Igen, igen, a nagy-nagy nép tagjai tényleg köpködnek, és e jeles cselekedet részét képezi a majdnem büszke város mindennapjainak is. Úgyhogy megér egy bejegyzést. Főleg azért, mert a nyugatiak a nép ezen "furcsa" szokását viselik el a legkevésbé. Pedig a szokás egyáltalán nem furcsa, egyszerűen csak a finomkodó nyugati gyomornak nem a leggusztusosabb. A következő két bekezdést pedig a finomlelkű női hölgyek ugorják át.
Igazából a köpködés történetét nem ismerem. Szerintem itt mindig is így működött, és szerintem anno mi civilizált, felsőbbrendű nyugatiak is így működtünk. Csak mi kitaláltuk, hogy sokkal jobb, ha az orrunkból kijövő váladékot egy szövetdarabba bocsátjuk ki, majd ezt szépen őrizgetjük, újra felhasználjuk, s amikor már nagyon undorító és fertőző a szövetdarab, akkor kimossuk. Később a fejlett nyugati ember rájött, hogy igazából ez is rendkívül undorító, sokkal egyszerűbb, ha erdőket vágunk ki azért, hogy a taknyunktól meg tudjunk szabadulni. Majd élelmes marketingesek még tovább mentek, s kitalálták, hogy illatosítják, színezik, puhítják, s mindenféle trükkel ellátják a zsepkendőket, hogy az alatt a fél másodperc alatt, amíg a papírdarab az orral érintkezik, minél kellemesebben érezze magát a fogyasztó.
A nagy-nagy nép nem hülyítette be magát ennyire, megmaradt az ősi formánál. Nem kell fertőző szövetdarabban őrizgetni a váladékunkat, se erdőket kivágni, egyszerűen csak ki kell bocsátani a természetbe az anyagot. S a fejlett gondolkodású Nyugatot ez rendkívül frusztrálja, mert a köpködés nem csak egy egyszerű köpésből áll. A váladék valahol az orrban, vagy arcüregben helyezkedik el (gőzöm sincs a hely pontos nevéről), de ahhoz, hogy ezt ki lehessen szájon át bocsátani, ahhoz az anyagot el kell juttatni valahogy a szájüregbe. Ez a folyamat a köpködés legfigyelemfelkeltőbb része, mert több hatalmas hangerejű krákogással, hörgéssel jár együtt. Amikor a nagy-nagy ember úgy érzi, hogy már kellő mennyiségű váladékot juttatott a szájüregébe, akkor meg egyszerűen kiköpi azt. Persze ezek a sűrű, nyálkás kis csomagok az utcán maradnak addig, amíg fel nem száradnak valamennyire, vagy el nem mossa az eső őket, de a budapesti galambszar vagy kutyaszar sokkal gusztustalanabb, mint egy emberi köpet.
Igazából tény és való, hogy nem a leggusztusosabb dolog a köpködés, főleg a hanghatás miatt. Idős nénik meg tényleg elég rémisztőek, amikor hörögnek, krákognak, fulladoznak, majd köpnek egy nagyot. De ez nagy-nagy ország, és az egészben nincs semmi szörnyű. Ha az ember arra adja a fejét, hogy érdekli a Kelet, érdekli nagy-nagy ország, s akár még egy kis időt is eltölt a Föld ezen részén akár diákként, akár turistaként, akkor teljesen természetesen kell kezelnie a dolgot, mert ez az Ázsia-csomaghoz jár, a finomkodó emberek meg ne jöjjenek ide. Például egy csomó itt tanuló nyugati leány nem bírja a dolgot, s mindig úgy elfintorodnak a jelenségre, hogy az magánál a jelenségnél is csúnyább. És ugyanez vonatkozik a turistákra is. A szegény fővárosiakat hónapokig nevelték arra, hogy a közelmúltbeli jeles eseményre átvegyék azt a csodálatos civilizált szokást, hogy zsebre teszik a taknyukat. És igazából sikerült is elég jól megszelidíteni az ottani lakosságot. Nehogy a finomkodó nyugati még elfintorodjon.
A finomkodó nyugatiaknak tudomásul kell venniük, hogy ez egy másik világ. És ha már vannak olyan lelkes turisták, hogy érdekli őket a Kelet, akkor ne azt várják, hogy Nyugatot kapnak. És ugyanez vonatkozik egy csomó mindenre, a folytonos tömegre, a gyilkos közlekedésre, az ételekre, a higiéniára, a vörös csillagra, a szegénységre stb. De hát ez a világ másik fele. És semmivel sem rosszabb, mint a nyugati.
Persze azt be kell vallanom, hogy nekem annyiban könnyebb dolgom van, hogy kaptam egy hároméves felkészítést, mielőtt kidobtak volna ide, s volt lehetőségem elég sok pontját bejárni a világnak, hogy természetesnek vegyem, hogy a világ nem minden része úgy működik, ahogy Magyarország (hála Istennek). Persze az, hogy magasról szarok arra, hogy köpeteket kell kerülgetnem, tömegverekednem kell a buszon, vagy hogy a marhagyomrot nem a KÖJÁL előírásai szerint készítik el, nem jelenti azt, hogy nem zsepkendőbe fújom az orrom, ásításkor nem a szám elé teszem a kezem, vagy hogy jól érzem magam, amikor ötszázan könyökölnek belém. De ezt választottam, és remekül érzem magam, mert nem a pagodák, hanem ezek a kis apróságok adják meg a Kelet varázsát. Meg az emberek kedvessége és flegmasága, legyen az előbbi bármekkora sallang is.
Aztán ez a bejegyzés kicsit úgy festi le ezt a világot, hogy az egész ország köpködésből és káoszból áll. Dehogyis. Tök normális kis hely ez, a fentiek csak kis plusz apróságok, melyek kiegészítésként kapcsolódnak a helyhez. Igazából nem tudom, hogy mit tud és mit gondol egy átlagos magyar a világ ezen feléről, valószínűleg nagyon sok baromságot. A lényeg, hogy ugyanolyan emberek élnek itt, mint bárhol máshol, csak a tömeg kicsit megbolondította őket. Harcosok lettek, hangyák lettek, flegmák lettek, furcsák lettek, nagy-nagy emberek lettek. És ez így van jól.
Kiegészítésként a kettővel lentebbi bejegyzéshez a Gát hatásairól, találtam egy régi képet 2001-ből, vessétek össze a 2008-assal. Ez a híd a gáttól 100 km-rel arrébb helyezkedik el. És a víz még tovább fog emelkedni...
