Persze ott is nyelvjárásban beszéltek az embernek. Annyira nem szörnyű, mint amit a majdnem büszke városban beszélnek, ha nagyon koncentráltam, akkor általában ki tudtam venni, hogy éppen mi a téma, de persze ha nekem szegeztek egy mondatot, akkor már gőzöm sem volt, hogy mit akarhatnak tőlem. Úgyhogy furcsa. A kiejtés eléggé más, de a nyelvtant is máshogy használják. Idióta dolog, hogy ők viszont teljesen jól értettek engem. Beszél a parasztember nagy-nagy nyelven, haverom lefordítja angolra, én meg nagy-nagy nyelven válaszolok.

 

Pajtásom utálta a faluját. Apja a helyi gazdagabb paraszt, a fél falu neki dolgozik, így természetesen nem kedvelik annyira a férfit. És az apa ráadásul azt a pénzt, amit a szegény emberek munkáján megkeres, olyan sületlenségekre költi, hogy a fia a messzi városban TANUL. Ez felháborította a falu lakosságát, úgyhogy mindenki utálja szegény pajtásomat, a srácot, aki az ő verejtékük árán a városban éli világát, s TANUL. Amúgy valamennyire meg lehet érteni mindkét felet. Barátom ezért is szokott csak évente egyszer hazamenni, megülni a holdújévet. Most pluszban lejött még pár napot, de szerintem ebben nagyban hozzájárult a nekem tett szeptemberi ígérete is, hogy megmutatja nekem az otthonát. Különben semmi sem hajtotta volna őt le. Azt a megbízást kaptam, hogy amikor a faluban vagyok, akkor angolul beszéljünk, hogy fenntartsam a misztikus távoli idegen legendáját. Külföldieknek nem szabad tudni nagy-nagy nyelven. Amúgy tök furcsa volt a sráccal angolul beszélni, már egy ideje ráálltunk arra, hogy nagy-nagy nyelven nyomjuk, sokszor nem is értettem, hogy miről beszél angolul.

 

Amikor megérkeztünk, a nagyanyja fogadott minket, aki egy iszonyat édes nénike, de egy kukkot sem értettem abból, amit mond. Aztán később elvonultunk a földekre hogy megkeressük az anyját, aki szintén egy rendkívül aranyos hölgy, és szintén nem értettem egy szavát se. Vagy megpróbáltam kifundálni, hogy mit kérdezhet, majd azt az agyamban köznyelvre átkonvertálva összehasonlítottam a nő kérdésével, s ha pár betű gyanúsan azonos helyen szerepelt, akkor úgy döntöttem, hogy értem a kérdést. Később átmentünk a szomszédba, ahol az unokatestvére feleségével és kétéves fiával találkoztunk. Kapott a srác játékautót. És persze rendkívül meg volt illetődve tőlem. Este megjött az apuka is, aki szintén rendes arcnak tűnt, tipikus nagy-nagy parasztember, szintén nehezen érthető beszéddel. És folyamatosan vigyorgott. Szerintem egyszer így maradt a szája. Ennek ellenére azért tartottam tőle, mégis ő a falufőnök.      

 

Persze ha az ember vendégségbe megy, akkor ajándékot is illik vinni. Még korábban megkérdeztem a barátomat, hogy hogyan is zajlik az ilyesmi, mit vegyek? Azt mondta, hogy bízzam csak rá, majd időben szól. Végül aztán elmentünk egy teaboltba még a városban, ahol közösen vettünk két díszdoboznyi teát 300 pénzért (10000 Ft). Aztán később megtudtam, hogy mindkét díszdoboz az én átadandó ajándékom, de én csak az egyiket fizettem ki, a másikat a srác. Furcsán éreztem magam, s gondolkoztam, hogy kifizessem a másikat is, de aztán inkább nem akcióztam, úgy voltam vele, hogy én kértem őt időben, hogy segítsen ezekben a dolgokban majd, s ha ő úgy gondolta, hogy az ajándéknak csak a felét fizetteti ki velem, akkor az jól van. Másrészt meg nincs kedvem 10000 Ft-os ajándékot fizetni pár nap vendégségért. Nem azért, mert sóher vagyok, másokkal szemben szerintem nem vagyok az, csak magammal, azonban milyen vendéglátás az, ahol azt várják az embertől, hogy 10000 Ft-nyi tealevelet adjon a háziúrnak? Így nem akarok vendég lenni, mert hol van így a vendégszeretet? Ha meg parasztnak tűnök, akkor vegyék úgy, hogy külföldi vagyok. Végül aztán mindkét doboz tea az én nevemben lett odaadva, ráadásul ilyenkor illik közölni is az árat, s mivel barátomra hagytam az ügyet, ezért ő jóval magasabb árat mondott. Mert az menőbb. Úgyse fogja senki se megtudni, hogy nem 15000 Ft-ot ér a tea, hanem „csak” 10000-et. 

 

Pajtásom még mindig nem fejezte be húga ügyének intézését. Állítólag halad az ügy, de már több hónapja halad… A lényeg, hogy beszerzett egy dinótojást a majdnem büszke városi pártembernek. Igen, dinótojást. Ebben nincs semmi különös, hiszen otthon mi is gyakran dinótojást ajándékozunk vendégség, szülinap során. Hát itt is. Valójában a környéken találtak egy csomó dinócsontot és -tojást, és valahogy a srác szerzett egy tojást. Kérdés, hogy igazi-e. Ebben az országban semmit sem szabad elhinni. Amúgy valószínűleg igazi, mert barátomnak fél napjába került, míg kiutazott valami kis faluba, hogy a titkos embertől megszerezze a szent darabot, s jó sok pénzébe került. Később láttam a Tíz Gát Városának múzeumában dinótojásokat, s tényleg úgy néztek ki, mint ami nálunk volt, úgyhogy én meg vagyok győzve, hogy tényleg igazi dinótojással szaladgáltunk. Persze amúgy tök illegális dolog dinótojással kereskedni, és így birtokolni is, így pajtásom félt, hogy hogy fogja becsempészni a majdnem büszke városba, mivel a pályaudvarokon mindig van átvilágítós ellenőrzés. Habár én nem osztottam aggodalmát, nem hinném, hogy a pályaudvari őrszemek dinótojásokra vadásznának. A lényeg, hogy egész kalandunkat végigkísérte egy dinótojás, mindig előkerült a táskából, kerülgettük alvás során, mindig mindenhol ott volt. Amúgy ne úgy képzelje el az olvasó, mint egy nagy tojást, inkább egy tojás formáját öltő kődarab. Már rég megkövesedett, a szerves részei már nem léteznek, ellenben a formáját megőrizte, látszanak a héján a repedések is. És dög nehéz.    

 

A táj fantasztikus volt. Hegyek-hegyek-hegyek. Magasak. Kicsit Szlovéniában éreztem magam, de valami furcsa éghajlaton. Éppen a Dél és Észak határán voltunk, kiléptünk az örökké ködös-nyákos szubtrópusból, a növényzet mediterrán jelleget öltött. Minden iszonyat zöld volt, fenyőerdők, rengeteg ciprus, pálmák, meleg, hatalmas hegyek végtelensége, hmmmmmmmmmm. Végre nekem való vidékre érkeztem, nagy-nagy ország titkos, rejtett hegységei közé. Na jó, egyáltalán nem titkos és rejtett, egyszerűen csak messze van a majdnem büszke várostól. Persze mivel az ország tele van hegyekkel, így ez a vidék egyáltalán nem számít nagy számnak. Én csak ámuldoztam a kisbuszból, a többiek meg nem értették, hogy mi bajom.