Egy majdnem büszke város krónikája

Egy év eltöltése egy majdnem büszke városban, egy nagy-nagy ország nagy-nagy folyama mellett.

Friss topikok

  • Abhinanda: Gyorsan kimentem a tetőteraszra megnézni, lemaradtam-e valamiről. De nem, India jól hallhatóan és ... (2009.08.06. 18:18) Kína egy újonc szemével
  • felegar: A múltkor, hála a Facebooknak, elgondolkodtam rajta, hogy mi az az 5 város, ahová önszántamból nem... (2009.08.05. 16:20) Ahh, szabadság!
  • ssüni: @felegar: Rob, nem csak te vagy irigy! :-) (2009.08.01. 19:11) Selyem
  • Abhinanda: Nézze, én nem értek se Tibethez, se a gazdasághoz, úgyhogy nem is tudok olyan nagyívű következteté... (2009.07.13. 21:36) Tibbat
  • orangeman: Az én Jótevőm fia egész tisztelettudó. Bár az édesapja így is problémázik, hogy nem 听话, de az apák... (2009.06.27. 15:10) Templom és a gyerekek

HTML

A titkos szó

2008.12.03. 17:40 | Flotador | 4 komment

Húú, egy nap alatt két bejegyzés. Wuwuwuwuu - kiáltanak a pomponlányok.

De ez most friss élmény, s olyan élmény, mely megosztásra szorul, mert sokakat érdekelhet. Egyszer még egy regénynyi bejegyzést is igényelne a téma, de nem merültem el benne elég mélyen, hogy értelmesen tudjak róla írni, ezért most csak egy kis szösszenet jön.

Az utcán az embernek egyáltalán nem tűnik fel, hogy egy kommunista országban van, mindenki éldegéli a felgyorsult kapitalista életét. A Szabadság Földjén meg fél nap alatt több rendőrt láttam, mint itt három hónap alatt. Ellenben a felszín alatt azért megvan minden, ami egy diktatórikus rendszerrel jár. Ahhoz már hozzászoktam, hogy egy csomó honlapot innen nem lehet elérni. Ilyenkor a browser egyszerűen gondolkozik egy ideig, aztán kiírja, hogy nem találja a honlapot. De megvannak a titkos kerülőmódszereim, hogy ezeket hogy lehet megnézni, tehát ez még nem nagy probléma.

Viszont a kedvencem, amit most másodszorra próbáltam ki, gondolván, hogy az első alkalom csak véletlen egybeesés volt, de nem, az a titkos szóra való rákeresés. Igazából nem szándékosan tettem, egyszerűen csak egy újságcikket próbáltam kiszótárazni. Igazából az írásjegyek kiejtése alapján elég egyértelmű volt, hogy mi is az a szó, de azért biztos akartam lenni a dolgomban. Így szépen begépeltem írásjegyekkel a szótár keresőjébe, és ekkor jött a csoda.

Ugyanis ha itt az ember e szót beírja bárhová, legyen az a Google vagy az online szótár, akkor egyszerűen szétesik a net. Egy ideig nem tudok semmilyen honlapot se megnézni, miután meg kicsit összeszedi magát a dolog, akkor is csak félig-meddig tölt be dolgokat. Elképzelem, ahogy az enter lenyomása után valahol egy hatalmas csarnokban hirtelen kigyullad a falon egy piros fény, s hatalmas szirénázás kezdődik: "Majdnem büszke városban rákerestek a titkos szóra!" Kirendelnek egyből tíz netes kémet, akik egyből feljutnak a gépemre, s most is itt lesik, hogy miket írhatok. Az IP-címem alapján aktát nyitnak, ahová mai dátummal már a második bejegyzés kerül bele.

Amúgy gőzöm sincs, hogy valójában mennyire lesik a netet, hogy az IP-címem bekerült-e valamilyen kis adatbázisukba ezek után vagy sem. Az biztos, hogy a Skype-ot lehallgatják, s amint a kis programjuk meghallja a titkos szót, már rögzítik is a beszélgetést. Az internet meg egyszerűen szétesik csak a szó beírása miatt. A szó a neten nem létezhet nagy-nagy nyelven. Nincs. Nem is értem, hogy hogy kerül bele az újságba. Oké, persze, az újság átesett egy adag cenzúrán, míg a netet csak úgy tudják korlátozni, ha egyszerűen lehetetlenné tesznek bármilyen továbblépést a szóra való keresés után. Úgyhogy nem is kísértem a sorsot, remélem a cikk további szótárazásánál nem akadok bele újabb titkos szavakba, mert akkor az az akta hamar vastag lesz. Pedig nem akartam én bujtogatni...

