És a vándor boldogan visszatért a majdnem büszke városba. 

Jó sok élmény ért az alatt az öt nap alatt, amíg a keleti szomszédban jártam, ezért az eseményeket majd kis mennyiségekben adagolom, hogy jó érdektelen és unalmas legyen. Volt hegymászás, "konzervált falu"-nézés egy nagy-nagy turistacsoport tagjaként, turistáskodás a világ legunalmasabb nagyvárosában (legalábbis amelyben eddig jártam), sok-sok éjszakai közlekedés elvarázsolt buszokon és dugig teli vonatokon (jó vándorhoz méltóan szigorúan a legbénább osztályon) stb. De mielőtt ezeket a kis élményeket elkezdem adagolni, írok pár általános dolgot, milyen is kalandozni a nagy-nagy országban. 

A hegyet nem egyedül másztam, de mivel útitársaimnak vissza kellett korábban térniük a majdnem büszke városba, ezért elszakadtam tőlük. Ha már van pár szabadnap, akkor azt használja ki minél jobban a vándor. Úgyhogy egyedül folytattam az utamat. Egyedül utazni furcsa, még sosem csináltam korábban, és nem is tervezek rendszert csinálni belőle, sokkal jobb másokkal együtt bénázgatni idegen földeken. Ellenben az egyedül utazgatás nagy-nagy országban mégsem olyan egyedüli, mert a nép tagjai rendkívüli érdeklődést mutatnak minden idegen földről érkezett egyén után. 

ELTÉ-s tanáraim és sok más ismerős beszámolója szerint a nagy-nagy nép idegesítően lelkes a külföldiek iránt, mindenki köszön az utcán, leállnak vele beszélgetni, fényképezkednek vele, vagy csak egyszerűen zaklatják. Én ebből eddig kimaradtam. Szerencsére. A fővárosban már teljes közönnyel szemlélnek mindenkit, s majdnem büszke város is elég magasról pottyant a külföldiekre. Persze a külföldi lyeányok nem menekülhetnek a kiéhezett nagy-nagy legények elől, de erről inkább az itt tanuló magyar leány tudna nyilatkozni. Úgyhogy már vártam, hogy végre egy ártatlan vidékre jussak, ahol leszólítják a vándort, mert az biztos csodamókás, és majd mindenkivel barátságosan elbeszélgetek, én leszek majd a jófej külföldi stb. Persze aztán rá kellett jönnöm, hogy korántsem olyan kellemes dolog egyedüli ufónak lenni, mindenkivel mindig kedvesnek lenni, jó képet nyújtani a nagy-nagy embereknek, akik életükben most beszélnek először élő ufóval, ezért én képviselem ufóföldét, s nem szeretnék bunkó szemét lenni. De néha nagyon nehéz nem annak lenni. Még jó, hogy nem vagyok magas szőke lány. A kis merengés lényege az, hogy úticélomon, nevezzük csak Békés Keleti Vidék-nek, igencsak nagy szám még a külföldi, habár elég közel fekszik a Bűnös Kikötő-höz, ami elvileg nagy-nagy ország legnyitottabb városa. Ráadásul Békés Keleti Vidék-nek nincs sok nevezetessége, ha a Lonely Planet-et vesszük alapul, akkor egy hegy kivételével minden látnivalóját megnéztem a másfél Magyarországnyi tartománynak. (Persze a Lonely Planet-nek nem mindig szabad hinni, majdnem büszke város legjobb részeit meg sem említi, de még mindig a leghasználhatóbb útikönyv.) A lényeg tehát az, hogy ritkán tudtam egyedül lenni, pedig sokszor szerettem volna egy kicsit bóbiskolni vagy olvasgatni, de nem mindig tudtam jól elbújni, s felfedeztek lelkes nagy-nagy emberek. Nyelvtanulásra rendkívül jó módszer, mert angolul nemigen tudnak, de sajnos legtöbbször köznyelven se, tekintve, hogy még mindig Délen voltam. De hozzá kell szokni, ne kényelmesedjen el az ember a szép északi beszéddel, a legtöbb nagy-nagy ember Délről jön, tehát meg kell tanulni megérteni őket, különben semmire sem megy az ember a nyelvtudásával.

A másik általánosabb jellegű dolog az összevissza kavargó soraim közt, hogy az egész nagy-nagy népnek ilyenkor van egy hét szünete, a hangyaboly megmozdul, és mindenki ilyenkor kezd el utazni. A középosztály azért, hogy világot lásson, a szegényebbek meg azért, hogy hazatérjenek kis időre a családtagjaikhoz falura. Vonatjegyet nehezen kapni (hála az Úrnak mindig sikerült), mindenhol rengetegen vannak, sok a sorállás, a nagy-nagy középosztály mindenhol ott nyomakodik, a szállásárak három-négyszeresek, egyszerűen nem jó ilyenkor utazni. De más lehetőség híján ezt kellett szeretni. Még Magyarországon büszkén elhatároztam, hogy szupertürelmes és közönyös leszek a tömeggel szemben, hogy a nagy-nagy nép mindenhol ott van, sokan vannak és furcsák, hogy mások az emberek közötti kommunikációs távolságok, minden tömött, sorba kell állni stb. Ez eddig tökéletesen ment, tényleg nem zavart és nem zavar, de azért volt olyan pontja az utazásnak, amikor legszívesebben elordítottam volna magam, hogy tűnjön innen mindenki. Persze én vagyok az idegen, ezért nemigen lett volna fair.

Még egy megjegyzendő dolog, hogy nagy-nagy ország iszonyat változatos, és ez a vándornak jó. Változatos táj szempontjából, de hangulatilag is. Békés Keleti Vidék teljesen más atmoszférával és lakossággal rendelkezik mint az általam korábban megismert helyszínek, és ha csak a szomszéd tartományban voltam is, akkor is úgy éreztem magam, mintha külföldön lennék, és honvágyat éreztem majdnem büszke város számomra megszokott hangulata iránt. Jó újra itt, a majdnem büszke városban.