A nagy-nagy nép legnagyobb ünnepe a tavaszünnep, ami a holdnaptárjuk szerinti újévet is jelenti. A nyugati újév nem is izgatja őket, habár hivatalosan az országban a nyugati naptárat és időszámítást használják. Azonban ha ünnepekről és hagyományokról van szó, akkor mindig a holdnaptár kerül elő. Az ünnepről szánom-bánom nem tudok sokat. Hivatalosan, a hagyomány szerint két hétig tart, s megvan, hogy melyik nap mit kell csinálnia a családtagoknak. De nem hinném, hogy ezt túl sok helyen betartanák. A másik meg, hogy ugyebár már jóval korábban elkezdődik a készülődés, úgyhogy igazából hasonlóan nálunk a karácsonyhoz, ez is egy egyhónapos ünnepkör.
A nagy-nagy újév idén január 26-ára esett, de a legfontosabb esemény az előtte való este. Igazából majdnem elcsúsztam egy nappal, mert mindenki azt mondta, hogy a tavaszünnep 26-a, s azt hittem, hogy ez a nagy családi kajálást jelenti, s másnap van az újév. De a tavaszünnep igazából az újév napját jelenti, így a nagy családi összeröffenés, az ünnep legfontosabb része 25-ére esett. Pont olyan a rendszer, mint nálunk a karácsony. Ezt egy kicsit zavarosan írtam le, okos, aki elsőre értette, hogy mit kavartam össze. A lényeg tehát, hogy január 25-én békésen éldegéltem abban a tudatban, hogy másnap lesz a híres-neves tavaszünnep, de gyanúsan sok volt a petárda, s a kisváros, ahol aznap tartózkodtam gyanúsan furcsa hangulatban volt. Ráadásul eszembe jutott tavalyi majdnem büszke városi kollégám esete, aki egy nappal elnézte a tavaszünnepet, pont a fent leírtak miatt. Épp teaültetvények között sétáltam, mikor aztán megkérdeztem egy arra járó motorostól az idióta kérdést, hogy mikor is lesz az újév. S mikor megkaptam a választ, hogy másnap, tudtam, hogy a nagy esemény az aznapi estére ígérkezik.
A holdújév utolsó napján összeül a család, elfogyasztják a közös vacsorát, majd megnézik a CCTV kabaréműsorát. Ez a nagy tavaszünnepi program. Ezért megy sokszázmillió ember haza a gigavárosokból vidékre, hogy aztán pár nappal később az utat visszafele is megtegye. Bénán hangzik, de ha belegondolunk, igazából a karácsonyunk ugyanígy telik. A lényeg itt is azt hiszem azon van, hogy az év egy rövid időszakában együtt van a család. Hasonló a karácsonyhoz, ahol szintén van egy háttér, Krisztus születése, a legtöbb ember számára mégis a körítés és a családi együttlét a leglényegesebb tartalom.
A körítés kezdetben viszont sokkal bénábbnak tűnt. A hagyományőrző falvakat járva nem sok külső nyoma volt annak, hogy itt az év csúcsa. A külső díszítés annyiból áll, hogy a két ajtófélfára s az ajtó fölé vörös alapon aranybetűs szerencsekívánó szövegeket ragasztanak, a menőbb háztartások meg pár vörös lampiont is kitesznek. Azt, hogy milyen egy belső díszítés, vagy hogy igazából hogy is ülik meg a nagy vacsorát, idén sajnos nem láttam. Estefele a teaültetvényekről visszatértem a városba, ahol lassan minden üzlet bezárt, s az utcán is furcsán kihaltak voltak. Ilyen is csak egy nap van nagy-nagy országban. Egész nap sok petárdát lehetett hallani, de ahogy közeledett az éjfél, egyre több lett. Nem olyan kis béndzsa petárdákat kell elképzelni, mint amiket otthon hallhat az ember, a tűzijáték meg a puskapor nagy-nagy találmány. Úgy tűnt, mintha az lenne a lényeg, hogy ki tud minél hangosabb petárdát gyújtani. Este 8-tól már olyasmi hangzavar volt, mint amilyen egy légitámadás során lehetett. Süvítő hangok, folyamatos robbantgatás, a szobámban ülve zárt ablaknál nem hallottam a filmet, amit fülhallgatóval néztem. Aztán éjfélkor indult csak be a móka. Végképp beindult minden robbanóeszköz, s persze egy rakás tűzijáték. A kis fogadó tetejére fel lehetett mászni. A tetőn állva kilenc-tíz különböző helyről fellőtt tűzijáték vett körül, míg az utcákat alattam folyamatos petárdasortűz vonta füstfelhőbe. Nagyon tetszett, hatalmas élmény volt, s ez eltartott egy jó darabig. A hangulatot így leírva nem tudom visszaadni, a lényeg, hogy elhamarkodott ítéletemet, miszerint béna a tavaszünnep külsősége egyből visszavontam. Megadják ezek a módját, ha egyszer mókáról van szó. És én egy pártízezres kisvárosban voltam csak, el sem tudom képzelni, mekkora felhajtás lehet egy tízmilliós gigavárosban. De merem remélni, hogy nem ez volt azt első és utolsó itt töltött tavaszünnepem...