Bolondos november

2008.12.03. 10:34 | Flotador | Szólj hozzá!

Szokásos havi időjárásjelentésem következik. Unalmas, de csak azért sem hagyom ki! Bruhhahaaa.

Most, amikor írom e bejegyzést, odakint kellemes 20 fok lengi be a majdnem büszke várost. Ragyogó napsütés, kellemes tavaszi meleget fújó szellő, rövidujjú, boldog emberek. Az utolsó szép nap. Az előrejelzés szerint holnap tíz fokot fog esni a hőmérséklet, pénteken meg már mínuszba megy a hőmérő szála éjszaka. Juhhé! Igazából már várom, hogy végre eljöjjön a tél, mert az utóbbi egy hónapban végig nagyon baljóslatúan közelgett, játszva az ártatlan vendégdiákok érzelmeivel, egyszer nagyon hideg volt, máskor meg szép őszi meleg. Legyen végre tél, és essünk túl rajta.

A november végig felemás volt. Mondjuk 20 fokra sose ment fel a hőmérséklet, de azért a tizenötöt megcélozta délután 2-kor napsütésben. Eljött a hűvös idő. A tantermek különösen hidegek, mert éjjel nulla fok felé megy a hőmérséklet, így a csípős reggeleken a tanteremben majdnem olyan hideg van, mint odakint. Van valami meleget fújó alkalmatosság, és rövid távon nem is rossz, de azért a -40 fokhoz szokott irkutszki lány végig kabátban ül a tanteremben, és hoz a feneke alá egy kispárnát is. (Irkutszkban ezen pillanatban -26 fok van.) A latin-amerikaiak már mind megfáztak.

Eljött a szép ősz, aminek örülök, habár felháborító, hogy a fák nem jöttek rá, hogy decemberre kopasznak kell lenniük. November második felére az előrehaladottabb szelleműek elkezdtek sárgulni, sőt, az igazán rendesek már le is hullajtották az összes levelüket. Aztán egy csomó fafajtának még eszébe se jutott, hogy illik sárgulnia, így továbbra is zöldben pompázik. Pedig nem tűnnek örökzöldnek. Úgyhogy a tájkép furcsa. Nem decemberi. Az, hogy mindjárt karácsony lesz, az meg végképp morbid. Mondjuk ezt nem csak a klíma, hanem a kultúra is teszi. Ez nem az az ország, ahol el tudom képzelni a karácsonyt. 

Képek itt.

Múzeumban

2008.11.29. 13:56 | Flotador | 1 komment

Most is egy rendkívül friss és ropogós eseményről következik tudósítás, valamikor október elején történt. De annyira nem volt jelentős dolog, úgyhogy tartogattam. Viszont most már nagyon be kell kerülnie a krónikába, mert különben végleg elfedné a homály.

Aki ismer, jól tudja, hogy nem igazán vonzanak az üvegfalak mögött látható tárgyak. Az első kettőre még ártatlanul rácsodálkozok, de ugyebár a múzeumok azért múzeumok, mert két tárgynál nem állnak meg, hanem egy egész épületnyi festményt, edénykét, ékszert, nyílhegyet halmoznak fel. Amikor elfog a hév, hogy igenis kultúrember vagyok, ezért szeretnem kell a múzeumokat és galériákat, akkor mindig rendkívül becsületesen végigjárom az adott kiállítást. Kicsit gyorsabban, mint az átlagember, de megnézek mindent, hümmögök kettőt, s lépek tovább. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a kiállított tárgyakkal.

Nagy-nagy ország furcsa hely. Általában minden épület tök új, vagy valamikor az utóbbi 30-40 év fantasztikus építészeti stílusában emelték, így néha elfeledem, hogy ez egy ősrégi hely. Persze az épületek közt az ember néha rátalál párszáz, párezer éves dolgokra, például a város nagy jelképe, a Sárga Daru Torony is 223-ban készült el először (az ország akkor már elmúlt kétezer éves, mi meg valahol Szibériában állítgattuk jurtáinkat, s az ónyenyec lányok után koslattunk). Úgyhogy nem meglepő, hogy az országban múzeumok is vannak szép számmal. A tartományi székhelyeken pompáznak a híres tartományi múzeumok, egy ilyenbe merészkedtem el. Igazából szervezett út volt, a kolesz ingyen szervezte nekünk külön busszal, szállítással, kajával stb, s az ilyen csodás lehetőséget jó vándor módjára nem hagytam ki.

