És tadadadamm, most egy friss, ropogós tegnapi eseményről számol be a krónikás. Tegnap életemben először elmentem egy kolostorba. Na jó, keresztény kolostorban már voltam, de itt nem keresztény kolostorokba jár az ember. Úgyhogy életemben először betettem a lábam egy buddhista kolostorba. Érdekes volt.
A kolostor a campustól egy köpésre van, s egyszer már terveztünk is elmenni. De hát akkor ki a csuda tudta, hogy a szerzetesek 4-kor zárják a rendszert? Úgyhogy sértettségünket lenyelve egy hónappal később tértünk vissza. Most már időben. Az embernek hétvégén van ideje arra, hogy kicsit kimozduljon a campusról, de hétvégén valami helyi átok miatt mindig esik az eső. Vasárnap végre megemberelte magát az időjárás, és csak gyanús szürke szutykot bocsátott a városra. Mely roppant nyomasztó, de nagy-nagy országban hamar megszokja az ember.
A hely amúgy nem nagy. Egy domboldara kapaszkodik fel pár pagoda, meg persze a szerzetesek lakótermei, s a domboldal tetején egy torony várja a kedves turistákat. Nekem különösen sokat jelentett, hogy ott lehetek, igaz, ez csak ott jutott eszembe. Eszembe jutott az a kiskori időszakom, amikor nagyon vonzottak a különböző vallások, mert nagyon érdekesnek tűntek, és bőszen elolvastam mindent a hinduizmusról, buddhizmusról és az iszlámról az otthon fellelhető vaskos könyvekben. Persze a szüleim rögtön megpróbálták megvédeni tudásszomjas ifjú keresztyén tizenéves lelkem, és eltiltottak minden más vallással foglalkozó könyvtől. Végül szép fokozatosan kinőttem ezt a korszakom, kerestem magamnak más egyéb hóbortot, de emlékszem, hogy mennyire szerettem volna akkor elnézni egy buddhista templomba. És tegnap aztán eszembe jutott ez a vágyam. Pont olyan volt, mint ahogy elképzeltem. Na jó, meg ahogy a százmillió ismeretterjesztő filmben látta az ember.
Igazából egy ilyen buddhista kolostor tényleg rendkívül könnyen meg tudja fogni az ilyesmikre fogékony embert, és nem csoda, hogy nagyon sok kereső ember a buddhizmus butított verziójában találja meg az élete újabb boldogságát. Engem is lenyűgözött az a misztikus báj, ami körbevonta az egész helyet. A bódító füstölőillat, a szerzetesek kántálása, a sötét csarnokok óriási Buddha-szobrokkal, a plafonról lelógó szövetek mind el tudják ragadni az embert. És akkor még ott vannak az emberbarát békeszerető tanok. Persze a felszín nagyon misztikusnak és gyakorlatiasnak tűnik, de aki egy kicsit mélyebbre ás, akkor rájön, hogy a buddhizmusnál nagyobb káoszt csak a hinduizmus látott.
Azért egy kicsit sajnáltam, hogy az alatt az egy óra alatt nem voltam felvértezve a sinológus művészettörténész tudásával. Persze soha többet nem szeretnék nagy-nagy művészettörténetet és barlangfestmény-szimbolikát tanulni, de jövőre úgyis meghívnak majd pár külföldi előadót az ELTÉ-re, akik ötezredszerre is erről fognak értekezni. Én meg ötezredszerre se fogok figyelni, így nem fogok rendelkezni a sinológus művészettörténész tudásával. Abban az egy órában azért sajnáltam a dolgot, habár ilyenekről pont egyik külföldi előadó sem beszélt. Pedig jó lett volna tudni, hogy mi mit jelent, ez miért ott van, az meg miért amott, épp mit mormolnak a szerzetesek, miért erre mennek, miért nem amarra, kit eszik a szörny a képen stb. De a szent tudás nélkül kénytelen voltam idióta európai turistaként viselkedni, mindenre rácsodálkozni, mindenen gyönyörködni, de semmit sem érteni.
Végül felbaktattunk a toronyba, melynek tetejére egy végtelen lépcsőrendszer vitt fel. Én nagyon élveztem, mert az ősidőkben, amikor építették, még 120 centisek lehettek a nagy-nagy szerzetesek, így csak lehajolva lehetett mászni a lépcsőkön, lefele meg négykézláb. A kilátás jó volt, látszott vagy öt nagy épület a szürke szutyok miatt.
Hát, ez volt az első nagy-nagy kolostorélményem. Jó volt, szép volt, érdekes volt. Képek itt.
Ma egy tanóra közepén bejelentették, hogy mivel holnap egyik időjárásjelentés szerint sem fog esni az eső (na persze), ezért holnap gyorsan elkezdik a sportnapokat. Úgyhogy gyorsan újra megvettük a vonatjegyeket, és újra nekikészültünk a Három Szurdok felfedezésének. Pénteken már újra lesz oktatás, így sajnos igencsak limitált az idő. De ki a kicsit nem becsüli, ne menjen vándornak. Remélem jó idő lesz, és nem fog végig esni.
