Már sok éve elképzeltem, hogy milyen is lesz az érkezésem a híres nagy-nagy országba. Ráadásul az utóbbi pár évben mindenhonnan nagy-nagy országról folyt szó, augusztusban meg különösképpen, ezért igen nagy várakozásokkal tekintentettem az első ismerkedés felé.
Tanáraim és csoporttársaim annyit meséltek nagy-nagy ország legendájáról, hogy már hónapokkal korábban megírtam magamban érkezésem forgatókönyvét: Leszállok a repülőről, s mivel nagy-nagy országban igencsak sok ember él, ezért rögtön elsodor a tömeg. Az egyik táskámat el fogják lopni, majd eltévedek a repülőtéren. Végül beszállok egy taxiba, mert a helyi tömegközlekedést nem merem kipróbálni. A taxis persze átver, és háromszor körbevisz a nagy-nagy fővárosban. Kommunikálni nem fogok tudni, mert nagy-nagy országban mindenki különféle nyelvjárásokon beszél, még a fővárosban is. Meg persze tízszer gyorsabban, mint otthon a nyelvtanárok.
Ehhez képest a megérkezés nem pont így történt. A gép szombat reggel fél 6-kor landolt a főváros repterén, hatalmas ködben. Így a várva várt tömegnek híre hamva sem volt, egy üresen kongó reptérre érkeztünk. Az augusztusi nagy esemény miatt minden sarokban információs asztalka állt, melyeknél lelkes helyi fiatal önkéntesek próbáltak segíteni a turistáknak. Így könnyedén megtudtam, hogy hogy a legegyszerűbb eljutni metróval a célállomásra, egy helyi egyetem campusához, mert azért mégiscsak izgalmasabb metrózni, mint taxizni. Így felszálltam a közelmúltbeli jeles eseményre sebtében megépített új metróra, s berobogtam a főváros közepébe!
Nagy-nagy ország fővárosa nemigen képviseli hűen nagy-nagy országot. A főváros modern, hatalmas, és lakosai többsége teljesen nyugatiasan viselkedik. A kultúrsokk érkezésem első napján elmaradt. A városban nem lehetett találkozni külföldieknek örülő emberekkel, a metrón mindenki ugyanolyan kiábrándultan és faarccal ült, mint bármelyik európai nagyvárosban. Kicsit mást vártam, ezért a főváros kisebb csalódással töltött el. Minden túl hasonló volt a távoli nyugathoz, minden könnyedén ment és intéződött, nem bénáztam olyan sokat, megértettem jól a helyi beszédet (egy öreg apókát kivéve), mindenhol minden ki volt írva angolul. Gyanús volt az egész, túl sikeres! Örültem is, hogy nem a fővárosban kell eltöltenem egy évet, hanem lemehetek az ország szívébe, le a messzi délre, le a majdnem büszke városba!