A Tartomány múzeumát nem oly rég emelték, nem máshol, mint a Keleti Tó partján (továbbra se feledje senki, nem a Nyugati Tó, az Ó, Te Csodálatos Város része). Na jó, nem közvetlenül a parton, hanem valami susnyás kis folyásánál. Igazából nem volt annyira sok minden kiállítva, két óra alatt simán meg lehetett nézni mindent. Egy nagy-nagy barátom Hosszú Homok Városából mondta is, hogy bezzeg az ő tartományi múzeumuk sokkal menőbb. Ez nem is olyan nagy tett. De azért érdekes módon nem két tárgy után untam rá a dologra, hanem az ötödik után, azért, mert végre nem az ezerszer látott dolgok voltak kiállítva. A fél múzeumot igazából egy nem oly rég feltárt sírból kiemelt tárgyak teszik ki, gigantikus koporsókkal, edényekkel (鼎! és a többi háromezer másik, melyeket fénykoromban még tudtam), fegyverekkel, hangszerekkel és amit az ember el tud képzelni, hogy a régi nagy-nagyok eltemethettek az uralkodó mellé. Úgy 2500 éve a Tartomány területén helyezkedett el az ártatlan sinológusok által oly jól ismert Chu (楚) állam, így minden emléktárgy természetesen valamilyen Chu-beli dolog.

Egy fél emeletet a nagy-nagy porcelánművészet remekei tettek ki, majd a helyi őstörténeti leleteket mutatták be. A legfelső szinten meg 20. századi legendás hősök képei voltak kitéve, mindenféle kedves tekintetű tábornok, tudós stb. Ezt a részt nem is értettem, hogy mit keres múzeumban, de hát ez más világ.

Az tetszett, hogy egy csomó furcsa régi tárgynak van ősi neve neki megfelelően bonyolult írásjeggyel, melyről természetesen gőze sincs a 老百姓-nek, így amikor leírják egy írásjeggyel, hogy ez bizony nem más, mint a Chu-korabeli sulykolófa, akkor odaírják egy mindennapos írásjeggyel is, hogy hogyan ejtendő a szó.    

Feltettem kemény kilenc képet is!

Népek

2008.11.25. 05:47 | Flotador | 2 komment

Északi kollégám a Források Városából is ígérte, hogy ír krónikájában a népekről. Ezt már én is régóta terveztem, de gondoltam, várok vele, írja meg ő először. De azóta sok idő eltelt, nem írta meg, viszont én meg túl gyorsan felejtek, így leírom azt, amit még tudok.

E bejegyzés nem lesz túl tartalmas, csak egy egyszerű felsorolás: milyen népekkel, nemzetekkel kerültem kapcsolatba az eltelt három hónap alatt?

Nagy-nagy (kisebbségeket is beleszámolva)

Orosz

Lengyel

Cseh

Grúz

Egyiptomi

Albán

Macedón

Bosnyák

Bolgár

Svéd

Észt

Finn

Moldovai

Amerikai

Kanadai

Kelet-timori

Indonéz

Indiai

Pakisztáni

Iráni

Jordániai

Német

Ghánai

Kongói

Barbadosi

Antiguai

Horvát

Olasz

Görög

Francia

Kolumbiai

Ecuadori

Mexikói

Uruguayi

Perui

Szaúdi

Vietnami

Tádzsik

Koreai

Belga

Ukrán

Benini

Magyar

Palesztin

Namíbiai

Így hirtelen ezek jutottak eszembe. Amúgy a lista kábé kétszer ekkora, mert a külföldiek fele afrikai, és csak háromtól kérdeztem meg, hogy honnan is jött. Van még rengeteg karibi és óceániai is mindenféle kellemetlen szigetről, ahol az emberek egész nap táncolnak a pálmafák alatt, halászgatnak és kókuszdióval labdáznak. Őket nem szabad szeretni. Kis káröröm, hogy fáznak, mint az állat, mióta 20 fok alá ment a hőmérséklet. És tényleg minden karibinak hosszú raszta haja van!

