Nem történt semmi baj velem, s tudom, hogy egyszer írtam már helyi egészségügyi kalandjaimról, de ez most másfajta élmény volt. XY megbetegedett, s csak nem akart magától meggyógyulni, így el kellett kísérnem orvoshoz, úgyhogy most azt láthattam, hogy hogyan kezelik az embert ebben az országban, ha tényleg beteg, milyen is elmenni nagy-nagy országban az orvoshoz?
Az egyetem területén van egy kisebb kórház is, ide lehet elmenni, ha a diáknak baja van. Igazából nem tudom, hogy mennyire komoly egy hely, nem hinném, hogy itt dolgoznának az ország legprofibb orvosai, de hát ez van, ezt kell szeretni, közel van, nem nagy annyira, hogy az ember sose keveredjen ki belőle, s még sokan sincsenek. Úgyhogy ide vitt az utunk. Igazából nem ez volt első kísérőutam orvoshoz, egyszer ghánai barátomat is elkísértem, ő éppen bőrgyógyászhoz ment. Nem mintha sokat tudnék segíteni ilyen helyzetekben, a legtöbb orvos csak nyelvjárást beszél, ha meg éppen tud köznyelven, akkor se olyan szavakkal dobálózik, amit megértenék, inkább csak lelki támaszként szolgálok. Vagy beszervezek egy épp mellettünk várakozó nagy-nagyot, hogy segítsen fordítani nekünk.
Először be kell fizetni a vizitdíjat, mert itt a kommunizmusban az is van. Ez kemény 1 pénzt jelent, ami kb. 32 Ft jelenlegi árfolyamon. Utána mutatták, hogy hova menjünk sima szokásos betegségtünetekkel. Kis idő után megtaláltuk a szobát, ahol öt-hat fehérköpenyes alak csoportosult, s unalmukban a helységet takarították, kisöpörték a port és a szemetet a folyosón várakozó pár beteghez, majd felmostak. Kiderült, hogy még vissza kell mennünk a pénztárhoz venni egy kartont, vagy nem is tudom mi a neve, valami kis füzetkét, amiben vezetik a bajaid. Amúgy nincs semmifajta számítógépes regisztráció, egyszerűen csak kapsz egy füzetet, ráírod a nagy-nagy neved, s kész. Miután felszerelkeztünk a füzettel, adtak XY-nak egy higanyos hőmérőt, hadd lássák, tényleg nem csak színlel. Láza volt, úgyhogy továbbengedtek a következő szakaszba, úgy tűnik, ők mégsem voltak orvosok, csak fehérköpenyes lázmérőadó takarítók.
Elküldtek minket a kórház legtávolabbi pontjába, ami egy pici kockaépületben annyira nem nagy szám, de így is ki kellett menni az épületből, lépcsőkön lemenni rejtett udvarba, végigvonulni egy elhagyatott kerten, s végül a semmi végén megtalálni a kis sötét, hideg, furcsaszagú folyosót, aminek egy nyitott ajtaja mögött várt ránk a járóbeteg-rendelő szakorvosnő. Ő már mindenféle értelmeset is kérdezett, mióta tart a baj, milyen tünetekkel stb. Kis bonyodalmat okozott, hogy korábban azt hittem, hogy a 拉肚子 kifejezés egyszerű gyomorfájást jelent, de mint kiderült, mégsem, ez már az, amikor minden folyik az emberből, úgyhogy először kicsit félre lett diagnosztizálva XY, de miután bizonygattuk, hogy a székelés gyakoriságával és a végeredmény halmazállapotával semmi baj, végül rájöttünk, hogy egyszerű félreértés történt. Mint kiderült, nagy-nagy országban úgy zajlik a diagnózis, hogy rögtön vérvételre küldenek. Igazából nem értek ezekhez a dolgokhoz, nem tudom, hogy tényleg szükséges-e ez, alaposak-e, vagy bénák, mert egy egyszerű tünetegyüttesből nem tudják megállapítani az átlagbetegséget, mindenesetre elvonultunk a következő fázisba.
Ez nem zajlott olyan zökkenőmentesen, mert XY irtózik a tűtől. Végül aztán csak sikerült ellökdösnöm a kiszemelt helyre, s befizettem a vérvételi díjat. Amúgy nem komoly nagy vérképre kell gondolni, egyszerű pici szúrás az ujjba, s megnéznek pár alap értéket. Természetesen a vérvétel rendszere nem úgy működik ebben az országban, hogy bemész egy terembe, leültetnek, s vért vesznek, hanem a folyosón be kell nyújtanod egy ablakba a karod, s a túloldalon elintézik a dolgot. Ez végképp kikészítette XY-t, úgyhogy megkértem a két vérvételes srácot, hogy hadd menjünk be a kis fülkéjükbe, amit készséggel megengedtek. Két percen belül már meg is kaptuk az eredményt, s vonultunk vissza a távoli végekbe a doktornőhöz. Valamilyen érték a normálisnál magasabb volt, úgyhogy kapott XY egy adag antibiotikumot meg valami tudomisénmilyen gyógyszert, s lassan visszabaktattunk a kollégumba.
A rendszer működik, egyszerűen annyit kell kibírni, hogy minden ajtó nyitva van, mindenki mindent lát. De aki ezt az országot választja, annak tudnia kell, hogy bizonyos szinten lemond a magánélete egyes területeiről. Ami meg jó a nagy-nagy nyelvben, hogy a különböző orvosi szakterületek neve ugyanolyan logika szerint történik, mint otthon: belgyógyászat, bőrgyógyászat stb. Angol nyelvterületen az életben nem keverednék ki a kórházból, végig kellene járnom az összes húsz betűnél nem rövidebb nevű latin szavas osztályt (Otolaryngology, Ophtalmology stb), mire megtalálnám a célpontot.
Pár nappal később XY...
...meg...
...gyógyult.
