdnem büszke városi beszédtől is teljesen távol áll. Amúgy amit el tudok csípni belőle, az tartalmilag jó, és a lelkész is szimpinek tűnik, habár a prédikáció is sokszor nyálas. Pár hete egy nő (! tudom, ezt nem szabadna) tartott alkalmat, ő viszont szép köznyelven beszélt, ott egész gondolatmeneteket megértettem. A prédikáció végén újabb éneklés következik. Hogy mégjobban kihozzanak a sodromból van, hogy ugyanazt kell újra elénekelni megint párszor, amit egy órával korábban már harmincszor megtettünk.
Az istentisztelet után meg mindenki fénysebesen eloszlik. Na jó, van egy emelettel feljebb ifjúsági bibliaóra, néhányan arra mennek, de a legtöbben szépen elvonulnak. Tehát nagy közösségi élet nincs nagyon, habár lehet, hogy a fiatalok ismerik azért egymást. Mindenesetre nagyon nem tudnak mit kezdeni velem, külföldivel, és én se tudok nagyon mit kezdeni velük. Az én korosztályomba tartoznak, de rendkívül gyermetegek, nincs sok közös pontom velük. Biztos akadnak tök jófej és értelmes emberek is köztük, de őket olyan nagy tömegben nem tudtam megtalálni.
Voltam párszor még ezen az ifjúsági istentiszteleten, de igazából tegnap be kellett vallanom magamnak, hogy mivel a dicsőítős rész egyszerűen csak felidegesít a végtelenszer való énekléssel, míg a lelkészből egy kicsit sem értek, normális keresztény közösséget pedig nem találtam, ezért sok értelme nincs, hogy oda eljárjak. Persze lehet, hogy majd tökéletes nagy-nagy nyelvtudással felvértezve még visszatérek oda, de a következő vasárnapra új helyet néztem ki magamnak. Igen, kicsit válogatós vagyok, na.
Megbíztam még nyáron a Szabadság Földjén teológusnak tanuló barátomat, hogy nyomozza ki nekem, hogy majdnem büszke városban van-e jó gyülekezet. És az Istentől már oly megszokott csodálatosan humoros módon sikerült is megtudnia az illetőnek (ha egyszer erre jár, és van ideje, akkor kommentben leírhatja a sztorit), hogy van jó gyülekezet, mégpedig a B templomban, ahonnan továbbirányítottak C-be, azt hivvén (ezt hogy kell leírni?), hogy nekem az angol istentisztelet fog bejönni. Úgyhogy mivel már nagyon vágyom értelmesebb felnőttek közé, mert egy campuszon élek, mindig fiatalok közt vagyok, ezért következő vasárnap újra visszatérek B templomba. Remélem a lelkész szépbeszéden fog prédikálni.
A következő rész tartalmából: őszközépünnepi rémálom, avagy hogyan váltam japán rajzfilmmacskává és hogyan kerültem száz kíváncsian várakozó fiatal elé a nézőtérre egy mikrofonnal a kezemben. Pár bejegyzés múlva megtudjátok... Baramm!