Itt majdnem büszke városban nagyon sok külföldi tanul az egyetemeken. Egyrészt ez egy egyetemi város egymillió egyetemistával. Másrészt meg az én egyetemem ráállt arra, hogy külföldieket fogadjon. Felhúzta nekik a kampusz egyik legmagasabb épületét, teljesen elfogadható lakhatási körülményeket teremtve, szobánként angol vécével, fürdővel, tévével, internetkapcsolattal, légkondival (ami meleget is tud alkotni), emeletenként konyhával (habár mikrót tehetnének bele), ping-pong-teremmel, mecsettel, kosárpályával, tollashálóval, mosodával, egy rakás kedves és még több savanyú alkalmazottal. Egy külön kis világot teremtettek a kampuszon belül. Például laknak itt teljes arab családok elfátylazott asszonyokkal és tök aranyos kiskölykökkel, akik a helyi iskolába járnak, így mindenkinél jobban tudnak a nagy-nagy nyelven. Ráadásul hogy ne kelljen túlságosan a nagy-nagy néppel közösködnünk, meg túl messze vannak az órák (a kampusz széléről a közepén található tantermünkig úgy 20-25 perces kellemes séta kell), ezért a kolesz mellé felhúztak két új épületet. Hamarosan megnyitják őket, hogy a következő szemeszterben már használni is tudjuk. És még külön kajáldát is ígértek. Úgyhogy errefele a külföldieknek igen előkelő dolguk van, sokkal jobb, mint egyéb nagy-nagy városokba kidobott társaimnak. És ami még külön jó, hogy emellett az oktatás színvonala is tök jó, én tök jó tanárokat fogtam ki, fiatalok, jófejek, és tudnak tanítani is. 

Úgyhogy éljen a nemzetközi élet! Amúgy jó, hogy van itt rajtam kívül egy magyar, jó néha magyarul beszélgetni. Egyre többször veszem észre, hogy angolul gondolkozok, ami egyáltalán nem jó, mert itt hülye kavart-angolt használok, nem jó, ha ez épül belém. Azt várom már, hogy nagy-nagy nyelven gondolkozzak, de minél inkább tanulom, annál inkább rá kell jönnöm, hogy ez sose fog megtörténni.    

Tavak

2008.11.21. 10:55 | Flotador | 3 komment

Majdnem büszke városon folyik keresztül a világ harmadik leghosszabb folyója, és tanúsíthatom, hogy egész széles is. A nagy víz pedig segít abban, hogy a városban lépten-nyomon kisebb-nagyobb tavak legyenek. Ez érdekes hangulatot ad, mert itt van egy gigantikus betondzsungel, és néha aranyos kis tavakat talál az ember. A szerencsésebbek mellett szép parkok találhatóak, esetleg felhőkarcolók, a kevésbé szerencsésebbek meg elalgásodott zöld nyákká válnak.

A város azon felében, melyben lakom, található a messze földön híres Keleti Tó. Senki se keverje össze a még messzebb földön híresebb Nyugati Tóval, mely Ó, Te Csodálatos Város részét képezi. Ó, Te Csodálatos Városról még soha senkitől se hallottam egy rossz szót se, és minden nagy-nagy ember álma, hogy egyszer eljusson oda, s amikor valami szép hasonlatot kell alkotni, akkor is mindig Ó, Te Csodálatos Várost és a Nyugati Tavat említik (még a papír egypénzen is ez virít). Ezek meg mind azt eredményezték, hogy semmi kedvem ne legyen elmenni oda. E rövid kitérő után tehát térjünk vissza a nem Nyugati, hanem Keleti Tóhoz. A tó nagyon nagy, elfoglalja a fél várost, és mivel nem olyan kis csíkocska, mint a Balaton, ezért sosem látni a túlpartját. Meg persze ebben közrejátszik a tó fölött uralkodó örök köd, mely mindent rejtélyes homályba borít. A tavat még sosem láttam napsütésben. Lehet, hogy a tó közepén van egy sziget, melyen egy elszigetelt indián törzs él, csak még senki sem fedezte fel őket, mert a ködben minden kis csónak odaveszett. 

A tónak nagyon nagy előnye, hogy remekül kiragadja az embert a városból. Az egyik oldalán van egy óriási park, egy másik oldalán meg egy kisebb hegység erdőkkel, pagodákkal. És ezek a dolgok mind jó közel vannak az egyetemhez, ami még praktikusabbá teszi a dolgot. És amit még szeretek, azok a kis utak, melyek a tavat keresztezik. Kis töltések szelik át a tavat (persze messze elkerülve a bennszülött törzset), s ezeken közlekednek az autók, hogy ne kelljen megkerülni a fél várost. A töltéseket két oldalt mindig fenyők határolják, egyfajta korlátként. Az út nagyon szűk, nagyon félelmetes, persze kétirányú, és emberek is mászkálnak rajta.

Sokat nagyon nem érdemes beszélni a tóról, és nagyon sok képem sincs konkrétan róla, mert sok érdekes nincs egy ködös víztömegben, de azért a képeken lehet látni nagy-nagy parkéletet, ami szintén mulatságos. Tehát képek itt.

süti beállítások módosítása