A barátokkal való kommunikáció legfontosabb eszköze a mobiltelefon. Ez így van Magyarországon, és így van a nagy-nagy országban is. Annyira mégsem furcsa ez a hely. Ezért rögtön eltökélt szándékom volt, hogy beszerzek egy igazi helyi mobiltelefont, mert a magyarországimon valami rejtélyes oknál fogva nem lehet nagy-nagy nyelven sms-eket alkotni, se fogadni. Márpedig sokkal menőbb dolog nagy-nagy nyelven sms-ezni a helyiekkel, főleg ha angolul nem is tudnak.
Úgyhogy első majdnem büszke hetemen el is mentem az egyetem gigantikus kapuját alkotó egyik elektronikus kütyüket árusító üzletházba, melynek külön használtmobil-emelete van. Na jó, nem biztos, hogy mindegyik használt, de a legtöbbjük az. Persze nincs kiírva rájuk, hogy 二手货, de elég nyilvánvaló, főleg, hogy az enyémen még voltak régi sms-ek is. Én teljesen úgy voltam, hogy jó lesz nekem egy használt bénácska is, egy évig azért csak-csak kihúzza, ha olyan béna lenne, akkor nem árusítanák. Úgyhogy vettem is egy egyszerűbb darabot 260 pénzért (mai áron 6288 Ft), és mellé még egy kártyát is.
Öt napig csak ontottam magamból és fogadtam a nagy-nagy sms-eket, az ég kék volt, a nap sütött, a madarak csicseregtek. Mígnem az újdonsült mobilom lassan feladta a szolgálatot, és úgy döntött, hogy meghal. Gondoltam, hogy a gyászidő letelte után visszaviszem a boltba, jó lenne visszakapni a pénzem. Inkább nem cserélném ki újra, nem bírnék el még több veszteséget! De gondoltam biztosabb, ha magam mellé veszek egy nagy-nagy népbelit, mivel nemigen értek a mobilkommunikációs szakszavakhoz, se a helyi pénzvisszakövetelési módokról. A nagy-nagy legény még két helyi barátját is magával hozta, így együtt ment a szupercsapat (kilassítva, elszánt tekintettel) a gonosz eladóleányok karmai közé. És megkezdték a csatát.
A csata úgy folyt le, hogy amikor bejelentettük pénzvisszafizetési igényemet, elvittek minket a helyi kisfőnöknőhöz, aki a legsunyibb és legravaszabb mindük közül. Ő rögtön talált is egy mikroszkopikus kis karcolást, melyet egyértelműen a vadonatúj mobil öt nap után bekövetkezett halálának közvetlen okozójának nyilvánított, így sajnos nem adhat vissza semmilyen pénzt. Ezt követően nemigen tudtam, hogy mi történik, három bajtársam és még legalább annyi eladó hatalmas ordítozásba kezdtek, miközben én a csatatér közepén álltam. Igazából egy oldalról rendkívül szórakoztató volt a helyzet, másrészről meg féltem, hogy buktam a pénzem, hisz egész ravaszak ezek a kis nagy-nagy eladólányok. A küzdelem, az ordítozás legalább fél óráig tartott, egyszer az egyik fél állt nyerésre, egyszer a másik. Végül hála Istennek úgy alakult, hogy visszakaphattam a 260-ból 240 pénzt, azt a húszat meg boldogan nekik adtam, csak távozzunk minél gyorsabban. De szomorú volt belegondolni abba, hogy szupercsapat nélkül az ég világon semmire sem mentem volna, ők is csak épphogy sikerrel jártak hárman.
Végül elmentünk egy igazi, új mobilokat árusító üzletbe, ahol vettem egy nagyon egyszerű példányt 300 pénzért, de újat, garanciával. Már három hete működik, igen jó barátok lettünk, a nap újra kisütött, a köd felszállt, a virágok kinyíltak. Óvakodjatok a ravasz nagy-nagy eladólányoktól!
Most pár napig a majdnem büszke város krónikája szünetel, mert nagy-nagy ország éppen most üli egyetlen nemzeti ünnepnapját, a rendszer megalapításának 59. évfordulóját. Ez pár szünnappal jár, melyet a vándor kihasznál arra, hogy elhagyja a várost, s kelet felé vegye útját, a felhőkbe burkolózó távoli Sárga Hegyek vidékére.
